Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-03 / 9. szám - Moly Tamás: Egy varieté-szám

aki nem tudja, hogy most mit kezdjen vele. A közönség ujjongott. A majom indulatosan nézett le az emberre. Hirtelen csinált valamit a kezével s a négy ujja között valóban ott volt a három piros golyó. Ezt már odamutatta a közönségnek és csattogtatta hozzá a fogsorát gúnyosan. A nép tombolt. Az ámulat, gyönyörűség, elragadtatás kiifakadásai töltötték meg a hatalmas termet. Tisztán láttam, hogy nők, férfiak versenyt rajongtak a förtelmes majomért. Nem győztek visítani, ordítani, tapsolni, lelkesedni.

A frakkos ur szólt valamit, látszott a szája mozgásán s a majom a három golyót rátette a táblára. A hatalmas nézősereg élvezte miniden mozdulatát az ember frakkjába öltöztetett majomnak.

Az állat elővarázsolt ujalbb három golyót s azt is odarakta a táblára. Frenetikus sikere volt.

De amikor a frakkos ur halk szóval biztatta, hogy csinálja tovább, a majom hirtelen felröffent s felrúgta a táblát a golyókkal. Nem óhajtott tovább bűvészkedni. A közönség odavolt a gyönyörűségtől.

A frakkos ur most kihúzta a ketrecből a táblát s a golyókat is kiszedte, beledobálta őket egy kis kosárba, mely a ketrec mellett állt. A színfal mögé intett s az inas behozta a kis asztalkát, rajta a tányért a gombóccal, a kést és villát. A frakkos ur benyújtotta a tányéron a gombócot 'S az evőeszközt. A majom gyanakvón nézte ezt a holmit, félig elfordult s úgy tett, mintha egy csöpp kedve se lenne ezzel foglalkozni. A frakkos ur megint mondott neki valamit és most a majom hirtelen oda fordult hozzá, felkapta a gombócot, kést és villát és esetlen, otromba mozdulatokkal megcsinálta a mutatványt, ha nem is egész olyan jól, mint a frakkos ur az imént, mert a villa nem fúródott bele a kettévágott gombóc egyik felébe, el se kapta a majom, hanem elejtette.

De azért zúgott a taps éis lázas volt a lelkesedés, az emberek a nézőtéren egymáshoz szóltak, dehogy is kiabáltak, ordítottak ragyogó arccal, de egyik se hallgatott arra, hogy unit mond a másik. A majom meg két kézzel kapaszkodott bele a ketrec rácsába és rázta vadul és nézte a tomboló tömeget haragos szemmel.

A frakkos ur észrevétlenül kiment a színpadról. A majom uralkodott ia színen. Ingerült és ideges volt, rávic-oritotta fogát a lelkesedő közönségre, végül hátat fordított neki. Erre újból felzugott a taps részegítő robaja.

A függöny végre öszecsapódott s a zene kezdte játszani a következő szám muzsikáját. A közönség csak nagy nehezen nyugodott meg, de már nem nagyon érdekelte őt a mutatványok további sora.

Engem azonban foglalkoztatott a dolog s a névjegyemre néhány sort irtain, magamhoz intettem jegyszedőt, ki továbbította a meghívást a színpad mögé az öltözőbe Mr. Spon címére. Visszajött néhány perc múlva azzal, hogy Mr. Spon hamarosan meg fog jelenni asztalomnál.

És Mr. Spon megjelent. Nem ismertem rá. Nagyon elegáns volt, keskeny, sápadt arcú, teljesen isimára borotvált s nagyon szimpátiikus; haja gesztenyebarna és nem vöröses szőke. Megértette elcsodálko zásomat és leült az asztalomhoz. Az előadás folyt, a zenekar teljes erővel működött s ami a színpadon történt, az már nem érdekelt. Ajánlottam, hogy menjünk egy csöndes vendéglőbe vacsorázni és uj ismerősöm velem jött 'szívesen.

Az étkező egy csöndes zugában hamarosan rákerült a szó a Spon and John-mutatványra. A zsonglőr elmondta őszintén az attrakció történetét:

„Két éve a nyár elején Münchenben léptem fel egy . harmadrendű varieté-iszinpadon. Ugyanezt és még többet csináltam, mind a mostani előadásokon. Épp olyan ügyes voltam és talán még többet is tudtam, mint ma. De nem volt sikerem, mint ahogyan ma sem értik, hogy amit bemutatok, az milyen páratlanul nehéz s mennyi mindenféle tudást követel. Ezt csak szakember vagy efajita, igazán hozzáértő tudja megítélni. A közönség figyelmét nem tudtam

A kóristák ruhája hajdan és most. Anita Page tizkilós gyöngyruhája, melyhez hasonlót negyven évvel ezelőtt hordtak a színházi görlök.