Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-31 / 13. szám - Fröschel, Georg: A hatalom kulcsa
ostoba volt. Nem a veszteség bántotta öt, hanem az a kínzó gondolat, hogy tapasztalatlansága révén egy komikus figura lett itt belőle. Gyors mozdulattal kihúzta pénztárcáját, miközben a ruhatári szám kiesett belőle; Willovsky a 132-es számot látta maga előtt a sárga cédulán. Gondolkodás nélkül e számokat tette meg. Először csak egy bankjegyet tett meg, most hármat. Zúgva forgott a golyó a gépben s a fehér lapát ismét megjelent. De ezúttal otthagyta Willovsky bankóit s egy pillanat múlva egy ismeretlen kéz hatalmas dombot helyezett eléje, mely aranyokból és bankjegyekből állott. Föllélegzett. Most tehát jól játszott, most senki sem nevezhette ki őt. Körülnézett. Egyetlen tekintettel sem találkozott, de jól tudta, hogy megint csak ő a közfigyelem tárgya. Mint láthatatlan drótháló, úgy vette őt körül az emberek izgalma. Most már nem érezte magát tanácstalannak, mert, bebizonyította, hogy ezen a küzdőtéren is megállja helyét. Hideg ujjakkal belenyúlt a pénzcsomóba s most, két bankjegyet helyezett egyetlen mezőnyre. Ismét a ruhatári jegy számai szerint tette ki a pénzt. Vesztett, de mit jelentett ez a veszteség a pénzhalomhoz képest, mely a második játszmából ott hevert előtte. E pillanatban megvillant benne első és egyetlen játékötlete, a SZISZTÉMA: nyereség után kisebbíteni, veszteség után nagyobbitani a tétet. Azt hitte, hogy ezzel az ötlettel . egy legyőzhetetlen fegyvert talált meg a bank ellen, mert igy veszteségét mindig behozhatta, de a kisebb téttel megakadályozta a bankot abban, hogy a nyert pénzt visszavegye tőle. Úgy érezte magát, mint a lovas, aki a megbokrosodott lóval küzd, de biztos benne, hogy a lovat végül is aláveti saját akaratának. Willovsky alaposan nekifeküdt a játéknak. Mindegy volt, mely mezőnyökre helyezi tétjeit; ebben nem lehetett a véletlennek törvényeket előírni, de tétjeit pontosan szisztémája szerint szabályozta. A szerencse kegyes volt hozzá. Előfordult ugyan, hogy több tétje elveszett egymásután, de mindig kifogott egy nyereséget, mely bőségesen kárpótolta. Még mindig az volt az érzése, hogy minden oldalról figyelik, de most már éppen ez nyugtatta meg őt s viszszaadta önbizalmát. Művésze volt a játéknak s megmutatta a bámész tömegnek, hogyan kell játszani. Oly könynyü volt az egész! Willovsky kevésbé örült a pénznek, mint saját bölcsességének, mellyel azt megnyerte. Mikor a croupier bejelentette az utolsó három játszmát, Willovsky fölállt s hanyag mozdulatokkal dugdosta be a pénzeket zsebeibe. Ötvenezer frankot nyert. E pillantban úgy találta, hogy a pénz a legnevetségesebb dolog a világon s ezt a véleményét abban az ironikus mosolyban juttatta kifejezésre, mellyel a croupiertől és a játékosoktól elbúcsúzott. A kaszinó előtt cigarettára gyújtott, a kivilágított téren át, kellemes érzések közepette egy sötét fasorba jutott a közeli parkban. Senki sem volt itt, csak a tavaszi éjszaka csillagai világítottak a pálmák között. Willovsky művészi lendülettel átvetette vállán az estélyi felöltőt s mind beljebb és beljebb jutott a parkban. Egyszerre csak gyors, de csoszogó lépteket hallott maga mögött s valaki ujját tette a Willovsky vállára. Hirtelen megfordult s kis, vézna férfit látott maga előtt, aki az aggastyánok szétfolyó mosolyával nézett rá. — Ne menjen ily messzire a sötétben, — mondta az idős férfi. — Miért nem? — kérdezte Willovsky szörnyű meglepetéssel, melyet nem is leplezett. — Aki tudja, annak vigyáznia kell! — Mit tudok én és mire vigyázzak? — szerette volna Willovsky megkérdezni, de már nem volt ideje rá, mert az aggastyán ugyanazokkal a csoszogó léptekkel elsietett. Willovsky először dühösen tovább akart menni s figyelmen kívül hagyni az intést, mely talán inkább koldulás akart lenni. De aztán eszébe jutott a rengeteg pénz a zsebében s visszafordult a kivilágított térre. Mikor hazaért s levetkőzött, keresgélni kezdte a mellgombok fekete bőrskatulyáját. Pontosan emlékezett rá, hogy az asztalon hagyta. Amint bőröndjét kinyitotta, hogy kivegye belőle hálóöltözetét, ott találta a bőrtokot a fehérnemű között. Átkutatták volna a szobáját, kinyitották volna a bőröndjét és kirabolták volna? Mindent átnézett, semmi sem hiányzott s a bőröndben úgy volt minden, ahogy otthagyta. Ugylátszik, mégis téved. Gondosan magára zárta az ajtót, levetkőzött s bebújt az ágyba, de a bankjegycsomót előbb a fejpárnája alá dugta. Igen fáradtnak érezte magát s gondolatai nemsokára megszabadultak minden logikától. Willovsky már régen fekete bőrkofferéről álmodott, melyet szinültig tömött meg pénzzel, az ezüstös szakállu vezérigazgató még mindig irodájában ült s egy papírlapot tanulmányozott, melyet titkára nyújtott át neki. A papíron hosszú számoszlopok voltak. — Milyen benyomást tett a játéknál? -— kérdezte a főnök anélkül, hogy fölemelte volna tekintetét a papírlapról. — Először nagyon bizonytalan volt, mint minden kezdő, de igen gyorsan belejött. Aztán szinte gúnyosan játszott tovább; gúnyosan és nyugodtan. A vezérigazgató apró ujjaival a számokkal teleirt papírlapra mutatott. — Sok ebben gyerekes vonás, de van rengeteg gyanús momentum is. Meg lehet-e véletlenül találni az egyszeres és háromszoros esélyek kombinációját? És ez? — egy pontra mutatott, ahol a számsor cikk-cakkszerüen ugrált ide-oda, — a széria tökéletes biztonsága! Ha gyanúnk beigazolódik, csodálni fogom ezt az embert vakmerősége és arcátlansága miatt. A vezérigazgató gondolataiba mélyedt. A titkár ezt kérdezte tőle: — Parancsol még valamit velem ma éjszaka, vezérigazgató ur? — Egyelőre semmit. Az őszszakállas ember szemeiben furcsa fény villant meg. —- Egyelőre megvárjuk holnapi játékát, — folytatta, — Az illetékes szerv mindenesetre legyen minden eshetőségre elkészülve; további utasítást holnap kap majd. A titkár mély meghajlással távozott el. IX. Bár Willovsky jól tudta, hogy a játéktermek már délelőtt tiz órától nyitva vannak, csak késő este ment el ismét a kaszinóba. Az egész napot igen kellemesen töltötte el. Miután a pompás fürdőintézetben egy raffináltan nagyszerű fürdőt vett, kocsival végighajtatott a tenger melletti utón egész egy hegyi faluig, ahol megreggelizett. Naplementekor már ismét Monté Carlóban volt s a vacsorához igen gondosan öltözködött fel. Éjszakai nyugtalan álmai, az öreg ember figyelmeztetése, a bőrtokhistóriája és sok minden más miatt is tegnapi nyereségét a szálloda páncélkasszájába záratta. Most bement az irodába és tízezer frankot vett ki betétjéből. Ez az összeg tulnagynak tűnt fel előtte, hiszen tegnap sokkal kevesebbet fektetett be, de elvégre nem akart kicsinyes lenni. A játék elvégre csak játék s az első tétek el is veszhetnek. Hogy ma is nyerni fog ebben biztos volt, csak a szisztéma szerint kell játszani, akkor a véletlen őt fogja szolgálni, akárcsak valami hűséges rabszolga. Edgár Willovsky kitűnő hangulatban lépte át a kaszinó elegáns küszöbét. (Folyt, köv.)
