Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-05-05 / 18. szám - Moly Tamás: Ember okosabbat nem tehet
EMBER OKOSABBAT NEM TEHET Mintegy kétszáz év előtt Nantes környékén s talán még nagyobb területen is jól ismerték Victor Francois de la Kiviére nevét s a történetet, mely nevéhez fűződik. Ez a történet van olyan tanulságos, hogy újra, fölbukkanhasson. A nemes ur igen ügyes számítással rendezte be az életét; tőle telhetőén keveset dolgozott, mert nem volt rászorulva, ellenben megszerzett magának minden örömet, amiben csak kedve tellett. Érzelmes férfi volt s hódolt a szép asszonyoknak, egyben nagy tisztelője volt a házaséletnek, természetesen a mások házaséletének, amelyben szive szerint élénk részt vett. Sok kitűnő, okos szépaszszony állapította meg róla, hogy belőle válnék példaképe a kitűnő férjnek, aki fáradhatatlanul törődik hölgye minden bajával, kívánságával. A nemes ur szerény mosollyal fogadta ezeket a dicséreteket, azonban óvakodott feleséget hazavinni és nem sajnálta a hosszú s gyakran veszedelmes utat a más férj házitüzhelyéhez. Így röppentek tova az évek s egyszer Victor Francois de la Kiviére kénytelen-kelletlen megállapíthatta, hogy a teste már nem olyan rugalmas, ereje nem olyan bőséges, kitartása nem olyan szívós, hogy utrakelhessen vele idegen tűzhelyekhez. Éjszakára mindenesetre jó már otthon maradni s a nappal sem biztat fárasztó vállalkozásra. A nemes ur őszintén utánaszámlált az éveinek s megállapította, hogy hatvan esztendős, tagadni nem lehet. Csakhogy a ház üres, kietlen volt, hiányzott belőle az a varázs, mely eddig a nemes ur életét erősen befolyásolta. Elgondolkodva ült nagy füles székében az ablak mellett de la Kiviére ur s tűnődve pillantott le az udvarra, ahol a hársak bontogatták friss lombjukat a tavaszi levegőben. Sokat láttam és tapasztaltam, gondolta szerényen a nemes ur, okultam és okosodtam életemben és tudom, milyen nagy dolog az, amikor az ember asszonyt visz a házhoz, feleséget, akivel immár együtt fog élni hosszú esztendőkig, élete végéig. Nagy elhatározás kell ahhoz, semmi kétség, különösen, ha az embernek magának egy és más tapasztalatai vannak, melyek határosak a hihetetlennel. (A nemes ur elégedetten mosolygott.) Legényember voltam eddig és kihasználtam az időmet. Okos, fölényes férfi vagyok ma és megvalósíthatom szivem sugallatát. Az efajta elmélkedések eredménye az volt, hogy a hatvanesztendős és mindenképpen tapasztalt Victor Francois de la Kiviére egy ragyogó májusi napon feleségül vette Charlotte Berryer kisasszonyt, a vidéken lakó egyik nagybérlő leányát, aki feltűnően szép volt, egyúttal bátor és okos. Az asszony tizennyolc éves volt és megértette férjét, a nemes urat, ki idejénvalónak vélte, hogy végül is örökösről gondoskodjék, tekintettel birtokaira. Igaz, de la Kiviére ur szerelmes volt ifjú feleségébe a legkomolyabban, éveit meghazudtoló elevenséggel, de mert tapasztalatból tudta, hogy fiatalasszonyt ismeretlen örömök a legváltozatosabb alakban visznek kisértésbe szüntelen és csak a legritkábban eredménytelenül: a nemes ur szivében a szerelem mellett hirtelen nagyra nőtt a féltékenység. A férj észrevett a felesége szemében föllobbanó apró tüzeket, melyek felvillantak, amikor egy városi gavallér tűnt fel újra körülötte, az asszonynak még leánykorában ismerője. A féltékenység átitatta a férj gondolkodását a legnagyobb gyanakvással annyira, hogy de la Riviére ur lépten-nyomon őrizte a feleségét s napokig nem mozdult mellőle, nem engedte ki a szobából s gyakran állt őrt az asszony ágyánál, éjnek idején. Rendkívül tapasztalt, fölényesen okos ember volt ezen a téren, úgy hogy a fiatalasszony csak nagyneheaen tudta értesíteni a Egy híres amerikai sporttanár megmutatja, hogy kell manapság „a nőkkel bánni“. Irta: MOLY TAMÁS
