Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-24 / 12. szám - Uj német lira (ford. Vozári Dezső); (Haringer, Jakob: A pályaudvaron. Fekete virágok), (Trakl, Georg: A nap. Tájkép), (Benn, Gottfried: Anya)

KÉPES HÉT

A pályaudvaron

Ismét messzi tájakról érkezem, de — ah — senkise vár rám az állomáson, se kicsi, édes asszony, se gyerek, se hü, öreg barát.

Ismét magányos szobámba mehetek, hol minden piszkos és halálra-fáradt. Senki sincs énvelem.

A falakat is elfogja a puha sirás. Csak egyetlenegyszer borulhassak még le az emberi szív előtt;

csak egyetlenegyszer ujjonghassak még: van Isten!

Jákob Haringer.

A nap

Mindennap elérkezik a sárga nap a domb fölé. Szép az erdő, a sötét állat, az ember; vadász vagy pásztor.

Pirosán száguld a zöld halastóban a hal,

A kerek égbolt alatt halad szelíden kékes csolnakjában a halász.

Lassan érik a szőllő, az árpa,

Ha a nappal már csendben meghajol, egymással állnak szemközt Jó és Rossz.

És éjszaka, éjszaka felhúzza a vándor súlyos pilláit, mig a nap sötét tárnákban dühöng.

Georg Trakl.

Anya

Mint sebhelyet, úgy hordalak homlokomon; sohse gyógyúlnak be ezek a sebek, nem is fájnak, a fájdalom csakk épp hogy ott lebeg. A szív tovább ver, nem halott,

csak néha érzem hirtelen: vak vagyok s érezem,

mint fut össze számban a vér,

a vér és a salak.

Gottfried Benn.

SZÉPIRODALMI HETILAP

II. évfolyam.

12. szám.

Prága, 1929 március 24.

UJ NÉMET LIRA

Vozári Dezső műfordításai:

Eekete virágok-z - - »

Lombja gyermekkorodnak integet. Asszonyok kifestve térnek az ágyba. És kint tavasz van... egy vénasszony karácsony estjét siratja.

Bakter baktat az ablakunk alatt.

Nevetésed többé már nem nevet. Gyermekek ifjúságom tavaszi arany-vágyait idézik.

A vénasszony meghal és a nyárfák Bekandikálnak az ablakon át. De a ködben zöld fényességek vigyorognak.

A gyermekek mind ifjú madarak. Én már csak a halottas-gyertyákat akarom meg gyújtani.

Megcsókollak és a hajaddal játszom.

Ó maradj itt és érints meg oly enyhén, minthogyha ma első napja szeretnél.

Jákob Haringer.

Tájkép

Szeptember este; az alkonyodó falvakon át bánatosan hangzanak a pásztorok sötét szavai. A kovács tüze még ég.

Roppant alakban ágaskodik egy fekete ló; a lány jácint-fürtjei vágynak a forróságra, mely a ló bibor orrlikaiból ki-kigőzöl.

Erdő szélén a csendben elhal a szarvastehén üvöltése. És az ősz sárga virágai szótlanul a tó kék arca fölé hajolnak. A piros lángban elégett egy fa; már sötét pofával szétrebbennek a denevérek. Georg Trakl.