Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-20 / 3. szám - Komáromi János: Nyári garázdálkodás
A tél szórakozásai. Magányos síelő a Kárpátok fenyveseiben. Nyári garázdálkodás Irta: Komáromi János Már a nyár elején leutaztak a Balatonhoz: édesanyjuk, az Ágnes nénje, Lidi, a cselédleány és János. Én pedig fentmaradtam a fővárosban, teméntelen búval a szivemben. Mert igen elhagyottnak éreztem magamat. Itt kezdődtek János nyári garázdálkodásai a Balatonnál. Eleinte csak levélbeli utón, avagy onnét Pestre érkezett utasnépek személyes értesítései révén szereztem tudomást ezeknek az excesszusoknak véghetetlen sorozatáról. Mindjárt a születésnapján többrendbeli kalamitások fordultak elő. Mert mindaketten igy nyárnak évadján szokták megülni a nevezetes évfordulót. Ágnes kisasszony most érte meg kilencedik születésnapját, János viszont idén lett ötesztendős. Időrendben az ö jubileuma van először. A szokás az, hogy ezekre az alkalmakra valóságos élő költők írják részükre ama versikéket, amelyekkel kölcsönösen köszöntik föl egymást. Ezúttal azonban a versirók meglepetésszerűen egytöl-egyig eltűntek Budapestről .... Szabadságra mentek-e, avagy költeményes köteteiket árulgatták a haza különböző pontjain: az Isten tudta csak, így történt, hogy ebben az esztendőben a köszöntőverseket magamnak kellett megfabrikálnom. Nem ment köny,nyen! Elkövetkezvén János születésnapjának reggele, nyombajt kipattant az ágyból s amint volt, hálóruhában, odaállt a nénje ('lé s ünnepélyes pózba helyezkedve, igy szólt hozzá: — Mongyad hozzám a velset! — Várj, majd ebédnél! — tiltakozott Ágnes. — Mindennek megvan a rendje! Mert sejtette az ipse, hogy kisnénje könyv nélkül tudja a költeményt. Ám oly rabiátus ifjú, hogy nem akart várni ebédideig, amikor is a versek elmondásának időpontja következik el minden esztendőben. Mivel pedig a nénje kötötte magát a bevett a szokáshoz, János — őrjöngő tehetetlenségében — földhöz vágta magát. Csak akkor ugrott talpra esze nélkül, mikor az édesanyja értesülvén példátlan komiszkodásáról, hangos szóval (hogy a ficsur is hallja) kiszólt a villatulajdonosnak: adjon csak egy marék kukoricát! A kukoricára azért lett volna szükség, hogy térdepeljen rajta. János abban a szempillantásban csodálatosképpen megváltozott, szavát adván az anyjának, hogy ezentúl a legjobb gyerek lesz. Tudniillik még a nevétől is irtózik a morzsolt kukoricának, amelyre köztudomás szerint az illetlenkedő ifjú fickókat szokás kitérdepeltetni rendes uriházban. így aztán tűrhető állapotban múlt el a születési évforduló. Alig egy héttel ezután azzal a meglepő kéréssel fordult a mamájához, írja meg nekem Pestre, hogy küldjem le a sípját. Megjelölte pontosan a helyet, ahol a síp föl-
