Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-28 / 17. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
ALMO ICH AZ A Benne van mindenki, kint a harctéren és itt a moziban és mindenekfölött mibennünk van a háború, lerombolt hitünkben, letarolt vágyainkban, megkötött kezünkben-lábunkban, a garni pislákoló villanykörtéjében, a vörös ház fölpattogzott padlójában, kifosztott életünk minden nagy és kis nyomorúságában. Ott zakatol ebben a gonosz zongorában, ott nyöszörög ennek a két kegyetlen hegedűnek a megereszkedett húrjain. Elég! Elég! — Te szegény! — súgta Irén és megfogta kezemet. Meglepődve néztem rá. Most tegezett először. Én mindig tegeztem, egy kis hetykeséggel, valami kis lenézéssel, ahogy minden asszonyt, ö legforróbb csókjaink között is ridegen magázott. Valami erkölcsi igiazolásféle volt ez számára, homályos tiltakozás az ellen, hogy jószántából lett a szeretőm. Erőszakot és zsarolást emlegetett akkor is, amikor engem meztelenül várt már a ferencköruti lakásban. Ez az elfojthatatlan följajdulás, ez a meleg ellágyulás, amellyel hozzámtartozónak vallotta magát, megrendített egy kicsit. Amitől úgy féltem, ami elől bujkáltam: a részvét váratlanul jól esett. A félhomályban is láttam, hogy Irén szeme könnyes. Nem a háborús képeket nézte imént, engem figyelt. Szánakozás, bünbánat, szerelem — nem tudtam eldönteni, hogy a három közül melyik csalta szemébe a könnyet. Talán mind a három együtt? Ha lelki elemeire tudnám bontani azt a könnycseppet, ha meg tudnám állapítani, mi benne fanyar, mi édes, mi keserű, ahogy egy cocktailban küilön-külön érezzük a whisky, a konyak izét. Nem állta tekintetemet, félrefordította fejét, kitért kíváncsiságom elől. Mikor ismerkedett meg ezekkel az érzésekkel, amelyekről sohasem tudott? Mi gázolt rajta keresztül, hogy igy megváltozott? Volt valaki féltenivalója? Szenvedett, valaki miatt? Vagy csakugyan jó minden nő, de nem mind tud a jóságával bánni? Nem akkor adja oda, amikor legjobban rászorulunk, nem annak* aki legjobban megérdemli? Mindegy! Nekem legjobbkor adta oda, pedig ebben a pillanatban nem is nagyon érdemeltem meg. Megcsókoltam a kezét, talán valamivel hosszabban és forróbban, mint illett volna, de ez a meggyőződésmentes kis túlzás mindenesetre mindkettőnket megakadályozott abban, hogy meghatottságunkat elmélyítsük. A vásznon valami német vígjáték figurái kezdtek mozogni. Irén megnyugodva.fordult felém. — Nagyon vártam ezt a találkozót. Amióta az uramtól megtudtam, hogy maga vette ki a Szondy-uccai lakást, se napom, se éjszakám. írni nem akartam, csak tegnap jutottam hozzá ahhoz, hogy telefonozzak. Valamit kell mondanom magának ... Nem tegezett többé. Komolyan, majdnem ünnepiesen beszélt. Én sem mertem tegezni. Vad hattyúk egy svédországi tengeri kikötőben. Keg eriy - JrLa:
