Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-17 / 7. szám - Csató Kálmán: Két bocs
s ahol az egyetlen veszedelem, ami az embert fenyegeti, hogy az állatorvos meg találja serétezni. * Egy kicsit megnyugodott, mikor az erdész feltessékelte a magas lesre. Olyanféle alkotmány volt az, mint a lóversenytér bírói páholya, fenyőfából, durván összetákolva és egy létra vezetett fel rá. Tisztás szélen állt s előtte egy félholdas zabvetés zöldéit. — Itt egész biztos, hogy lesz medve. Rájár a zabra, — mondta az erdész. — Csak mozogni nem szabad és dohányozni. Erre, erre és erre lehet lőni. Erre csak a két sípjel közt. Mert különben meglőhet engem, vagy a kerülőt... Mire a főszámtanácsos ur észbekapott, hogy legalább a kerülőt nem kellett volna elengedni maga mellől, már egyedül volt. Egyedül az ismeretlen veszedelemmel szemben, a rengeteg közepén egy faalkotmány tetején, amit semmi egy medvének megmászni, még semmibb kidönteni. Vájjon merről fog jönni az a bestia? A zabvetésen túl cserjék és bokrok sötétlettek s köztük alagutszerü nyílás vezetett a szálaserdőbe. — Onnan fog jönni bizonyosan! — állapította meg a főszámtanácsos ur és borzongva képzelte el a pillanatot, amikor a bozontos, barna fej megjelenik az alagút torkolatában. Ott fogja agyonlőni... Felemelte a puskáját és célozni próbált. A keze gyalázatosán reszketett. — Fene egye meg! Minek is keveredtem ebbe a szamárságba! Éles szúrást érzett az arcán és nyomban rá a nyakán is. Odakapott, de a szúnyog, zümmögve szállt el a füle mellett. És ahogy feltekint, egész rajt látott kóvályogni a feje körül. A főszámtanácsos ur egyszerre kiderült, mert mentőötlete támadt. Mit is mondott az erdész? Hogy csendesen viselkedjék és ne dohányozzék. Hát éppen ellenkezőleg! Szivarra gyújtott és zsebkendőjével elkezdett csapkodni maga körül. Persze, csak a szúnyogok ellen, de titkon azért, hogy a medvét elriassza. Mert akkor már teljesen tisztában volt vele, hogy Rudolfnak igaza volt: nincs az a kincs, amiért ő itt rá merjen lőni a medvére. Na de hát nem is fog az a medve idejönni! Lehuzódott egészen a mellvéd mögé s nyugodtan szivarozott és csapkodta a szúnyogokat. Közben azért szemmel tartva az alagút nyilasát, ahonnan a medvét várta. Mert hogy másfelől is jöhet, az nem jutott eszébe sem. Egyszerre csak azonban úgy tetszett, a mellvéd résein át valami mozgást lát a zabban. Mi lehet az? Dobogó szívvel, óvatosan emelte feljebb a fejét, keze görcsösen kapaszkodott a Mauserbe és kinézett. A zabvetés közepén nagy barna állat mozgolódott. A medve. Mikor jött az ide és honnan? És hogy hogy nem ijesztette el a csapkodás. Hiszen az erdész azt siondta... A főszámtanácsos ur első gondolata az volt, hogy fegyelmit indittat az erdész ellen. De majd csak azután! Előbb ki kell menekülni ebből a szörnyű helyzetből! . A szive a torkában lüktetett és a térde úgy reszketett, hogy nem volt képes felállani. Vagy nem is akart? • Pedig az igazi rémség még csak ezután következett. A főszámtanácsos urnák először az volt az optimista gyanúja, hogy talán az ijedtségtől lát duplán. Mert még egy medvét vett észre. De aztán egy harmadikat is. Mi ez? Jóidőbe lelt, mig fel birta fogni, hogy nem a szeme káprázik és hogy a másik két medve sokkal kisebb, mint az első. Két bocs. A nagy tehát az anyamedve, amelyik a fára is utánamászik a vadásznak. Ma a világ legelőkelőbb, leghatalmasabb és legforgalmasabb utcája a newyorki Ötödik sugárút. Az utca helye 1871-ben még úgy nézett ki, ahogy a kép ábrázolja: viskók, romok álltak benne, tehenek legeltek giz-gazán. A régi utcát egy newyorki parkban most a képhez hasonlóan rekonstruálták. Segítségért szeretett volna kiáltani, de ki tudja, meghallják-e? És mire idejönnek, addig a medve talán már szét is tépi? Üvegesedé szemmel bámulta a három állatot, ameJyek egészen érthetetlenül viselkedtek. Különösen a két bocs. Kergetőztek, lelapultak, bukfencet vetettek, felforditották egymást, Az öreg pedig felállt két lábra, nyalábra fogott egy csomó zabot és kezdte a kalászokat lerágni. A főszámtanácsos urnák eszébe se jutott, hogy az öt lövésre töltött Mauser ott van a kezében. Meddig tartott ez igy? A főszámtanácsos ur nem tudott volna számot adni róla. Arról se, hogy hogyan történt, hogy egyszerre csak megtorpant a három állat és hirtelen ész nélkül elrohant, be az erdőbe. Öméltósága már akkor félig halott volt és jó időbe telt, amig ráeszmélt, hogy a veszedelem szerencsésen elmúlt a feje felől. Mire azonban a sípjel felhangzott, amely az erdész közeledését jelezte, már rendben volt egészen. Vidáman mászott le a leshelyről és kacagva mesélte a kalandját: ott volt a medve két boccsal, de olyan aranyosak voltak, ahogy bukfenceztek, kergetőztek, az öreg pedig szemmelláthatólag gyönyörködött bennük, hogy nem volt szive a szegény állatot meglőni. — Higyje el, erdész ur, a hasamat fogtam nevettemben, olyan komikusok voltak azok a kis medvék. Az anyjuk meg valósággal mosolyogva gyönyörködött bennük. *
