Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-17 / 11. szám - Münzer, Kurt: Feleségem gyilkosa
Milyen ostoba vagyok, hogy meg akarom magyarázni. Meg fogok halni — s mégis szükségesnek tartom emlékemet megtisztítani az eljövendő megsemmisülés számára. Kinek? Minek? Néhány rokonom: éppoly keveset törődöm velük, mint ők velem. De talán éppen magamnak, talán önmagámnak akarom megvilágítani, mielőtt elvesznék az örök semmiben, önmagam akarok tisztába jönni esetem lélektani rugóival. Képes leszek-e erre a feladatra? Alapjában véve: mindegy. Mit segit rajtam, ha át is tudom látni ok és okozat, szigorú, logikus összefüggését? Érdemes? Egy golyót fogok összezavart fejembe meneszteni, majd ha d’If kastélya előtt száguld el a csónak. Kéjutazók fogják a csónakot megtalálni, benne a hullát. Motorcsónakjukkal bevonszolják majd a kikötőbe. A marseillei estilapokban egy kövéren szedett sor lesz belőlem. A rikkancsok pedig ezt fogják kiáltozni az uccákon: — Szenzációs öngyilkosság d’If kastélya előtt. Tehát: küszöbén a halálnak, mely három órán belül utolér, bevallom, hogy nem öltem meg a feleségemet! Körözőlevelet adtak ki ellenem. A mozikban óriásira nagyított fényképemet vetítik a vászonra; ez a gyanú a határon túlra kergetett és hamis nevet kényszeritett rám. És mégsem! Hiszen a tett és bűn gyanúját magam tereltem magamra. Vagy nem büntetendő, ha az ember elhallgatja, amit egy gaztettről tud? Feleségem gyilkosa nyolc napon keresztül lakott itt mellettem, ebben a luxushotelben, az összekötő ajtó nyitva volt, együtt jártunk a városban, uj ruhákat vettem neki, ott voltam vele a Notre A budapesti parlamenti múzeumból. A magyar parlament legelső szavazóurnája. Amerikai sportlady, aki autóinak jelzéseiből „varrt“ ruhát. Dame de la Garde kísérteties, gyertyákkal világított kriptájában, mert szerettem őt, feleségem gyilkosát, aki tegnap itthagyott engem, jólétet, fényűzést, kényelmet föladva, hogy egy ke vertvér ii cédával élhessen együtt, lent, a régi kikötönegyed egy kis uccájában. Megveszte- • gethetet'len szolgája nyomorult ösztöneinek, szerszáma olthatatlan szomjúságának és vágyának. Szeretem őt!... Mindannyian szomorúan eresztették le pilláikat, mikor azt mondtam, feleségül fogom venni. Nagynéném kiutasított a házból. De mivel volt jobb vagy rosszabb az ő múltja, aki egy reviiben táncolt, mint más nőké. Csak épj) hogy nála tudtak e dolgokról. Én senki felől nem érdeklődtem. Egy évig boldogok voltunk. Én legalább is az voltam. Ö .. . Mit tudom én? Soha nem mondott nekem egyetlen szerelmes szót sem, azt is tudtam róla, hogy sohasem lett volna a feleségem, ha nem lett volna sok pénzem. Apám hatalmas vasgyárai az én kezembe kerültek s a kohók egy-egy aláírásomra vagyonokat dobtak a lábaink elé. Ahhoz a kényelmes érzéshez, hogy amikor két autónk állt a garázsban, ő egy harmadikat kapott, hogy számtalan szolga viselte gondját a háztartásnak, hogy Villefrancheban egy yachtunk horgonyzott, ehhez ment ő nőül, nem hozzám. De nevetve, lágyan, csaknem gyöngéden engem is elfogadott mindehhez ráadásul. Ismerősei gyakran látogattak meg bennünket. Táncosok, jelentéktelen színészek, artisták, álmodozók. És talán sejtettem is valamit... Itt volt például Fredy kis kerek fejével hatalmas vállai között, szép volt, akár egy őserdőből jött volna elő, minden asszony imádta. Naplopó. És egy este Bonnban autóturát tettünk hármasban, miután megtekintettük rajnamenti gyáraimat. Jövök haza a szállodába; mozdulatlanul fekszik az asszony kis feleségem gyilkosa □ rta : CKurt STTünzer
