Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-07 / 14. szám - Heltai Jenő: Álmokháza (13)

üveghez szorította, megbüvölten, vágyakozón nézett át az ucca túlsó oldalára, úgy, mintha hosszú útját csak ezért' a pillanatért, csak ezért a pillantásért tette volna meg.

Kopott, szürke ház első emeletének elfüggönyözött ablakai meredtek rá a túlsó sorról. Ebben a pillanatban valaki félrehúzta a szemközt lévő ablak függönyét. Egy kisfiú. Egy másodpercig farkasszemet nézett Karmellel, azután eltűnt és visszaült az asztalhoz. Az asztalnál szakállas, magas férfi ült két másik fiúval. Ebédeltek. A falon vadonatúj vivókészlet pompázott.

Odaát, abban a lakásban lakott Karmel gyermekkorában két testvérbátyjával és édesapjával. Ők ültek az asztal körül. És az a kisfiú, aki az ablak függönyét félrehúzta, ő maga volt.

3.

Diákéveinek az uccája volt a Szondy ucca.

Tizennyolc-husz évvel ezelőtt mindennap kétszer is végigment rajta. Majdnem mindennap beállított a kis papirkereskedésbe, hol rajzszöget vett, hol színes ceruzát. Mindennap megállt a kert előtt, benézett a kerítés lécei között, de soha sem látott semmit. A kert elhagyatott volt. Közepén egy kis vityilló állt, abban sem lakott senki. Két bátyjának, Pálnak és Zoltánnak, izgalmas történeteket mesélt erről a vityillóról, meg a kertről. Gyilkosok és elásott holttestek szerepeltek ezekben a történetekben, a vityillóban pénzhamisitómühely volt és a kert egyetlen nagy jegenyéjének a tövében az öreg féllábu tengerész kincse volt elásva. Testvérei, akik egy pár esztendővel idősebbek voltak nála, kinevették kalandos történeteit. ök akkor már lányokhoz jártak.

Mindennap kétszer is megállt a vörös ház előtt. Ilyenkor azt mondta:

— Álmokháza, egy perc!

Számára ez az épület vasúti állomása volt egy titokzatos vonalnak, amely Nemtudomhonnan és Nemtudomhová között égbetornyosuló sziklák, rettenetes szakadékok és mélységek között, alagutakon és függő hidakon át kanyargott bele a bizonytalanba. Pontosan egy percig időzött az állomáson, a páncélos vitézt nézte és a két meztelen asszonyt, a zárt kaput és a lefüggönyözött ablakokat. Ez a ház még a kerti vityillónál is jobban izgatta. Mert ez a ház élt. Voltak lakói és lakóinak titkai. Karmel ismerte őket.

Minden délután hat óra tájban, amikor Monsieur Gaudet befejezte a francia órát, odaállít az ablakba és leste, mi történik a vörös házban. Hetenként háromszornégyszer kétlovas úri fogat állt meg a ház előtt, libériás inas ült a bakon a kocsis mellett. A kocsiból elhízott öreg ur szállt ki, kis kulcsot vett elő és kinyitotta a kaput. Amikor a kocsi megállt, valamelyik ablak félretolt függönye mellett egy szőke fej jelent meg, egy szép szőke aszszonynak a feje. A fej eltűnt, a függöny összecsapódott, a kocsi néha órákig állt a ház előtt. A lovak meg sem moccantak; mozdulatlan volt a kocsis meg az inas is, mintha erre az időire a kocsi mindenestül kővé meredtvolna. Ez nagyon szép volt.

Mi történt ilyenkor a lefüggönyözött lakásban? Estefelé, amikor kigyultak benne a lámpák, imbolygó furcsa árnyak jelentek meg a függönyön, megnőttek vagy összeolvadtak. Olykor-olykor egy hat-hétéves kislánnyal találkozott a kapu előtt, pápaszemes, szigorú nevelőmő vigyázott rá. A kislány szőke volt, mint anyja, a szép szőke asszony. Karmel — maga sem tudta miért — meg volt győződve arról, hogy ez a kislány, aki olyan volt, mint egy kis angyal, gyűlöli az anyját. Akkor nevezte el őket angyalnak és ördögnek. Megállapította, hogy a pajzsra támaszkodó két meztelen nő őket ábrázolja.

Tizenhárom-tizennégyéves volt akkor, amikor a Belvárosból átköltöztek ebbe a lakásba. Édesanyja már nem élt, fiatalon halt meg, alig ismerte. Pál huszonkétéves volt, Zoltán húsz; hatalmas, erős legény volt mind a kettő. Szép szál ember volt az apja is, de feleségének a halála óta csöndes, szótlan és zárkózott. Volt egy kis vegyészeti gyára, Pál is ott dolgozott. Zoltán egy nagy bank hivatalnoka volt. Este a fiuk bekapták a vacsorát és elrohantak hazulról. Apjuk pipára gyújtott, némán füstölt a karosszékben. Azután visszavonult szobájába, olvasgatott, vagy számolt. Ekkor anyagi gondjai voltak már, kutatások, kémiai kísérletek emésztették föl a pénzét, a gyár veszedelmesen ingadozott. Pál és Zoltán ezidőtájt kezdték tervezgetni, hogy kimennek Amerikába, ott próbálnak szerencsét. Apjuk helyeselte tervüket. Pétert nem kérdezte senki, Péter gyerek volt, Péter már akkor találkozott a magányossággal.

Ebben a magányosságban ült napestig az ablaknál. Néha éjjel is kilopózott ágyából és a sötétben az ablakhoz sompolygott. A vörös ház sohasem aludt. A kocsi néha éjjel is a kapu előtt állt. Valamelyik szobában világosság volt mindig. Legtöbbször a hálószobában. Vasárnap, amikor nem kellett iskolába mennie, végignézte, hogyan szellőztetik a vörös ház szobáit. Óriási fehér ágyat látott a hálószobában, csipkés vánkosok és paplanok tömegét, mennyezet borult az ágy fölé és a mennyezetről gömbölyű ámpolna lógott le, amelynek tompított, szelíd világosságát jól ismerte már. Ezekben az ünnepi órákban barátkozott meg a vörös ház bútoraival, a falakon lógó képekkel, a kis szalon vitrinjével, amelyben csodálatos porcellán-figurák, csipkés legyezők, régi ékszerek és miniatűrök hivalkodtak.

Egyszer-egyszer látnia adatott a kislányt, ahogy végigszaladt a lakáson; kibontott szőke haja vállát verdeste. A pápaszemes nevelőnő újságot olvasott. A ház úrnője, a szép szőke asszony a nagy fehér ágyban feküdt és cigarettázott. Vagy az ebédlőben matatott. Fekete selyempongyolában, amelyre furcsa virágok, arany- és ezüstmadarak, sirályok és íbiszek voltak hímezve: a kandalló mellett állt, teáskanna volt a kezében. Egy nagy fauteuilben a kövér öreg ur terpeszkedett, nagy szivarból fújta a füstöt és lassan iddogálta a teát. Amikor a csészét letette, a szőke asszony odament hozzá és az ölébe ült. Egyik lábáról leesett a kis piros papucs. Az öreg ur átkarolta a szőke asszony derekát. így ültek egy pár pillanatig, azután a szőke asszony fölállt és leeresztette a függönyt. A hálószobában is.

Ilyenkor alakult át a vörös ház Álmokházává. titkok és érthetetlenségek tanyájává. Péter zugó aggyal tűnődött azon, hogy mi történik ilyenkor a függönyök mögött. Két bátyja, aki nagyritkán leereszkedett hozzá, olykorolykor melléje állt az ablakba és mohó szemmel figyelte a vörös ház rejtelmeit. Ha a kövér öreg urat meglátták, jelentősen néztek egymásra és összenevettek. Amikor Péter kérdezősködött, annyit mondtak csak, hogy odaát egy hires színésznő lakik, a kövér öregur gróf, szeretője a színésznőnek, Péter nem fogadta el ezt a magyarázatot. Az a név, amelyet két bátyia emlegetett, nem jelentett neki semmit. Kartács Ildikó! Kieszelt, ostoba név! És a szőke asszonyt elnevezte Iczky grófnénak, ami sokkal jobban hangzott, ehikelőbb is volt, jobban is illett a fogathoz és a palotához, a címerhez, a grófhoz és a szőke kislányhoz.

Ez a szőke kislány, ez a finom arcocska, ez a vékony kis lábszár, amely meztelen volt a térdig érő ruhácska alatt és hihetetlenül pici, fehér cipőben végződött! Rövid, fehér fiú-harisnya födte a kislány bokáját. Kék szeme volt a kislánynak. Ha Péterrel találkozott, olyan komolyan és megértőén nézett rá, mintha régóta ismerné és barátjának tudná. Péter nagyon szerette volna megszólítani és kikérdezni, megvan-e elégedve életével? Azt is