Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-06-02 / 22. szám - Boutet, Frederic: Egy hajszálon…

1. Forberger Árpád, Mattárháza-fürdő igazgatója. 2. Hunfalvy Albert, az ótátrafüredi Grand Hotel igazgatója. Pázár László dr., Csiztürdő főorvosa.

szerezte neki azt az állást, melyet a vidéki városban most betölt.

A bankban alig lépett dolgozószobájába, nyílt az ajtó és — az aligazgató jött be.

— Maga az, Arsin? — kérdezte 'fontoskodva. — Várok már magára. Balon, a pénztári küldönc megbetegedett s a főnök ur elrendelte, hogy maga helyettesítse. A pénzbeszedés ma rendkívül fontos, mert a hónap utolsó napját írjuk. Jöjjön be hozzám, mindent meg fogok magának magyarázni.

Arsin bement és meghallgatta az aligazgatót. Közömbös volt számára, milyen munkára használják föl. Negyedóra múlva kilépett a bankból s hóna alatt egy nagy, becsukható pénzesitáskát vitt.

És megkezdte körútját. Délelőtt a belvárost, délután pedig a külső kerületeket kellett bejárnia. A cimek után ment minden különösebb sietség nélkül s a beszedett pénz nőttön-nőtt az óriási táskában. Kabátja zsebében vitte a kenyeret és a kolbászt papírba csomagolva. Déltájban leült egy padira és megette a szegényes elemózsiát. Aztán egy olcsó kávéházba szeretett volna menni, egy félórára csak, — ez volt egyetlen szórakozása és kedvtelése. De feleségének szavaira gondolt s igy megelégedett azzal, hogy egy uccui kuitnál, lehetődeg észrevétlenül, egy korty vizet igyák.

Múltak a percek, az órák, Arsin fáradt volt már a sok járkálástól s a pénzcsomók, amiket beszedett s amelyek nem voltak az övéi, sötéten és nehezen feküdtek a táskában. A táska egész gömbölyű volt már.

— Százezer franknak mégiscsak van súlya — sóhajtotta.

Meggondolta, milyen óriási összeg van nála. Az utolsó címnél még tizenkét ezrest számoltak le a kezeihez ’ s a munka be volt fejezve. Elég ideje voilt még, lassan lépkedett a bank felié. Szomjas volt, de ismét ellentállt a kávéházak csábos hivogatásániak. Egy hölgy ment el mellette, karjával megérintette karját, a nő ki volt festve,bár fiatal volt még és csinos, egy hivatásos mosolyt pazarolt Arsinra, melyet mindjárt visszavont, midőn meglátta a hivatalnok kopott öltözetét. Arsinnek nevetnie kellett ezen, mert a pénzösszegre gondolt, amit hóna alatt cipelt. És egyszerre egy gondolat villant át az agyán, ami megreszkettette és elsápásztótta őt. Néhány lépést tett még, küzdenie kellett levegő után; ott voilt a pályaudvar közelében, egy padra rogyott le.

Rövid ideig ült a lócán. Gondolkodott és a verejték csurgóit beesett halántékaiból.

— így van az — mondta oly csendesen, hogy maga sem hallotta hangját. — így van az ... Veszek egy porköpenyeget, egy sapkát, megiberetválkozom. A másik városban ruhát cseréllek és befestetem a hajamat... Okmányok? ... Ugyan, majd csak szerzek útközben valamit jó pénzért... A bankba küldök néhány sort, hogy csak később jöhetek vissza, feleségemnek azt írom, hogy ma este dolgom van a bankban... És estére már messze leszek... Egy óra múlva indul a vonat... Elég pénz van nálam ahhoz, hogy hozzákezdjek valamihez ... hiszen ez maga egy kis vagyon ... meg lehet belőle élni... Kitombolhatom magamat még kissé, hiszen pár év múlva úgyis öreg leszek már az élvezetekhez ... Szabadon élni ... távol mindettől...

Fel akart ugrani, de valami visszatartotta s a pénzestáska felett előrehajolva, görnyedjen, kezeibe temette homlokát, — igy maradt fokáig. Végül felemelte kinzott arcát, mely most még öregebbnek és nyomorultabbnak látszott s érdes hangon igy kiáltott fel:

— Nem tehetem ...

Fölállt, bement a bankba, leadta a pénzt és hazabaktatott.

— Megvan a szirup a kislány számára — kiáltott feléje vörös arccal felesége, aki a kiabáló gyerekek közt állt. — A cipővel meg úgy fogom csinálni, hogy én lemondok róla egyelőre s csak Louisenak és Totónak veszek egy-egy párat... Jules, pofonváglak, ha nem hagyod békében testvéredet... Mars, levest enni!

Az asszony az asztal közepére állította a levesestálat s hirtelen bosszúsan fordult férje felé:

— Te is jókor jössz haza, az bizonyos. Hol voltál olyan sokáig? Szépen bánsz velünk. Honnan jössz most?

— Messziről, nagyon messziről jövök — válaszolta Arsin.

És ő is leült az asztalhoz. Az asztalt körülülte a család. A család miatt nem tudta megtenni...