Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-03 / 9. szám - Cordes, John: Hogyan rabolják el a milliomosokat?

A jóvátételi szakértőbizottság konferenciájának megnyitó ülése Párisban, a Francia Bank palotájában. Özv. Bodon Józsefné, a rimaszombati fiatal művé­szek kedves patrónusa. és bement egy lövöldével kombinált panorámába. Utána mentem. A kancsal felkapott egy puskát és gyorsan el kezdett lövöldözni. Bámultam rajta. Egy detektívet mindig érdekli az, hogyha lövészkirálynak fedezi fel célbavett gaz­emberét. A kancsalszemü ember 50 figura közül 49-et le­téri tett. — Ujjé, — szóltam magamhoz. — Ez már döfi, — mondta Walsh, amikor elmondtam neki az esetet. Most átmegyünk Brooklynba, egy házba, a Westminster Rooden. Itt lakott a mi pasasunk. Valami sokat nem tudtunk meg róla a szomszédoktól, csupán annyit, hogy Joseph Marcusnak hívják. A főkapi­tányság naplóiban megtaláltam a fényképét ennek az utá­latos arcú, betegszemü embernek. Marcus ellen már voltak kiadva elfogató parancsok. Ö volt a vezetője egy zsaroló bandának, egy borzalmas bűnszövetkezetnek, amely emberrablásból és zsarolásból élt. Fömüködési helyül a nyugati városokat választották. Csi­­kágó éppenséggel egy rendőr meggyilkolásával is vádolta ezt az embert. Egy görbe este, mely igazán görbén végződött, csibék helyett csibészek társaságában. Megkaptuk a postaládából a névjegy felét. Ezen a Scharlin név volt olvasható. Megvolt Scharlin cime is: Ri­­verszide Drive, azaz a Hudson-folyó newyorki partja, ahol a gazdag emberek laknak. Most már nyilvánvaló volt, hogy itt valakit elrabol­tak, fogva tartanak és egy mesébe illő váltságdíjért haj­landók csak szabadon engedni. Ráakadtunk tehát olyan bűncselekményire, amelyet a banditák a legnagyobb ambí­cióval a leggondosabban eszeltek ki és a legravaszabbul kezdtek végrehajtani. Az eset úgy történt, hogy két nappal ezelőtt James Taylor, egy milliomos ingatlanspekuláns éppen kilépett a házából Brooklynban. Két alak jelent meg mellette, az egyik revolvert fogott reá, úgyhogy Taylor minden ellen­kezés nélkül be volt tessékelhető a közelben álló autóba. Néhány perces utazás után, a fogoly ugyancsak a re­volverek hatása alatt a telefonhoz lépett. Felhívta egy barátját, Abe Scharlint, akiről megálla­pítottuk, hogyha Taylor gazdag, akkor Scharlin még sok­kal gazdagabb. Két szőke kis lányról van szó, két drága. kis csibéről, •— mondta Taylor, akik már repesve várják őket. Nos, nincsen-e kedve Scharlinnak résztevenni ezen a ragyogó kis estélyen? Hogyne volna kedve! Meg is be­szélték, hogy a Riverside Drive egyik sarkán találkoznak. Scharlin már várta őket. Az autó megjelent. De meg­jelent egy revolver is, amelyet odanyomtak Scharlin olda­lához. így lett egy fogolyból kettő. Mindegyikük fejére rá­húztak egy vánkoshuzatot. A kocsi most már órák hosszat robogott tovább. Ami­kor megállt, Scharlint és Taylort, akiknek fején még min­dig ott volt egy-egy vánkoshuzat, egy házba vezették. Be­zárták őket. Sejtelmük sem volt, hol vannak, csak annyit •tudtak, hogy jó sokáig utaztak, amig ideértek. Éj időn kutyaugatást hallottak, reggelenként kakaskukorékolást. Ebből azt következtették, hogy vidéken vannak. Félmillió dollárért a newyorki alvilágban is meg kell dolgozni. Scharlint kényszeritették arra, hogy egy levelet Írjon családjához, s ebben közölje, hogy ö érte 400.000 dollár váltságdíjat, Taylorért 70.000 dollár válságdijat kérnek. Hogyha a 470.000 dollárt nem fizetik ki, megölik őket. Hogyha bármiféle feljelentést tesznek a rendőrségihez, ha­ladéktalanul végeznek velük. Mindezt igen nyomatéko -an és ijesztően, az őszinteség látszatával kellett megirniok. A Scharlin-család hozzá kezdett a pénz felhajtásához. Gazdagok voltak, 470.000 dollár azonban nagy pénz. Egy­kettőre nem könnyű kézhez kapni. A rendőrséghez nem mertek fordulni. A banditáknak sikerült lelkinyugalmukat teljesen felzavarni. Rémület vett erőtt rajtuk. Telefonhívások egész sorozata következett. A bandi­ták egyike végezte ezt a munkát. E telefonálások a legsöté­tebb fenyegetéseket tartalmazták a foglyok élete ellen. A Scharlin-család megtudta, hogy mikép kell a pénzt megfi­zetniük. A pénznek a newyorki alvilág egy ismert alakjá­hoz kellett befolynia, egy nagy játékoshoz és dijbirkozás­­rendezőhöz. A Scharlin-féle névjegy másik fele szolgált vol­na igazolásul. A telefonbeszélgetéseknek ezt a részét sike­rült nekem végighallgatnom. A banditák jól eszelték ki, hogyan jussanak a pénz­hez. Lehetőleg óvatosan akartak eljárni. Valóban, ez az alvilági kapitány, aki a harmadik személy szerepét ját­szotta a dologban, olyan tanú volt, aki nem vallott volna

Next

/
Thumbnails
Contents