Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-22 / 51. szám - Pro és kontra. Az olvasó rovata
Válasz T. Ilus, Lőcse „Szerelem“ kérdésére Nem mintha különösebb hivatottságot éreznék e valóban nehéz probléma fejtegetéséhez, hanem csupán azért próbálok felelni erre a bakfisos naivsággal felvetett kérdésére, hogy mi is hát az igazi szerelem, mert képzeletemben e kérdés mögött egy olyan fiatal leányt látok állani, akinek, ha csak nagyritkán jut is eszébe a szerelem, de olyankor mindig a moziban látott vagy a regényekből olvasott „szenvedelmes szerelem“ foglalkoztatja hakfisosan élénk fantáziáját. Pedig a szenvedély — ezt mindeneket megelőzve, hangsulvozottan kiemelem, még mielőtt megpróbálnék felelni — csupán „vérmérséklet dolga“ és nem az „igazi szerelem“ fokmérője vagy ismertető jele s igy a legkevésbé sem tartozéka annak. Fentebb azért mondtam ismételten is, hogy megpróbálok felelni, mert az nem olyan könnyűén egyszerű dolog ám, mint ahogy azt az „úgynevezett bakfisok“ gondoliák. Mert hiszen bizonvosra veszem, hogy ha a szerelem definícióját azon néhány szóban adnám, hogy a szerelem nem más, mint két különnemű egyénnek abszolút érdeknélküli kölesönös vonzódása; — nem lenne megelégedve a felelettel. No, meg aztán ettől nem is igen lenne okosabb. Ezért hát kissé részletesebben adom meg a feleletet felvetett kérdésére, amiből talán reálisabb kénét nverhet az igazi szerelemről, mint a mozi vásznairól, vagy akár a regényekből is. Az igazi szerelem a léleknek olvan magasztosan eszménvi állanota, amikor az egoizmust annvira kiszorítja egyéni érdeklődésének középpontjából, hogv azt a kontrasztot. ami ..én“ és „te“ között van, teljesen eltünteti, hogy „én“ „te“ legyen és „te“ meg „én“ legyen. Világosabban szólva: érdeklődésében és lelkében az addig mindenkinél legtökéletesebb elnéző bálvánvozással szeretett saját személvének a helyére állítja a szeretetének „tárgyát“, azt a bizonyos „ö“-t. A moziban látott szerelmet semmiesetre se keresse a való életben, de még a regénvekhől olvasottat sera. Mert hiszen elképzelheti, hogv mindkét esetben a h’tás a fontos, aminek kedvéért f₽l kell áldozni az igazi szerelem minden édes baiát, mimózái kedves szénségét. M°rt csak nem gondolhatja azt, hozV vásári lármás hangossággal világgá kürtőit és extázisba ejtő, észbontóan forró szavakat kereső érzés az igazi szerelem!? — Oh. nem! — Az igazi szerelem külső megnvilvánulása a nemesítő átalakítás. Az áldozatos ióság. A soha meg nem szűnő és ki nem fáradó gondolkodó figvelem. Két egvmásra talált léleknek telí"s tökéletességgel egymáshoz való asszimilálódása. Ha hasonlattal akarnék élni, agy azt mondanám, hogy az igazi szerelem a lélek ibolva virága, melv a tavasz derűiét és verőfénves meleget áraszt maga körül és nem tomboló zivatarokat. És mint az ibolva is megelégedetten bontogatja kedvesen bájos virágait a legegyszerűbb környezetben, úgy az igazi szerelemnek sem életfeltétele a mozi vásznain látott és regényekben leirt miliő sem. Ne gondolja hát a szerelmet valami fantasztikus, orrlyukain lángot lehelő mesebeli táltosnak, melv vad száguldással dübörögve vágtat árkon-bokron keresztül. Sem olyan elemi erővel dühöngő tűzvésznek, amely felégetve maga körül mindent, kietlen pusztaságot, romhalmazt és pernyét hagy csak maga után. De, jaj, ne is legyen olyan!! . . . Maradjon csak a szenvedélyes szerelem továbbra is a mozivásznak és regények hőseinek tulajdona. A Képes Hét egy olvasója a sok közül. Magyar Könyvhét Érdeklődéssel olvastam azokat a cikkeket, melyek a Prágai Magyar Hírlapban és a Kénes Hétben a könyvhétről megjelentek. Sajnos, azt kell hinnem, hogy aránylag nem fog nagyobb eredményre vezetni, mint annakidején a pesti könyvhét. Ez azonban nem változtat az akció kulturális jelentőségén. Az Íróknak, szerintem, épp az eredményből fog kelleni leolvasni azokat a teendőket, amik elhanyagolása nemcsak Íróinkat, de egész kulturéletünket is érintik. Két szélsőséges irányzat érezhető a szlovenszkói magyar Írók elbírálásánál: az egvik szerint semmi sem érték, amit nem külföldiek, legalább pestiek írnak. A másik szerint pedig minden írásnak külön érSzomorúság Nem fontos, van-e teste, alakja, Van-e oka, hangja, színe, szaga? Nappal jön, vagy este, éjszaka? Hol s mikor lep meg. Mindegy. Létezik. Neve nincs. Csendes, mint az ősz. Kicsit árnyék, kicsit fogalom. Némán surran. Átlép a falon. Atleng a testen, csontokon, vesén. téke van, ha írója véletlenül Szlovenszkón él és dolgozik vagy szlovenszkói témát fog meg. Egvik sem lehet helves: itt is van egy aranv középút: igazi irodalom csak a tiszta irodalom lehet, akárhol is Írják, akármiről is Írják. Hogy aztán teljesen egyenértékű Írások közül a szlovenszkói közönséghez sokkal közelebb kell, hogy álljon az a jó Írás, amit szlovenszkói iró ir, vagy az, amelyik a körülötte zajló életet festi meg, az természetes. Mondom, egvenértékü írásokról beszélek. Az, hogy valaki külföldön ir-e silányat vagy Szlovenszkón, persze, hogy nem avatja irodalommá sem az egyik, sem a másik Írást. Csak egyet nem tudok megérteni, ha már ennél a kérdésnél tartunk: azt, hogy annyi próbálkozás, tervezgetés és cikkezés után miért nem sikerült még mai napig sem megteremteni az Írók szövetségét? Hát nincs egykét vezető, aki kézbe vegye a dolgot, mint Erdélyben? Vagy a mi Íróinknak olyan jól megy, hogy nincs szükségük az egvesülésre és ezért nem dolgoznak rajta? Nagyon, nagvon érdekelne s azt hiszem, másokat is, ha erre a nagyközönség előtt adnának feleletet a legilletékesebbek, maguk az Írók, még pedig most, amikor a könyvhét lezártával megtudják, hogv mit hozott karácsonyra az országos akció. Pénzt-e, vagy csak — tapasztalatokat?! Néha ez sem megvetendő. Sőt értékesebb is lehet. Szeretnék feleleteket kapni attól a tiz-tizenkét Írótól, akiket ez legközelebbről kell, hogy érdekeljen. „Irodalombarát“ Léva. Kicsit öregség. Kisér, fog, követ. A titkaimba bambán belebámul. Keze nincs, de árnyujjai kajánul Fekete hárfák húrját pengetik. Bandukolok s bennem legbelül Lehangolt hurok szólnak megeresztve. Lázult-fáradtak, busák, mint az este. Bánatmuzsika sóhajtoz mögöttem. DARVAS JÁNOS.
