Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-16 / 24. szám - Vozári Dezső: Szlovenszkó. A fegyenc epilógja. Prágai hajnali vers
Előfizetési d i j, egész évre 1 40.—, félévre 72‘—, negyedévre 36‘— Ke SZÉPIRODALMI HETILAP Külföldre, egész évre 164—Ke félévre 85'—, negyedévre 45'— Ke 24. szám. Szlovenszkó „E. P. Smith, newyorki bankár, az amerikai pénzvilág ismert alakja, tegnap átutazott Kassán. (Újsághír.) A fegyenc epilógja A lélek összetört, összetörik a test is. Mi zárja le a kört? Ármány? bitófa? pestis? Rozsdásodom, habár voltam én is gavallér; futott a vig batár s gurult, gurult a tallér. A tallér elgurult én is gurultam véle. Hagyjuk e kusza múlt árnyékát. Mindenféle szenzációkra vágy az ember, nyughatatlan. Izzad velem az ágy, mint tűz felett a katlan. A rács megett tavasz, nyár, ősz, tél andalognak, de engem behavaz szennye az angyaloknak. ízt, szint, szimfóniát! ringasson anyamell! dicsérjen szóvirág! A lélek utrakel; nem aratott babért, elázott semmivé lett. Jobbfajta szivarért eladó itt egy élet! Vozári Dezső. Prágai hajnali vers Két maharadzsa s egy Napóleon karöltve baktatnak a maszkabálból; egy kóbor dakszli megszagolta őket s eszeveszetten fut el a sötétbe. Szent Vencel tere köd-ingben szunyókál s a hó cikkcakkos csipkét told ez inghez; mindenki alszik, csak a törvény éber: a rendőr áll a sarkon gémberedve. Itt-ott egy autó, itt-ott virsliárus és téveteg vonalban részegek vonulnak el a síkos trotoáron, mint olcsó dráma züllött árnyai. Hová megyünk? Ah, messze még a holnap s a tegnap mindörökre elszaladt. E furcsa és időtlen téli óra nyakunkba ült, mint síri szörnyeteg. Éjjel van még, tornyok se énekelnek, a gépek jobb világról álmodoznak, éjjel van még, csak a kisúrolt csarnok józan fényében áll és vár a tej. Vozári Dezső. II. évfolyam. Prága, 1929 junius 16. Tán épp az étkezőben ültél abban a pillanatban, hogy az expressz vig iramban elrohant itt és egy kappan sült illata szállott az egekig. Kappan, vörösbor, kompót, úrimódi, estére selyemágy vár és öröm. E városban élt, énekelt Tinódy, ma én üvöltök. Ne zavard köröm. (1928, julliuis 30.) Sírok s fájok magamnak: Belzebub. — Mely szél hoz erre? Mely rideg szeszély? Unalmas lett a Picadilly-Club? S Páris? Velence? Nápoly? Genf? Beszélj! Hej, büszke úr! reményen és zupán él itt az ember, élem sorsomat; nekem hazám, teneked táj csupán, hol egyszer átfutott a gyorsvonat. Vozári Dezső.
