Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-02-10 / 6. szám - Heltai Jenő: Álmokháza (5)

Mussolini „cézár-feje“, amely a bolognai lovasszobor emberalakjára kerül.

Mussolini lovasszobra, amelyet a közeljövőben lepleznek le Bolognában.

tette. Klári még Irénnél is kevesebbet jelentett neki, éppen csak a kört zárta be. Gyűlölete ezekben a büntető csókokban tökéletesen kiégett; jóllakván bosszújával, lehiggadt. Egy kicsit megutálta a Vetter-lányokat is, ennenmagát is. Még a Ferenc-körutra is haragudott, elkerülte, hogy kivethesse agyából az ölelésre berendezett háromszobás lakás bűneinek az emlékét.

A Zsóflkával eltöltött éjszaka támasztotta föl benne megint egyszer a múltat. És a Vetter-lányok után más nők vonultak el behunyt szeme előtt, szőkék és barnák hosszú sorban, egynapos, egyhetes kalandok hősnői, buta kis tyúkok, elszánt asszonyok, akikkel a moziban vagy a cukrászdában ismerkedett meg és akiken éppen olyan közönyösen és simán adott túl, ahogy megszerezte őket. Derék lány, jóravaló asszony sohasem akadt az útjába. Sohasem akadt olyan nőre, akit szeretett volna megtartani magának, csak magának. Sohasem érezte azt, hogy jó lenne az életet megosztani valakivel. Feleség, gyerek... ez a probléma sohasem izgatta. Szerelem? Kinevette azokat a barátait, akik egy lány vagy esrv asszony miatt jajveszékeltek. Számára a dolog elintéződött a két test öszszecsapásával. Nyugodtan eldicsekedhetett azzal, hogy akit meg akart kapni, azt meg is kapta mindig.

Nem volt ebben semmi boszorkányság. Szép fiú volt, gavallér, tudott a nőkkel bánni, tisztelte és ünnepelte őket, hizelgett és könyörgött nekik mindaddig, amig vonakodtak és lenézte őket, mihelyt hajtottak a szavára. Számára a férfinak a. nővel szemben egyetlenegy kötelessége volt csak: az, hogy férfi legyen. Ö az volt. Megalázkodásában és kegyetlenségében, az öröm habzsolásában és az emésztés nemtörődömségében egyformán az. óriáskígyó, aki nem kiváncsi a részletekre, hanem egyszerre nyeli le a nyulat. A többit a nyulra bízza, intézze el úgy, ahogy tudja.

Karmel kétségtelenül nagyon csodálkozott volna azon, hogy valaki gonosznak vagy erkölcstelennek bélyegzi. Miért volna az? Hiszen nem vállal semmiféle kötelezettséget, nem igér semmit, legföljebb szerelmet, arról pedig nem tehet, hogy szerelme olyan gyorsan elillan. Nem csal meg senkit, a nők csak azt kapják, amit ők maguk akarnak. Tíz eset közül kilencben ő jobban kellett a nőnek, mint neki a nő. Visszautasitsa? Engedje át másnak? Erkölcsösebb lesz a nő azzal, hogy nem neki, hanem másnak adja oda magát? És ő derekabb ember, megbizhatóbb állampo]gár lesz azzal, hogy elszalasztja az alkalmat? Mire való az élet, ha nem arra, hogy minden lehetőségét kiéljük?

Karmel nem volt filozófus. Egyszerű, egészséges, gazdag budapesti fiatalember volt. Sokat olvasott, gyakran járt külföldön, néha gondolkozott is. De mint a legtöbb ember, mindig utólag. Beérte azzal, hogy levonta a tanulságot abból, amin átesett. De tapasztalatai nem győzték meg arról, hogy helyesebb előre kicirkalmazott terv szerint élnünk, eleve megfontolnunk minden lehetőséget és minden kisértés, minden ostobaság és minden könnyelműség ellen minden oldalról fölvérteznünk magunkat. Noha