Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-03-03 / 9. szám - Heltai Jenő: Álmokháza
géig? Nem, nem. Valamikor régen, álmait megelőzőn kétségtelenül találkozott már a vakkal, talán köze is volt hozzá... de mi? Kiért az Aréna-utra. Magába mélyedve, emlékeinek sötét rétegeit túrva baktatott a város felé. Nem tudta merre megy, nem nézte, hová lép, olykor-olykor emberbe ütközött. Vak volt ő maga is, annyira befelé nézett csak. Egyszer hangos, nyers csöngetést hallott. Ijedten hőkölt vissza, a villamos az orra előtt robogott el, súrolta is egy kicsit, hajszál hijján elütötte. Karmel egy másodpercig szórakozottan bámult a sárga kocsi után, azután hirtelen föleszmélt és megreszketett. Ez a nyers csöngetés pontosan és szabatosan felelve egy ki nem mondott kérdésre fölrántotta agyának elzárt zsilipéit. Erőszakosan lefojtott emlékei fölszabadulva zuhogtak ki börtönükből. Hirtelen megvilágosodott előtte a múlt és ebben a világosságban ott állt a vak is. Úgy van, egyszer csakugyan találkozott már vele, nem is túlságosan régen, három évvel ezelőtt, a háború első heteiben. Történt is valami köztük. Akkor jelentéktelennek Ítélte a dolgot, most azonban egyszerre olyan borzalmasnak látta, hogy elsápadt és elszédült bele. Letörten, erőtlenül intett egy kocsinak és hazavitette magát a garniba. Konyakot kért Valamivicstől, azután magára zárta az ajtót. Vacogó foggal, dideregve bujt ágyba, behunyta szemét és fejére húzta a takarót. Úgy ahogy a berlini Zooban a fekete csimpánz. Valamivics egy párszor megzörgette az ajtót. Szólitgáttá is, de hiába. Karmel nem felelt. 14. A Rákóczi-ut és a Károly-körut sarkán állt, a villamos-megállónál. A gyárból jött, korábban, mint rendesen. Nusival szeretett volna találkozni vagy Irénnel vagy Klárival, hamarjában maga sem tudta pontosan melyik Vetterlánnyal, arra emlékezett csak, hogy a Ferenc-körutra akart menni. A villamost várta. De a zsúfolt kocsik megállás nélkül siklottak el a megálló mellett, a kalauz rekedt orditással védekezett a kocsit ostromló tömegek ellen, vadul és nyersen rikoltozott a csengő, asszonyok visítottak, férfiak káromkodtak és taszigálták egymást, mint hajótöröttek, akik az utolsó mentőcsónakért verekszenek. Rettenetes tömegek nyüzsögtek az enyhe augusztusi alkonyaiban, éneklő és éljenző csoportok lelkesedtek a háborúért és átkozták az ellenséget; az elaggott világ akkor élte mézesheteit a fiatal háborúval, nem sejtve, hogy ez az éhes és kielégíthetetlen nőstény már a nász mámorában vígan falatozik belőle, ahogy az imádkozótáltos is párzás közben rágja le boldog hímjének a fejét. Szegény fejetlen bogár akkor veszi csak észre, hogy megdöglött, amikor nem tud többé segíteni magán. Ügyet se vetve a zsivajgó és szitkozódó tömegre, immár a tizedik kocsi robogott el könyörtelen bánomisénnel a megálló mellett. Karmel, a tömegbe beékelve éppen utat akart magának törni a Rókus-kórház felé, amikor végre egy aránylag üres kettős-kocsi bukkant föl a megálló előtt. A tömeg ujjongva vetette rá magát, egymás hegyén-hátán kapaszkodtak föl az emberek, egy fiút a kerekek alá löktek. Karmel türelmesen megvárta az Weinberger Lászlóné, a Lévai Torna Egylet jelmezbáli szépségversenyének egyik nyertese. A kassai társaságból: Oelschlager Ferencné, sz. Maurer Márta. (Győry és Boross felvétele.)
