Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-24 / 8. szám - Zilahy Lajos: Örök mese

A nagy pápa. XI. Pius legutóbbi arcképe, mely már a pápai város szuverenitásának kihirdetése után készült. A pápa nagy diplomatája, Gasparri bibornok, aki a Vatikán és a Kvirinál kíbékülési tárgyalásait vezette. ÖRÖK MESE Irta: ZILAHY LAJOS Az ablakok egy,szintben voltak a járdával és vala­mennyit vastagon lepte be a vaspor. A nagy pincehelyi­ségben nappal is 'éget a villany. Acélköszörük, gyaluk és ércfurók sziszegtek, visongtak és rikácsoltak, mint valami különös őserdő kakadui. A füstös mennyezet alatt csattog­va kergetőzött a hajtó,szijj. Középen a fal mellett kohó izzott. A fújtató olyan ne­héz lélekzettel lehelte rá a levegőt, mint egy haldokló mell­kasa. A sarokban egy üllő zengett vidáman. A lejárat mellett üvegfallal elzárt bódé állott. Csak akkora, hogy egy kis íróasztal elfért benne. Az asztalon üveg víz és egy lefordított pohár. A sarokban kisebbfajta páncélszekrény. Ide is beszállingózott a, vaspor és mindent finoman belepett. Belül, az üvegkancsó nyakán is látható karikákat irt.. Az asztalon különféle üzleti levelek és szám­lák, amiken egy-egy átfiirészelt hulladék vasdarab szolgái levél nyomónak; Ez volt Röckl és társa gépjavító műhelye. Hat órakor megállt a hajtószijj. Egymásután elhall­gattak a gyalupadok. A fiatal Röckl, aki bent ült az irodá­ban, ránézett a faliórára és megállapította, hogy még teljes három perc hiányzik a hat órából. Olyan ingerült mozdula­tot tett, mintha valaki ezt a három percet kilopta volna a zsebéből. Felállt, hogy kiorditson Lávákra, a munkave­zetőre, de valami fásultság visszanyomta a székre. A munkások a vízvezetéki csapokhoz léptek, megmos­ták a kezüket és arcukat. Siettek és egymás kezéből vet­ték ki a szappant, amit fekete hab lepett be. Aztán maguk­ra rántva téliruháikat, a nyikorgó falépcsőn a kijárat felé indultak. Mikor a bódé mellett elmentek, egyforma, nyo­mott hangsúllyal szóltak be a fiatal Röcklnek: — Jóéjszakát kívánok. Már mindenki elment, csak egy fiatal munkás állott még a vízvezeték előtt. Fejét a csap alá mártotta, hogy a hajából is kiáztassa a vasport. Aztán puha, fényes fekete haját egy homályos kis tükörben gondosan fésülgette. Arca, amely naphosszat fürdött a kohó fényében, olyan volt, mint egy bronz szoboré. Mikor elkészült, kefélni kezdte a ruháját. A cipőjét is figyelmesen megtörülte egy ronggyal. Eloltotta a drótszálon függő utolsó villanykörtét és ő is a kijárat felé indult. — Jóéjszakát kívánok, Röckl ur! — mondta az iroda­ketrec előtt. A hangja nyitottak és melegebb volt, mint a többieké. Kilépett az utcára. Nagy pelyhekben kavargót! a hó. mintha egy láthatatlan égi galambdúcból milliónyi kis fe­hér galamb szállt volna le a földre etetéskor. Megállt egy gesztenyesütö előtt és tiz darab geszte­nyét vett. Nadrágja zsebébe tette a staniclit s miközben továbbment, a forró gesztenye erősen sütötte a combját.

Next

/
Thumbnails
Contents