Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-19 / 20. szám - Blei, Franz: Kasanova utolsó vallomása
KASANOVA UTOLSÓ VALLOMÁSA Igen tisztelt barátomnak, Ligne hercegnek volt az ötlete, hogy engem Waldstein grófhoz könyvtárosként beajánljon. Ez egy félévvel ezelőtt történt Párisban s a gróf sietett barátom ötletének eleget téve idehozatni engem csehországi várába, Duxba. Most itt vagyok tehát. Az arravaló szobák jól tele vannak tömködve könyvekkel s elég az idő is hozzá, hogy rendszereitettel lajstromozzam őket. Pompás szellemek tanyáznak a vastag kötetekben, ha elmélyed bennük az ember, élvezetet és hasznot arathat. A tél már közeledik azonban. Az táblákon át kitekintek a vár udvarára. A fákról lehullott már az utolsó lomb is. Az intéző, egy teljesen műveletlen, de alkalmazkodni tudó férfi egy durva cseléddel tereferél lent; a cseléd nevet. S a,gróf néhány hét előtt, midőn a vadászatok véget értek, isméit világnak ment, Párisba utazott megint. Eddig legalább vendégjárás volt a házban s az ember észre se vette a nyomasztó magányosságot. Kik élnek körülöttem? A hatalmas intéző, egy parasztlegény, néhány szolga és több ápolatlan külsejű cselédleány: az arcaik gúnyos röhejjel tekintenek rám, ostoba csőcselék, azt a keveset sem értik, amit kénytelen vagyok hozzájuk szólni. Én sem értem őket. De érzem, gonoszak és aljasok, azzal vidítják föl szánalmas létüket, hogy bolondjukká tartanak. Uruk és parancsoljuk példája szerint. Bár kitűnő ötlet volt Ligne hercegtől a könyvtárnoki állás, de az ur, akihez beajánlott, nem sok dicsőséget szerzett neki. A gróf, amolyan udvari bolond szerepét szánta nekem, hogy vendégei unalmát űzzem el szerelmeim históriáinak elbeszélésével. Ha másról kezdtem beszélni, ha jelentékeny kortársakkal való találkozásaimat, %ggy a szellem számtalan területén végzett munkáimat akartam elmondani, ez nem tetszett nekik túlságosan, nem felelt meg az Ízlésüknek. E tekintetben csak a kitűnő gróf Lamiberg volt kivétel s természetesen Ligne hercege, kit a szellem emberei közé számitok. De gróf Waldstein s a tartomány többi birtokosának csak úgy tudtam tetszését kivívni, ha goromba kalandokról számoltam be jelenlétükben. Gyakorta kellett kitalálnom ilyeneket, csakhogy hasznossá tegyem magamat uraim előtt. Mindjárt észrevettem, hogy a grófnak egyáltalában nem volt fontos a könyvtár és annak rendje. Annál jobban igyekezett engem bolonddá tartani. Erről vett példát a szolgaság. Nyilván nevetséges lehet, ha egy férfi az én koromban szerelmi kalandjait adja elő. Miután már kétszer - háromszor mondtam el a grófnak és vendégeinek egy és ugyanazt a történetet, unalmassá lettem számukra s magamra hagytak. Egyedül vagyok itt a könyvekkel és emlékeimmel, melyeket úgy idézek e pusztaságban, mint barátságos kísérteteket, hogy földiszitsék ez örömtelién helyet s a még örömtelenebb aggkort, mely immár botra kezd támaszkodni. A sorssal csatázni a fiatalság erénye. Milyen baj érheti az aggastyánt, mely nagyobb volna magánál az öregségnél? És mire várjon az agg, ha nem a halálra, mikor úgysem érhet el egyebet? Óvjon meg engem a gondviselés attól, hogy apró küzdelmekben őrlődjön fel még meglevő erőm s mint elégedetlen apó fejezzem be életemet. Kikeli egyeznünk a csekélységekkel, hogy el ne szialasszuk az élet nagy örömeit. Én mindenkor egyetlen kártyára tettem fel az életemet. De a száguldó golyónak erőm teljes megfeszítésével mindig irányt, tudtam szabni, azt az irányt, mely helyes volt, vagy amelyet legalább is helyesnek tartottam egy rendszer nélkül leélt életben, ahol a véletlen már-már merev törvénynek számított. A természet nem hagyott cserben; bő ajándékkal ruházta fel testemet, lelkemet, szellememet, képességeim játékos erői minden esetben 'megtalálták az utat és a kiutat, ha ezek — gyakran — börtönön, áruláson, kontárságon át is vezettek. Most azonban elhagyott az ifjúság s még inkább a férfiasság lett hűtlen hozzám; de itt maradt nálam az ész tisztánlátása, mellyel ezt meglássam és bevalljiam magamnak. Az utolsó fekhely, amit a sors itt vetett nekem, kényelmes és puha, de meg vannak a maga férgei is. Minthogy nincs módom — mint valamikor tetteim volna — mássial fölcserélni, meg kell elégednem vele. Az ágy puhasága és melege felelős érte, hogy a poloskák is kitünően érzik magukat benne. Káromkodni még bírok egyet, de semmi többre nem futja erőm. Ha csak arra nem, hogy iaz éjt itt töltsein az íróasztalnál, tollszárral a kezemben s mintha varázsvessző volna az, úgy idézem elő a múlt árnyait. Mert ha a jövendő mit sem jelent már számodra, ha remény nem káprázik többé a holnap csalóka fényességében, a szellem visszasülyed a múltba. Ami valaha édes volt, mire emlék lesz, fanyar mellékizt kap; nehogy émelyítő legyen. És ami keserű volt valaha, mikor az élet serlegéből kellett innunk, most megsdesül kissé. Ám mindezt csak az öregek tudják, ez hazug vigasztalódúsuk. Én e bölcsesség éveit szívesen cserélném fel ifjúságom egyetlen órájával, ha volna hatalom, mellyel megköthetném ezt a csereüzletet. Ha az ifjúság tudnia és az öregség bírna, — hja akkor az ifjúság nem volna ifjúság, az öregség nem volna öregség. Boldog, aki-4 pápa uj bíborvörös automobilja, melyet a Fiat-gyár ajándékozott a pápának. Irta: FRANZ BLEI
