Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-10 / 10. szám - Egri Viktor: Floris megunta a háborut
zések, a betegségcsinálások és az egész szimulánis, dekkoló háborús világ tarka emlékeit. Mint az éremnek két oldala, olyan volt a hősködést megunt Flóris arca: egyfelől kozákpika, Doberdó, olasz gránát, bűzös farkaisverem, más felöl két ravaszul pislogó örmény szem, életéhség és apró csalások az eráris holmi körül. Tudta ez a Flóris a magazinos őrmesteri csalafintaságok minden csinját-binját, eleget látott a háborús gépezetből, hogy a pokrócnak, meg lepedőnek csak a fele duzzadt takaros rendben a polcokon, a másik feléből kitelt az őrmester sarokházának ára, hogy papíron átvonuló vonatszállitmányokat lehetett, kosztoltatni, jóllakatni, szabadságot és leletet kijárni, szemrebbenés nélkül zsebrevágni egy fél laktanya zsoldját, ha történetesen valami jófajta aratási kommandirungon volt a legénység ... Mert Flóris minden hájjal megkent legény volt, amikor arról volt szó, hogy jobb úszni a piszkos árral, mint elmerülni a vérfolyamban. — Egyszer jön ez a von Prusimszlky, de olyan gyönyörű bekecsben, hogy már a látásától melege lett az embernek. Akasztja a fogasra a bekecset és kimegy. Nekem éppen akkor volt dolgom az irodában, mert mindig akkor akadt dolgom, ha úgy kellett. Üres az iroda és lóg a bekecs. Ejnye már, de kívánatos jószág! Hát leakasztom és usdi gyúrom egy hátizsákba. Aztán csak odavágom a sarokba azt a zsákot... Tűvé tették az egész kaszárnyát a bekecsért, az pedig melegedett szépen a rukzsákban, míg fülönfogtam este és inaltam vele az Abramovicshoz. Nagy gazember volt az Abramovics, csak két százast adott, mert nagy volt a rizikó ... Nem volt benne egy csöpp skrupulus, ahogy ezt a bekecseltüntetést előadta. Aki bírja, marja, — ha elcsípik, kikötik, míg belekékül és vizes vödrökkel mossák eszméletre. És folyt vígan az adomázás tovább, a veteránok körül vastagon megállt a füst és az asztal fölött pirosán verejtékező arcok úsztak a nyúlós torokmaró korcsmalégben. — Hát amikor a tolvajok tolvaján fogtunk ki az Aschenfeld Tóbiással, — büszkélkedett Flóris, kicsit nehezen forgó nyelvvel már. — Órássegéd volt a Tóbiás és siket, de jófejű, elég volt, ha csak a szememmel jeleztem a fortélyt. Mert ez aztán akkurátus fortély volt, hogy ott csináltuk az őrmester előtt és még ő segített. Raktuk a pokrócokat a magazinban. Kinn egy kamra volt, abban meg egy nagy szenesláda. Én csak odavágtam a Tóbiás felé a pokrócot és kacsintottam a ládára. Megértette rögtön. Eltűnt abba a ládába vagy tíz pokróc ... Az volt a baj. hogy nem nyomtunk bele többet, mert az őrmesternek egy se hibázott: felébe vágatott velünk vagy öt tucatot és meglett az előirt létszám. Ami hiányzott, azt rég elszámolta az Abramoviccsal. Amikor Flóris befejezte a pokróc históriát, megint nagyot csapott az asztalra. — Annyit mondok, annak volt igaza, aki úgy tett, mint én. Mert én bizony rég meguntam a háborút! Belefogott egy újabb adomába, de a körülményes bevezetőnél tovább nem jutott. Tüzes kis szemei megakadtak az ajtón, egy darabig csudálkozva forogtak, pillogtak ésmeresztette őket tágasra, hátha kápráznak és amit lát, csak ködkép. De az ajtóban egész testi valóságában ott terpeszkedett a felesége. — Flóris, gyerünk! — csak ennyit mondott a termetes asszonyság, de elég hangzatosai! és kellő éllel. És megfordult .nyomban, — nagyon biztos lehetett a dolgában. Flóris dadogó nyelve a felszólításra végkép megbénult. Vette a kabátját és ment az asszony után. A többiek, az egész veterán társaság csak hümmögöH bucsukép. A helyzet világos volt, még Bilcsik pedellus is elértette rögvest, — Flóris megunta rég a háborút. Pedig az asszony nem is volt háborús szerzemény. A budapesti parlament, ahol a napokban nyílt meg az első európai parlamenti muzeum. A budapesti parlamenti múzeumból. Az első felelős magyar kormány tanácskozási asztala. Schneck Böske, az ungvári szépségverseny egyik nyertese.
