Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-02 / 22. szám - Zilahy Lajos: A spanyol arénák vérengzése

A spanyol arénák oérengzése Irta: Zilahy Lajos A világháború befejezésié után következő tizedik esz­tendőben, a. Kellogg-paktum aláírásának napjaiban végig­néztem S'an -Sebasitlian arénájában a bikaviadalokat. Nem tagadom, hogy a dátumoknak ebben az összevetésében van némi idejétmulta szeimfor gatás- és- egy jókora adag abból a gyengédlTelküs-égből, amely e cikk Írójában valamely ál­­l'atvédelmi egyesület puha, szőke szakáflu disztagját sej­teti. Magamfajta ember 'azonban azért kóborog a nagyvi­lágban, hogy ott, ahol teheti, az Emberiság arcába néz­zen. Erre kiválóan alkalmasaik a spanyol arénák. Maradjunk tehát az eseményeknél. Délután öt óra. Elmúlt, a -nyári zivatar, a mennydör­gésben sz-éto-milottak a felhők és a sötétkék spanyol tenger fölött e gigantikus felhőromok közül süt ki a nap. Megvi­lágítja az arénát, amely a tengerparton a dombtetőn áll, mint az ördög hatalmas, fantasztikus temploma, az ókori lat-in -cirkuszok körvonalaiba öltiö-zve. A kép gyönyörű. Az aréna ormán narancssárga zászlók lelkendeznek, lent a dagály moslt kezdi suttogó szóval magához ölellni a zor­don partokat. Fehér selyem hullámokkal1 takarja be a feke­tézőid baszk sziklákat. A város felől egy másik dagály közeledik és minden oldalról ostromolni kezdi az óriás aréna bejáratait. Ez az autók tengere: a Rolfls- Royee-ok és Hispano Suizák vég­telen áradata, ime ott jön a királyné kocsija, itt van az egész Spanyolország, de itt vannak a biarritzi és deavillei mammut-holtelek vendégei, a francia é-s1 spanyol öblökben rángatózó ya-chtok gyönyörű angolszász hölgyei, akik most hamvas szőke hajukon fekete kis baszksipkát viselnek. A falakon belül feldübörög a zene és az üdvrivalgás, a királyné valószínűleg most foglalta el helyét páholyában. Mire gyötrelmes tolongás- után a helyemre jutok, a cuad­­rilla, a viadorok festői csoportja már felvonult, a viadal már megkezdődött. Ám az első pillanatokban mindennél érdekesebb az aré­na belseje és- maga a közönség. A méreteiben is csodálatos amfiteátrum mór ivei alatt tizennégyezer ember szorong. A kendők, ruhák, kalapok zöld, kék, sárga, lila, vörös, fe­kete, fehér szánéi szinte égnek az erős napsütésben. A cir­kusz tetején, a to-ronymaga-sságu körbefutó falakon álló emberek szilueitjei felrajzolódnak az égre. Fülszaggató füttyök mindenfelől, mint egy mesebeli madárházban. Ta­lán a bikát fülyölik. Alig látom mi történik az aréna po­rondján, annyira leköti figyellmemet a közönség vijjogó, ordító, síikongó tébolya, a-melyibe néha vadul, dobok mély perg-ésével szaka-d bele a -zene. Csak azt látom, hogy há­rom egymás- mellé fogott ló vágtat a porondra, -mintha ezer évek távolságából egy római triga elől szöktek volna meg és mély -nyomot szántva az aréna homokján már vi­szik -is -vágtatva a fekete dögöt, amelyet szarvánál fogva villámgyors kezekkel igájukhoz kötöztek a szolgák. Az első bikát tehát már megölték. A viadalok lefolyását az El Noticiero dél Lune,s című spanyol újság másnapi számából ellenőriztem. Nyolc bikát mészároltak l'e egymásután, ime itt következnek sorrend­ben. Második bika. Kis- fekete zömök állat, fehér zászlócska repked a nyakszirtijén, mikor berohan. Ezt beleszarták, hogy tüstént eljegyezzék a kinhalállal. Az udvari lakájok­nak öltözött toreadorok sötétlil'a kendőket lobogtatnak előtte, vadítják és tánctanári lépésiekkel térnek ki előle. Magas Tátra. Bibircs-csoport.

Next

/
Thumbnails
Contents