Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-24 / 12. szám - Fröschel, Georg: A hatalom kulcsa

most a vezérigazgató, — hogy aligha felel nieg az elhunyt akaratának, ha oly dolgok után nyomoznak, melyeket ő egész életén át eltitkolt. Ezek a kutatások pedig amúgy sem vezethetnek eredményre. Közlöm önnel, hogy a járadék nem egy töke hozadéka s igy Lung halálával az örökösök minden igénye megszűnt intézetünkkel szemben.

Willovsky ki tudta érezni a vezérigazgató szavainak személyes élét.

— Uram, itt igazán nem pénzkérdésről van elsősorban szó.

— Tudnunk kell, milyen alapon fizettek önök hosszú éveken át milliókat Lung professzornak. Miért?

A vezérigazgató felemelkedett helyéről s kis léptekkel föl s alá kezdett sétálni a szőnyegen, egy kis rokokóéra előtt megállt s megfogta ezüst ingáját, úgy hogy az óra tik-takolása megszűnt.

— Ha jövetelének mindössze ez a célja, én elvégre megadhatom önnek a kívánt felvilágosítást. Lung tanár fiatal korában, mikor intézetünket Németországból idehelyeztük a sziklák közé, nagy érdemeket szerzett a kaszinó építése körül. A vidék itt nagyon is csalóka, kemény szikla és puha homok rendszertelenül váltakoznak. Nem tudtuk, hol kell és lehet dinamitot alkalmazni. Lung profeszszor ur végigvizsgálta a talajt, a város építésének terveit is ő fektette le, forrásokat kutatott ki a hegyek közt s megállapította kitűnő vízvezetékeink hálózatát. Neki köszönhetjük a fürdők célirányos elhelyezését s ö'volt a tulajdonképpeni alkotója nagyszerű kikötőnknek. Mind e szolgálatokért, midőn intézetünk oly nagy eredményeket ért él, az említett évjáradékot biztosítottuk Lung tanárnak. Csak sajnálhatjuk, hogy a végzet arznylag fiatalon vitte sírba ezt a kiváló tudóst és nagyszerű embert.

Willovsky arcán megjelent a csalódottság kifejezése. A vezérigazgató szavai őszintén hangzottak, mégsem nyújtották a legcsekélyebb alapot sem a rejtély megoldásához, holott azt hitte, rájött már a titok nyitjára.

— Csak azt nem értem — mondta, —- miért titkolta az elhunyt vagyonának eredetét.

A vezérigazgató ajkai körül enyhe mosoly jelent meg.

— Lung tanár elvégre udvari tanácsos volt, ugyebár? A felsőház tagja? Magas rendek lovagja? Azt hiszi, kellemes lett volna számára, ha a világ rájön, hogy óriási jövedelmét egy játékbarlangból húzza, hogy egy vállalkozás részese volt, melyet a világ erkölcsprédikátorai a pokol fenekére kívánnak.

Willovsky zavart mosollyal válaszolt.

A vezérigazgató foytatta:

— Uram, ön csodálkozik, hogy ily modorban beszámolok az intézetről, melynek élén állok. De rossz igazgató volnék, ha nem lennék tájékozva a világ véleményéről. Hogy e vélemény dacára évről-évre gyarapodik vállalkozásunk vonzereje és befolyása, ez az egyetlen érv, melyet a moralistákkal szemben felhozunk. Mi is egy szükségletet szolgálunk ki, akárcsak a többi üzleti vállalkozás.

— Vannak vállalatok, melyek szénnel vagy vassal kereskednek, mi izgalmat nyújtunk vevőinknek. Nálunk bárki annyi izgalmat vásárolhat minden időben, amennyit csak akar. Mi nem ismerünk különbséget személyek és rangok között. Az izgalom, mely nálunk kapható, a világ legjobb és legigazabb izgalma, sohasem veszíti el varázsát. Es már öt franktól kezdődően árusítjuk. Vállalatunk a kor egyik szükségletét elégíti ki s mi ezt a szükségletet szolgáljuk minden erőnkből.

A mindig oly nyugodt vezérigazgató, mintha kissé tulhevesen mondta volna el a fontieket; Willovskynak legalább is ez volt a benyomása róla, mikor elbúcsúzott tőle.

— Köszönöm, uram, a felvilágosításait s csak azt sajnálom, hogy azok, szívélyes voltuk dacára, nem járulhatnak hozzá e rejtélyes ügy kibogozásához.

Ezúttal az alacsony férfi kis, fekete szemeiben vad gyűlöletet vélt felcikkázni látni.

— Mindazt, amit tudok, elmondtam önnek.

— Mégis csalódtam.

— Miért?

— Mert még mindig nem tudom, miért gyilkolták meg Lung tanárt.

E pillanatban észre lehetett venni, hogy a kis rokokóéra nem tik-takolt többé.

A vezérigazgató kifényesített körmeit nézegette.

— Lung professzort tehát megölték?

— Vannak jelenségek, melyek ezt bizonyítják.

— Bennünket úgy értesítettek, hogy a tanár szivszéT- hüdés következtében hunyt el.

— Hivatalosan ezt állapították meg a halál okául, — mondta Willovsky s felsorolta a leglényegesebb gyanúokokat.

Midőn az ismeretlen férfi került szóba, aki közvetlenül Lung halála után a dolgozószobába hatolt s az elhunyt okmányait átnézte, a vezérigazgató arcán ismét megjelent az unatkozó, fáradt vonás, mely egy pillanatra mintha eltűnt volna onnan.

— Nagyon érdekelne engem, — szólalt meg most — biztos-e ön abban, hogy Lung tanár Írásait csak ez a hívatlan vendég nézte át.

— Nem értem jól, uram.

— Úgy gondolom, nem lehetséges-e, hogy a házba, melyet a váratlan haláleset teljesen megzavart, két személy is behatolhatott egymásután.

— Ez ki van zárva. Egész röviddel a halál beállta után megjelent Drekiel dr., a tanár sógora s magához vette az okmányokat.

— És harmadik oldalról nem történt kísérlet az írásokba való betekintés érdekében?

—• Nem. És nem is tudom elképzelni, ki lehetett volna ez a harmadik személy. Ebben az ügyben csak két front van, az egyiken a gyilkos áll, a másikon mi. A gyilkosnak sikerült bosszantó szemtelensége és merészsége révén átnézni az iratokat. De mely harmadik személyt érdekelhették Lung feljegyzései?

Willovsky vizsgálódva tekintett a vezérigazgatóra, de ez mosolyogva viszonozta a fürkésző pillantást.

— Ez csupán egy ötlet volt tőlem, kedves doktor ur. Valóban különös volna, ha egy harmadik személy is beleavatkozott volna ebbe a rejtélyesnek látszó ügybe.

Kézfogással búcsúztak el egymástól.

A magántanár, midőn elhagyta az elegáns kis szalont, érezte, hogy az iménti párviadalban nem ö volt a győztes fél. Elhatározta, hogy hazamegy a szállodába s ott mégegyszcr átgondolja a történteket.

Az alacsony vezérigazgató nyugtalanul járkált föl és alá a puha perzsaszőnyegeken. Homloka körül néhány mély ránc jelent meg s ezüstfehér szakálla sem látszott most annyira ápoltnak és tökéletesnek.

Csengetett titkárának.

— Tudja, ki volt ez az ur, aki az előbb ment ki a szobámból?

A szőke fiatalember mély meghajlással válaszolt:

— Dr. Edgár Willovsky, egyetemi magántanár, Lung professzor ügyében volt itt.

—- Honnan tudja ezt maga?

—- Hoche igazgató ur Párisból mindent megsürgönyözött.

— Miért beszélt el neki annyit Hoche?

— Mert az északafrikai tárnák kombinációja már tarthatatlanná lett. A további elintézést ránk bízta tehát. Nekünk erősebb eszközök állanak rendelkezésünkre.

— Ez igaz. Ki kezelte eddig Lung tanár aktáját?

(Folytatjuk.)