Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-06 / 1. szám - A képes Hét gyermekszépségversenye

Az Óriáshegység téli sporttelepein a „főur“ sítalpakon hozza a forró teát.

BILEVICS: No és?

BEREGOV: Mégiscsak vétek volna, ha ezt a drága szőnyeget tönkretenné nekem. Valamire kérném, Bilevics. (Észreveszi Bilevics g y ülő Lett el]es pillantását.) De mi van önnel? Miért néz rám olyan mereven?

BILEVICS: Semmi, semmi, beszéljen csak tovább; mire akart kérni?

BEREGOV: Tegye meg nekem azt a kutyabarátságot, ne mérgezze meg magát itthon. Önnek ez elvégre tökéletesen mindegy s nekem sok kellemetlenséget takarit meg vele. Ha itthon mérgezné meg magát, rendőrség és birói bizottságok fogják egymás kezébe adni lakásom kilincsét. De ha valamely külvárosban végzi el a dolgot, holnap nyugodtan beköltözhetem és senki sem fog zaklatni. Gondtalanul fekhetem majd a kanapén, egy illatos Havannát fogok szivni. A mentők önt egyenesen a hullaházba fogják szállítani.

BILEVICS (mérgesen félbeszakítja): Vigye el az ördög a Maga hullaházát. Ott halok meg, ahol jólesik nekem. Punktum.

BEREGOV (nyugodtan): Ha itt is hal meg a lakásban, úgyis csak a hullaházba kerül, mert az öngyilkosokat boncolni kell. Ez Önt mindenesetre hidegen hagyhatja, Ön erről már nem fog tudni. (Ismét képzeleg.) Én itt fogok lakni s lehet, hogy egy napon egy szép hölgy fogja akarni Önt meglátogatni. Engem fog itt találni. Talán megtetszem neki s lehet, hogy itt marad majd ...

BILEVICS (tombol): Azt nem szabad! Azt nem engedem meg!

BEREGOV (csodálkozik): Miért nem? Hiszen Önnek az mindegy lehet, ha már egyszer meghalt.

BILEVICS (dühöng): Egyelőre még élek, élek. Érti? Nem hagyom magam kifosztani. Nem hagyom, hogy elvigye a pénztárcámat...

BEREGOV: Ha jól tudom, Ön meg akarja magát mérgezni.

BILEVICS: Hallgasson. Elhatároztam volt, hogy meghalok, de most elhatároztam, hogy élni fogok. Érti? Kinek mi köze hozzá? Azt tehetem, amit akarok. Idejön és felforgatja a lakásomat, megszámolja a pénzemet! (Kiabálva:) Tartsa meg a mérgét. Nincs rá szükségem. Élni akarok! És most mars ki, azonnal! Liza, Liza!

LIZA (beront).

BILEVICS: Vezesd ki ezt az urat és soha többé be ne bocsásd, megértetted? Mégiscsak disznóság! A lakást és a borpincét akarja?... (Lizához.) Készen van a vacsora? És hol a pezsgő? (Beregovhoz.) Tönkreteszi a szőnyegemet. Ilyen szemtelenség! Hallatlan! (Dühösen megy ki a szobából és bevágja maga mögött az ajtót.)

LIZA (Beregovhoz. aki nem mozdult helyéről): Hallotta, uram? A vacsorát kell bevinnem. A nagyságos ur már vár. Kérem, menjen. (Bilevics után megy.)

BEREGOV (egyedül, Bilevics holmiját kiszedi a zsebeiből és az asztalra teszi): Kint hideg lesz és sár (megrázkódik), brrr! Eső és köd! (Rezignáltam) Mit tehetek? Muszáj mennem. (Egészen előre jön a szinnadon.) Különös, ha az orvos megment valakit, megfizetik. Ha egy mérnök ment meg valakit, kidobják. (Lassan és szomorúan el.)

Hatvankilométeres tempójú lecsúszás“.