Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-06-02 / 22. szám - Boutet, Frederic: Egy hajszálon…
Inta: Frederic Boutet “1 • / *j Egy hajszalon... — Toto, hát nem lennél végre csendben, ha az arcodat mosom? És te, Jules, talán rendesen tartanád testvérkédet, különben velem gyűlik meg a bajod, annyit mondok! Louise, húzd fel a harisnyádat, ne állj a kőpadlón mezítláb, mert pofonváglak... A kutyafáját, apa még mindig nem kelt fel. Megint késön fog bemenni, persze ... Ansinné asszony egy pillanatra abbahagyta öt gyermekének erélyes mosdatását s a szegényes lakás másik szobájába rontott. Ott az ágyban szakadt lepedők között egy hosszú, sovány férfi feküdt; szakálla ősz volt már, arca beesett; most félénken nyitogatta álmos szemeit a kócos hajfürtök alatt. — Mi történt? Hány óra van? Felesiége vörösen és fésületlenül, izgatott arccal, kezeit csípőire helyezve, egy kinőtt háziköntösben domborodva szitkozódott: — Még mindig nem keltél fel? Köszöniöta szépen. A nagyságos ur, úgy látszik, jól érzi magát. Én már két órája fenn vagyok. Hogy hány óra van? ... Ép elég sok ahhoz, hogy elkéss. Ez mégis csak gyalázat! Szó nélkül bujt ki az ágyból s gyorsan magára vette vedlett öltönyét. Az aszszony folytatta: — Most igazán nem alkalmas az időpont a lustálkodáshoz. Hiszen tudod, hogy a hó végén fizetésemelést kell kapnod. I)e ha gyakran mégy be későn, nem fogod megkapni. És mit csinálunk akkor? Már most sem -tudok mihez fogni. Louisenak és Totónak már nincs semmi a lábukon, a suszter már nem akarja megfoltozni cipőiket, azt mondja, több a lyuk rajtuk, mint a bőr. És a gyerekek mégse járhatnak mezítláb. És én sem; nekem sincsen cipőm. Két hónapja váróik már, hogy vehessek egy párat magamnak, papucsban járok... Ez nem mehet igy tovább... És a patika-számla! És Cecile, aki folyton köhög. Muszáj neki a szirupot szedni... Igazán nem alkalmas tehát az időpont, hogy a fizetésemelést lustálkodással elkergesd magadtól... Rajta, gyorsan, siess, nyeld le hamar ia levest és rohanj, én lemegyek a mosókonyhába. így, itt a kenyered és egy darab kolbász ebédre. S ha ebéd után megtakarítanád a kávét, örömet szereznél nekem. Ebédidő alatt menj sétálni s ha megszomjaznál, igyál valahol egy korty vizet, nem fog megártani neked ... Gyorsan, gyorsan, menj már! Reggeli mozgalmassággal teli uccákon át ment Arsin a bankba, ahol alkalmazva volt. Nagy és gazdag kereskedőváros volt ez, melyben hat esztendő óta lakott s azóta minden reggel megtette ezt az utat. Ma elgondolkodott élete felett. Reménytelen borzalom ülte meg Arsint. A múlt, fiatalságának ideje, ambíció és gazdagság, — mindez oly messzire volt már, mintha nem is neki lett része bennük. Minden elveszett. Ifjúsága bolondos és sikertelen kalandokban, menthetetlen delejességben, pénze hiú élvezetekben • és meggondolatlan ötletek által; ambíciója az eredménytelenségben. Most az asszony is eszébe jutott, akit egy könynyelmüségi rohamában feleségül vett, dacára annak, hogy se pénze, se műveltsége nem volt. Milyen csinos volt még akkor és mennyire megváltozott azóta, egyre kellemetlenebb s idegenebb lett számára, minden nappal jobban a közlök életben. Rémülettel gondolt együttes nyomorukra, melyet a legelső időben türhetővé tettek vagyonának roncsai, de aztán piszkos, tragikus és kínzó lett, mindaddig, míg egy gazdag rokona, akiről biztosan tudta, hogy megveti őt s aki ekkor üzletileg Párisban tartózkodott, meg nem Tátra-Ujfüred. A Szontágh-féle Palace-szanatórium, melynek a Tátra fenséges csúcsai szolgálnak hátterül.
