Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-17 / 7. szám - Rapaics Raymund: Brehm születésének századik évfordulója - Szépségápolás, divat • Vozári Dezső: A divat kalózai
Verlaine, a szegény „Lelian “, akivel hónapokat töltöttem el egy asztal mellett anélkül, hogy sejtettem volna róla, hogy kicsoda.“ Brehm Születésének századik éofordulójára A tudomány hivatalos körei életében sem voltak vele szemben nagyon bőkezűek az elismerésben, most is hallgatnak. Mert Brehm sohasem volt és sohasem lett akadémikussá, mint minden igazi nagyság, korszerűtlen volt, az örök emberi teremtő erő élt benne is. Mikor tudós kortársai állatról beszéltek vagy fajokat különböztettek, vagy boncolás révén igyekeztek a szervezet titkaiba behatolni, vagy gépies mozgásokra vezették vissza a szervek működését s előbbiek szisztematikusoknak, amazok anatómusoknak, végül emezek physiológusoknak neveztették magukat, Brehm úgy ismerkedett meg az állatokkal, hogy mindezekből semmit sem tudott. Ellenben ott mutatkoztak be neki az állatok, ahol meg a nagytekintélyű akadémikus urak nem találkoztak velük: a szabad természetben. Itt, teljes élettevékenységben, többnek, élőlénynek, lelkes lénynek mutatkoztak s Brehm lelkében ezen az alapon kristályosodott ki az állat fogalma. Aki az erdőben veszélyes ellenfélként ismeri meg az állatot, aki behatol mindennapi kenyérkeresetének titkaiba, aki meglesi sokszor csodálatosan szenvedélyes szerelmi életét, annak másként keli gondolkoznia az állatról, mint aki csak hullaként gyűjteményekben látja, hol ellentállás nélkül darabolhatja testüket a boncolóasztalon. Ezért nem lett Brehm akadémikus és ezért nem lett soha iskolakönyv a Brehmből, noha mindenki elolvasta és elolvassa Brehmet, — többnyire még a zoológusok is. Pedig a németek más szempontból is hálával tartoznak Brehm emlékének. Mert Brehm is azok közé a német kulturharcosok közé tartozik, akik a múlt század közepén megteremtették a német kulturfölényt, mely 1871-ben gagyogó egyenruhát ölthetett a versaillesi tükörteremben. Brehmek nélkül, azok nélkül, akiknek nevei és müvei egyként elismerést gerjesztettek minden német államban, sőt szerte a civilizált világban, nem ismerné a világtörténelem 1871-et és a térképről hiányoznék a Deutschland fel irat. Ma száz éve, Brehm Alfréd sziiletésenapján, még csupa apró állam hiuskodott a mai Németország helyén s ezek közül egyikben, Sachsen-Weimar nagykercegségben Unterrentendorf községben született meg a Tierleben szerzője. És 1884- ben, szinte az egész világot átszövő kutatóutazások után ugyanott hunyta szemét örök álomra, de már mint a nagy és egységes Németország fia. Az iskolának nagyon keveset, szinte semmit sem köszön az, aki nem is irt semmit az iskolának. Első állattani ismereteit apjától nyerte, aki Unterrenten dorf lelkésze volt, de lelkipásztori teendői mellett arra is talált magának időt, hogy a madarakat az egész környéken alaposan megismerje. Gazdag állatgyüjteménye volt a büszkesége s szelídített állatai a gyermekek játszótársai. Az öreg Brehm azonban az idősebb fiút, Reinholdot szánta a természettudományban utódjának, azért orvosnak neveltette. Alfréd 14 éves korában Altenburgba került, hogy építész legyen belőle. Ám a természet szava erősebb az apák terveinél s igy történt, hogy nem Reinhold, hanem Alfréd lett az apa természettudományi törekvéseinek folytatója, csakhogy nagyban, olyan nagyban, mint azt az öreg Brehm, a kis német hercegség kis községének szerény lelkésze, álmodni sem merte volna. A sors ez alkalommal báró Müller Já nos Vilmos képében jelentkezett, aki szenvedélyes vadász és madárgyüjtő volt s 1847-ben állatgvüjtő expedíciót vezetett Afrikába. A báró gyakorlott vadászt és prepará’tort keresett az expedícióhoz, ilyenféle azonban abban az időben na gyón kevés akadt Né netország'ban. A kevés közül nem volt nehéz kiválasztani a 18 éves Brehmet, aki viszont boldogan mondott búcsút az iskolának és az épi tészetnek. Az expedíció Egyiptomba utazott s Brehm öt évig maradt ott. 1852-ig. Közben azonban a báró visszatért hazájába s a vezetést átadta a 20 éves fiatalembernek, aki a számtalan megpróbáltatás közepette is derekasan megállotta a helyét. Noha a báró időközben csődbe jutott s igy az anyagi ellátás gondjai is Brehm nyakába szakadtak, átkutatta a Nílus vidékét, Kordofán izzó steppéit, a Bajuda-sivatagot, a Vörös-tenger mellékét, Port-Said mellett a menszáletavi madárparadicsomot s gazdag zsákmánynyal tért meg Európába. Itt eladta gyűjteményeit és élő állatait, kifizette kartumi adósságait s megkezdte azt az életet, melynek hatalmas terméke a mindnyájunk által annyit olvasott és mindnyájunkat mindig újabb és újabb gyönyörűségekkel megajándékozó Tierleben. Ez az élet háromféle tevékenységben nyilatkozott. Az egyik volt az utazás. Ebben talán legfáradhatatlanabb volt az állatok életének kutatója, aki bejárta Spanyolországot, Norvégiát, a lappok földjét, II. Ernő Szász-Kóburg-Góta hercegével Abessziniát, 1876-ban Finscli Ottó társaságában Ázsiában Nizsninovgorodtól az Uralon át a kozák, tatár és kirgiz steppeket, az Altájt, nemkevésbé az Ob vidékén a szamojéd és osztyák tundrákat, végül az utolsó kutató útja Rudolf trónörökös társaságában a Duna mentén elhozta Magyarországba is a páratlanul gazdag, ma már nyomtalanul megsemmisült mocsári állatvilág tanulmányozására. Élete végén elvetődött Amerikába is, de oda nem mint kutató, hanem mint előadó került, mert az állattani ismereteket elsősorban szóval hirdette, tapasztalatairól először mindig az előadó asztalnál számolt be. Amerika azonban csak a halálért mérte ki neki a dicsőséget. Ötven előadást tartott ott, melyekről rokkant agg gyanánt került haza s itt nem is épült föl. A büvösszavu előadót már elfeledték, de a közvetlenségben utolérhetetlen iró ma is él halhatatlan munkájában, a Tiera természet erejéoel gyógyítja a rheumát köszoényi ischiast. SUTinden gyógyszertárban kapható Pi. Qa. kocka (iszappakkolás. és Gammo-kompressz (kész iszapborogatás). legolcsóbb házikura, mert 30-szor használható. g'östyéni télikurára Thermia-^alace nyitna. leben-ben. Mert Brehm tollal is hűsége sen beszámolt utazásairól, Afrika állatvilágának életéről éppen úgy, mint az észak madáréletéről. A Tierleben mindezeknek és egész életének koronája, melyet a világ minden civilizált népének nyelvére lefordítottak. Első kötete 1863- ban látott napvilágot, az első kiadás utolsó, hatodik kötete pedig 1869-ben. Még életében szükség lett a második kiadásra is, ez tiz kötetben jelent meg 1876—1879-ben. Azóta újabb, még bővebb kiadásokra is sor került, természetesen uj munkatársak átdolgozásában. Ma gyakran halljuk, hogy az uj Brehm többé már nem az igazi, mert semmi sincs már benne Brehm eredeti szövegéből. Ebben van valami igazság. De éppen ez mutatja Brehm halhatatlan nagyságát, ez mutatja, hogy az unterrentendorfi fára mászkáló és madárfészket kereső fiú neve fogalommá, maga pedig mithoszi alakká lett, kinek alkotása emberöltőröl-emberöltőre megújul. Rapaics Raymund. Szépségápolás, divat A dioat kalózai A párisi divatmüvészet históriájában most fordult elő először, hogy nyolc hatalmas szabászati cég véd- és dacszövet séget kötött a divat kalózai ellen, akik évről-évre egy csomó millió frankot ki tevő kárt okoznak nekik. A divat kalózai és kalóznöi, akik agyafúrt módon mindig kiszimatolják és lekopirozzák a nagy szabók exkluzív és féltve őrzött modelljeit, éppoly régen léteznek, mint amilyen régi a párisi divat hegemóniája. Minden kísérlet, mely a ravasz divatrablók kiirtását célozta, a francia cégek egymás közötti konkurrenciáján meghiúsult. Ezidén végre sikerült a nyolc legnagyobb divatcéget a kalózok elleni küzdelem égisze alatt egyesíteni. Bár ez a szövetség egyelőre nem hivatalos, mégis igen megnehezíti majd a kisebb szabászok munkáját, akik eddig kényelmesen lemásolták a divatkirályok világhíres kreációit. Viszont egész sereg cég, akiket nem vettek fel a szervezetbe, tücs-