Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-24 / 8. szám - Heltai Jenő: Álmokháza

ágy volt az egyetlen hely, ahol biztonságban tudta magát. Ahogy hazaérkezett, nyomban lefeküdt. Hozzászokott ahhoz, hogy az ágyban vacsorázzon. Keveset evett. Annál többet ivott és cigarettázott. Valamivics sokszor hajnalig hordta neki a konyakot meg a feketekávét. És ha ráért, mesélt neki. Karmel az ágyban feküdt, az ágy mellett a széken a konyak meg a cigaretta. A hamutartót háromszor-négyszer is ki kellett üriteni. Valamivics kinyitotta az ablakot és a cigarettavégeket lehajitotta az uccára. Ezzel egy kis friss levegő is tódult be a szobába. De alig záródott be az ablak, már megint hatalmas füstkarikák felhőztek a mennyezet felé.

Ha odalent megszólalt a csengő és Valamivics lerohant, hogy kaput nyisson a jelentkező vagy eltávozó pároknak. Karmel nyugtalankodni kezdett. Alig várta, hogy a portás visszajöjjön. Olyan volt, mint a kisgyerek, akit meseszóval kell álomba ringatni. Pedig a Valamivics meséi...! Ilyenek voltak:

— Jött ide, kérem, egyszer egy színésznő. Híres pesti színésznő. Természetesen egy úrral, nagyon előkelő úrral. Ök persze azt hitték, hogy nem ismerem őket. De Valamivics nem azért pesti gyerek, nem azért jár húsz év óta színházba meg lóversenyre, hogy ne tudja, kivel van dolga. Én persze adom nekik a legjobb szobát, diszkréten, tapintatosan, ahogy illik, nem mutatom, hogy tudok róluk mindent. Csak csodálkozok magamban. Mert kérem, miből jönnek ilyen előkelő népek az ilyen ronda garniba? Csak perverzitásból, főhadnagy ur, tessék elhinni, csak perverzitásból. Van azoknak rendes lakásuk. De nekik az izgalom kell, meg a veszedelem... hátha kifognak egy razziát! De nem volt szerencséjük. A mai eszemmel bizony telefonoztam volna a hének ... bizonyosan akkor kaptam volna a nagyobb borravalót! De hát az ember marha, főhadnagy ur...

Száz ilyen történetet tudott és talált ki a garni röpke vendégeiről. Karmel a mérges ital és az ópiumos doihány gőzében kábultan hallgatta. Fázott a fütetlen szobában és szenvedett azok miatt az ismeretlenek miatt, akiknek az ölelkezését csak egypár centiméternyi fal takarta el. Fölgyujtott fantáziája már ezeknek a történeteknek a hatása alatt is megszépítette ezeket az ölelkezéseket, démoni színésznőket és áléit szüzeket varázsolt lehunyt szeme elé, holott többnyire bárcások, cselédlányok és a legjobb esetben Zsófikák vihogtak odaát. A fal-átszitálta hangokat úgy hallgatta, mintha telefonbeszélgetésbe kapcsolták volna bele ... furcsák voltak ezek a hangok a hozzájuk tartozó testek nélkül. Megpróbálta a hanghoz hozzáépíteni a férfit meg a nőt, vallomásaikból, veszekedéseikből és csókjaikból regényeket és drámákat kovácsolt már ő maga is, izgalmas történeteket, mint Valamivics. Ezek a történetek vigasztalták és megnyugtatták, ezekbe kapaszkodott olyankor, mikor reménytelen és alázatos tekintete egy csinos lányéval találkozott. Milyen kegyetlenek is voltak ezek a csinos lányok! A legtöbb hidegen, közönyösen keresztülnézett rajta, olyan is akadt, aki rémülten vagy sértődötten kapta el a fejét... mi az, ez a félkezü is szeretni szeretne?

Igen, ez a félkezü is szeretett volna valakit szeretni. Bizonytalan, homályos érzések hullámzottak benne, szerette volna elárvult karját kinyújtani, megfogni egy hűvös, puha kezet és rábízni magát: vezess, én nem tudom, hová menjek! De amikor kinyújtotta a kezét, mindig csak a konyakos palackot markolta meg. És amikor vá-Az uj Vatikáni Város szive. A Szent Péter tér, a világ egyik legszebb tere. Háttérben a Szt. Péter bazilika.