Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-05-12 / 19. szám - Fröschel, Georg: A hatalom kulcsa

1929 nyári divata. Balról jobbra: 1. Fekete szoknya ingblúzzal és „szoknyatartó“-val. 2. Könnyű kék rakott szoknya tartókkal, karnélküli ingblúz, nagy, tarka nyakkendő. 3. Harangszoknya. kabátforma fölsőrész, széles mellényke.

fi hatalom kulcsa

Regény Irta: Ceorg.Fröschel (16)

Ezidőszerint azonban Peregrin nem tudta a kellő átmenetet megtalálni. Érdeklődött Willovsky sorsa iránt.

Óriási módon megörült annak hallatára, hogy egykori osztálytársából a művészettörténet magántanára lett az egyetemen. Azt állította, hogy akkor félig-meddig kollégák. Willovsky igen csodálkozott ezen. Peregrin azonban megmagyarázta szavait, ö is vonatkozásban van a művészetekkel, főleg az irodalommal.

Jóst Willovskyn lett volna a sor kíváncsiskodni. Megkérdezte tellát régi iskolatársától, milyen alapon képűit vonatkozásba az irodalommal, mert minden foglalkozási ágban inkább el tudta volna őt képzelni, mint éppen a literaturában. Peregrin büszke öntudattal jelentette ki, miszerint ö nem kisebb ember, mint a „Gyónás“ cimü irodalmi és politikai folyóirat főszerkesztője. A „Gyónás“ hetenként kétszer jelenik meg s föltételezi, hogy Willovsky már régóta előfizetője a lapnak.

A magántanár természetesen nem volt még az előfizetők között, de ismerte ezt a zsaroló revolverlapot, melynek méregzöld fedőlapja rikítóan szembeszökött az ujságosbódékban. Most, hogy ismerte iskolatársa foglalkozását, még nagyobb ellenszenvet érzett iránta s várta az alkalmat, hogy megszabadulhasson tőle. Ez nem volt könynyü feladat. Peregrin láncként akaszkodott rá, karonfogta, lelkesen beszélt neki s erőszakkal a „Gyónás“ szerkesztőségébe akarta elvinni. Azt mondta, a lap helyiségei ott vannak a közelben.

Willovsky azonban semmi kedvet sem érzett ehhez s ezért megpróbálta erélyesen lerázni magáról Peregrint. A szerkesztő észrevette a magántanár szándékát, ez azonban nem vette el kedvét is találkozót akart megbeszélni Willovskyval; sikertelenül. Ekkor azt mondta, jöjjön el ma este Willovsky a klubba. Peregrin ravaszul sandított szemeivel a klub említése közben.

A magántanár óvatlan volt s reagált erre, érdeklődött a klub iránt. A Keleti Club-ról volt szó ,amelyről Willovsky még sohasem hallott. Peregrin közölte vele a címet. A helyiségek a város legelőkelőbb, legexkluzivabb uccájában voltak. Peregrin megörült, midőn Willovsky meglepetését észrevette s közölte vele, hogy a klubban a város legjobb társasága fordul meg, oly kitünően, mint itt, sehol sem lehet vacsorázni s a helyiségeket a legnevesebb művészek rendezték be. Willovsky most már csak arra volt kiváncsi, miért hívják a klubot éppen Keleti-Clubnak. Peregrin csodálkozni volt kénytelen ennyi naivitás felett s kijelentette, hogy egyik név éppen olyan jó, mint a másik. A magántanár még mindig nem volt tisztában a dologgal. Peregrin hozzátette, hogy a klubot természetesen főleg azért alapították, miszerint az előkelő társaságnak legyen egy helye, ahol a rendőrségtől nem zavartatva, átadhatja magát a hazárdjáték örömeinek.

Ez aztán már csakugyan felcsigázta érdeklődését. Azt is megtudta még, hogy főképp roulette- és bakkaratjáték folyik a klubban. Állítólag igen diszkrét és disztingvált társaság játszik ott napról-napra. Willovskynak először végigfutott a hideg a hátán, midőn a roulette szót meghallotta, de külsőleg azért nyugodt maradt s kijelentette, hazárdjátékok nem érdeklik. Peregrin biztosította arról, hogy nem kötelező a játék s megnézni igazán érdemes. Szívélyes kézszoritással búcsúztak el egymástól.

Willovsky hangulata ezen a napon nem javult meg többé. Sem szobájában, sem az uccán nem lelte helyét. A megtalálandó telefonszám motoszkált a fejében. Este mégis kint volt az uccán. Miért? Magának sem vallotta ezt