Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-04-07 / 14. szám - Győry Dezső: A háromféle test - Kis földrajz
úgy oszlott semmivé, mint a szappanbuborék. Az Érzelem kibontja szárnyait a sivár bérkaszárnyában. A háziúr bőralmát eszik ablakában s az ő kérges szivét is mintha megmozdítaná a szomorúság. A háziúr elmélázva néz a magasba, ámbár lehet, hogy csak a vedlett palatetöt vizsgálja, melyet e tavasszal talán mégis ki fog javíttatni. Két kéményből szelíden szállong a füst s kis felhőkké tömörül az égen. Az udvaron egy sovány macska fut át. Hangulat! Hangulat! Hangulat! A verkli mollból durba csap át. Hetyke nóták következnek most a háziúr csavarint egyet elhanyagolt bajuszán. A vörösorru cseléd visszamegy a konyhába. Egy sánta nyugalmazott végrehajtó (második emelet 7) leghumánusabb mosolyával felvértezve lebicegett a rokkant koldushoz, kis darab ementhali sajtot és hégy kiflit ad át neki, a verklis riadtan hálálkodik. Van ilyen szolidaritás ember és ember között, a nyomorékok meg különösen összetartanak. Katonadal taktusa pattog a kintorná>an. Egyre többen állják körül a rokantat, főleg gyerekek. Az emberekkel erebet lehetne most fogatni. Jók. A kopaszodó kórista (ötödik emelet 41) kitárt ablaknál beretválkozik s a napban megmegcsillogtatja kifent beretváját és gyönyörű aranyfogait. Nála nem tévesztette el hatását a szentimentális muzsika. Estére Rienziben fog énekelni. Vannak ilyen összetalálkozások. Vége a koncertnek. A verklis letányérozza a sokaságot, ami azonban e pillanatban a nyug, végrehajtó, a házmester és egy kárpitos triumvirátusává csökken. A többieknek sürgős dolguk akadt. Vannak ilyen sürgős elintéznivalók. A végrehajtó ad, a kárpitos ad, a házmester nem ad. Nincsenek olyan házmesterek, akik adnak. S ő különben is hozzátartozik valahogy az üzemhez, az egész szívfacsaró vállalkozáshoz az égbolt alatt és a tavaszban. A kardalos egy virginia-szivart hajit le az udvarra. A kárpitossegéd kapta el s odaadja a koldusnak. A koldus elmegy. Az udvar üresen marad vissza a fekete tűzfalak között. Az ablakokat többen bezárják. Öt perccel később elölről kezdődik a műsor. Most már csak szordináltan érkezik ide a bánatos dallam a szomszéd házból, moll után dur következik, aztán újabb szünet. Aztán megint halkabban fut le a repertoár. A rokkant házrólházra jár. Idegesen, széles ívben dobom ki az égő cigarettát az ablakon. A verklinek már csak fortisszimói hatolnak idáig. Szép volt. Tíz perc, mely alatt a játékos szenvedélyével hajolhattál az emberségesség és felebaráti szeretet és a szolid belső rezonanciák cinkelt kártyái fölé. Legközelebb én is lemegyek majd a szennyes udvarba s megcsókolom a verklis rokkant, a házmester, a kárpitos és a nyug, végrehajtó kezét. Vozári Dezső. A háromféle test Róma, március vége. A sok régiség után végre a mai olasz művészet után is kíváncsiskodni kezd az ember s elballag a Monté Pincio pazar parkutjain a Modern Képtárba. Az ellentét érdekes, de azt hiszem, hogy az uj olasz művészetnek még soká kell küzködnie, mig európai méretekben versenyképes lesz. Egy kép előtt azonban megállítani. Nem a kép, mint kép, a kép, mint gondolat kapott meg. G. Klimtnek, az újabbak egyik legjobbjának a képe: a nő három kora. A festők különben is azt mondták, hogy az egész képtár legjobb darabja Csóknak egy nem is legjobb portréja, — én hát nyugodtan itt maradtam a gondolatnál, a különös kép előtt. Egy édes, pufók rózsaszín leánykölyköt tart az anyja. A duzzadt, gömbölyű karok és lábak a tiszta ártatlanság, az isteni derű, a tökéletes boldogság. — Az anya fiatal, csodaszép nő. Fehér asszony. Szelídség és erotika, jóság és szomorúság vegyülnek el rajta, sudár alakja kívánatos, tiszta, amelyen modern Vénusz, vagy fővárosi Madonna, de mindenek fölött szép, bájos és emberi. — Mellettük profilban a harmadik generáció: az öreg asszony. Ez is akt. A pompás keblek lehullva, mint a fonnyadt avar, az elidomtalanodott derékrészből, mint vén ember könnye, dülled ki a ráncos has, s a telt és puha karok üdesége már aszott, véreres soványság, viszeres lábak, az arca rendesen komoly és keserű öregasszony arc, de a teste, fáradt, beteg állat, halál jegyese, és itt a fiatal asszony és a gyerek teste mellett rettenetes. Ezért is készült a kép. Végeredményben olyan egyszerű, olyan természetes, olyan banális. Mért hogy ez a festő mégis meg merte festeni és mért, hogy rám is hatott? Mért kell az embernek minden törvényt és igazságot magamagának fölfedeznie ahhoz, hogy azokból tényleg törvény és igazság legyen neki magának is, az ő életére is, nem csak könyvigazság vagy szálló prédikáció? Ha ma megfoghatnám kamasz-magam kezét, azt mondanám neki, nézd gyerek, hadd a fenébe Wildet, jobbot mutatok neked, itt, ezt a képet. Fiatal vagy persze, jó, jó, természetes, hogy a szerelem óriási probléma és néha azt hiszed, hogy nem bírsz magaddal. Nézd meg ezt a három női testet. Naturalia non sun turpia, ami természetes, nem lehet csúnya, már az ókorban mondták. Hát vess számot magadban a szerelemmel. Azt hiszed, hogy a szerelem, ami őserős törvény, erre van írva: erre a testre, a testre, amelyik a nőnél kikerülhetetlenül ide jut, a harmadik alakba. — Én nem mondom azt, amit Turgenyev mondat a szent aggastyánnal a fiatal remetének, aki őrjöngött az érzéki vágyakozástól, hogy: — Menj a temetőbe, ásd föl a sirt, dörzsöld meg kendővel s aztán szagold meg a kendőt, akkor majd megtudod, mi után vágyódtál. Ez nem az igazság. De nem mondom azt se, hogy csak ez a test, addig mig szép, kívánatos és fiatal, ez a minden és az én paradicsomomban nem a meztelen hurik a legnagyobb boldogság. Se az északi aszkétizmus nem találnak a célba. A kettő közt van az igazság, aminthogy mi is nem testből és nem lélekből, de testből és lélekből állunk... igen fiú, jól mondtad, hogy akkor az érzéki szerelemnek sok köze van a halálhoz. Van. Goethe írja meg szépen, hogy mikor Pandora legelőször látta meg két szerelmes ember egyesülését, odafordult alkotójához s azt kérdezte tőle: — Mi ez? És Prometheus igy felelt neki: — Ez a halál! Hidd el, barátom, nem az én problémám, nem a te problémád a szerelem, nálunknál nagyobb probléma, s talán az az igaz, hogy ez csak a fajnak a problémája, akarása, tartása a fajnak s nekünk csak annyi kötelességünk van, hogy szépen, tisztán és boldogan asszisztáljunk hozzá. Ezt mondtam volna kamasz-magamnak, ha meg tudtam volna fogni a kezét. Milyen kár, hogy már nem lehetett. Azután mégegyszer megnéztem a képet. Győry Dezső. Kis földrajz Európa: Az ázsiai kontinens legnyugatibb félszigete. Rajta: Alpesek, Beethoven sírja, Galilei törvénye, Páris, Szent Péter-templom, Michel Angelo müvei, Leonardo Úrvacsorája, Cézár halhatatlansága, Hamlet, Faust, tengeri fürdők, villamosvasutak, Partenőn romjai, zálogházak, Voltaire gondolatai, Dosztojevszki regényei, pszichoanalitika, színházak, koncertek, újságok, rádió, rotációsgépek, reflektorok, a kilencedik szimfónia és sok-sok ezer csatatér. Szuezi csatorna: A világ legnagyobb sebészi műtété. Portugália: Napszurás. Amazon: Őserdők, nádasok, mocsarak, dzsungelek, óriáskígyók, szigetek, maláriák és itt-ott — 6420 kilométeren át — egy folyó is. Szahara: Sokszáz négyszögkilométernyi égési seb a föld területén. Niagara: Hogy az amerikaiak számára is csoda legyen, az kellene, hogy alulról fölfelé folyjon. Góbi sivatag: A végtelenség. Vannak éjszakák, amikor nagyobb, mint maga a föld, amelynek ö csak kicsiny része. Egyenlítő: Kör, amely nagyobb, mint a föld. Nagyobb. Hiszen nem a földön, hanem az emberi agyvelőben van. Gibraltár: Kapu, amely a mindenből a mindenbe nyílik. Északi Sark: Gyilkos semlegességi zóna. Örök memento. Végpont. A halál ujjlenyomata ezen a földön. Adria: Az öröm kék bölcsője, térben egy régi várossal. Duna: Óriási kérdőjel. Regensburgtól kezdve hajózható.
