Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-17 / 11. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
Szőllősy Eta hangversenyénekesnő, Párkány. hető és természetes az életből való kilépés! Ceremónia és bonyodalom nélkül, rendes napi munkájában, szerszámmal kezében megy el az ember, maga sem tudva mikor, úgy ahogy a napszámos az állványról zuhan le, vagy ahogy a mérlegképes könyvelő a hivatalban fordul le a székről. A civil meghal, a katona elesik, ott marad, elkeveredve a fekete földdel, kinyúlva vagy fölpuposodva, mint óriási vakondtúrás, mint ennenmagának hevenyészett sirdombja már. Mindenki beletörődik abba, hogy ennek igy kell lennie, nincs segítség. De ezeken, ezen a kettőn talán lehetett volna segíteni. Miért nem vártak még egy kicsit? Miért kellett meghalniok? Kilépett a folyosóra és Valamiviccsal a szomszéd szoba felé indult. Ebben az átkozott szobában bűvölte meg Zsófikat. Egy másodpercig rémülten gondolt arra, hátha őt látja vérébe fagyva. Az ajtó előtt egy pár ember gyűlt össze, a szálló egy órás lakói, egy-két kiváncsi, aki az uccáról szaladt föl. A kövér kanosai szobaaszony két frissen mázolt lánynak magyarázta, mi történt. A lányok halkan sopánkodtak: jaj, az ember nem lehet elég óvatos, ezen a pályán sohasem lehet tudni, mikor bolondul meg a vendég. Ott állt szerszámaival a lakatos is, aki az ajtó zárját levette. Az egész társaság, majdnem valószínűtlen pózba meredve türelmesen várta a rendőrség megérkezését, noha nagyon jól tudta, hogy a rendőrség mindenekelőtt őket kergeti el az ajtó elöl. Fontosságának és idetartozóságának a tudatában mindössze a szobaasszony és a lakatos pislogott valamivel élénkebben. Amikor Karmel a portással közeledett, eltakarodtak utjából. Valamivics szigorúan rászólt a szobaasszonyra: — Remélem, senkit sem eresztett be a szobába? — Senkit, portás ur, senkit — erőlködött a kövér asszony. -— A lakatos ur a tanúm. Mindenki igazolta, hogy senki sem járt a szobában. (A kövér asszony éppen csak az ajtót nyitotta ki egy picit, hogy benézhessenek. Ezt azonban az egész társaság óvatosan elhallgatta.) Valamivics intett a szobaasszonynak, aki erre elmozdult őrhelyéről. A várakozó, majdnem ünnepi csöndben a portás jelentősen nézett a főhadnagyra, megnyomta az ajtó kilincsét és hátraszólt: — Idegenek hátrább! 17. ----Karmel szédülten és bátortalanul nézte a szobát, amelynek egyetlen villamoskörtéje valami titkos megegyezés révén éppen olyan sápadtan pislákolt, mint odaát az övé. Tekintete rögtön a sarokban álló ágyra esett. Ezen az ágyon figyelmeztette egy pár héttel ezelőtt a inopszliarcu Zsófikát a szenvedők iránt való kötelességére. Arccal az ajtónak most egy csapzott hajú fiatal nő feküdt rajta mozdulatlanul, holtan és mindenekfölött meztelenül, mintha már ezzel is közelebb akart volna kerülni a boncolókéshez. A földön, az ágyhoz támaszkodva, hátraszegett fejét a nő térdére hajtva, uniformisban, oldalán karddal egy elnyűtt százados ült. Két lábát olyan Haunzwickl Giziké, a Komáromi Fotbal Club farsangi királynője.
