Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-12-22 / 51. szám - A magyar irodalom nagyjai a szlovenszkói irásról

— A pesti érvényesülés kérdése? Úgy látom, az utódállami irók úgy vannak a pesti érvényesüléssel, mint mi pestiek a külföldivel: őket is csak a külső siker igazolja szükebb pátriájukban. Pedig kár ennek a kérdésnek oly nagy jelentőséget tulajdonitani. Az ember végezze el a feladatot, amit a sors iámért, a többi mellékes vagy megjön magától. Mi alighanem azt a szlovenszkói irót fogjuk Pesten legtöbbre becsülni, aki legjobban szántotta fel és vezette be a szlovenszkói magyarság talaját.

Herczeg Ferenc:

Szeretettel és érdeklődéssel figyelem az utódállamok, főleg Szlovenszkó és Erdély magyar irodalmának fejlődését. Gyászos mai helyzetünknek talán egyetlen jó hatása, hogy a szomszédos országokban önálló magyar szellemi élet keletkezett. Háború előtti művelődési életünkben Budapest minden tehetséget felszívott és természetesen önkéntelenül a maga képére alakított: nagyvárosias emberré tett. Gárdonyi annyira érezte Budapestnek ezt a veszedelmét, hogy egyénisége megőrzése céljából visszavonult egri magányába. A szellemi decentralizáció, ami ma kialakulóban van, el fogja hárítani a mondott veszedelmet a vidéki magyar irók felől. Persze, a decentralizáció sikerének két feltétele van: az irók tehetsége és a közönség megértő szeretete. Hogy az első feltétel megvan Szlovenszkón, azt tudom; hogy a második feltétel is megvan-e, azt jobban tudják odafönn0

— Két

szlovenszkói irót egyébként személyesen is ismerek: Mécs Lászlót, aki elragadott versei előadásával és Sziklay Ferencet, aki fel szokott keresni, ha Budapestre látogat. A pesti érvényesülés? A mai gazdasági viszonyok miatt ma a pesti fiatalok is sokkal nehezebben érvényesülnek, mint ahogy ez normális körülmények közt történt, érthető tehát, ha az utódállambeli irók sem csinálnak manapság egykönnyen karriért. De« ismétlem, hogy mi a legnagyobb figyelemmel és szeretettel kisérjük működésűket és küzdelmeiket.

Karinthy Frigyes:

— Ugylátszik,

az utódállamok magyar irodalma eleven, szerves kulturalakulat — ez abból sejthető, hogy mindegyik utódállamé jellemző színezetet kapott, a locol vuleur-nek megfelelően, ami azt is jelenti, hogy bizonyos mértékben emancipálódott a központtól. A szlovenszkói írás tiszta, témában egyszerűbb, formában választékosabb, ízlése visszatükrözi a Nagy Hegyek világát — bércek és völgyek, filozófia és érzés. Jó anyag. Példák: a kitűnő Mécs László, aztán Győry Dezső, Szenes Erzsi, Vozári, Sebessi Ernő, Darkó István és a többiek

— Hogy

van-e jövője? Erre az első mondatban feleltem. Eleven, élő, nemes kultúráról van szó, nem mesterkélt csinálmányról — nem a „szükségből erény” esete a szlovenszkói irodalom. Az életnek mindig van jövője.

Kosztolányi Dezső:

— A

szlovenszkói ember nagyon közel áll lelkemhez. Családom Kosztolányból származik. Különös rokonszenvvel, ősi testvérszerettei tekintek Szlovenszkó irodalmára. Ismerem Mécs László, Győry Dezső, Vozári Dezső írásait. Szenes Erzsi egyszerű, nemes verseit nagy-, ra tartom. Ő is azt keresi, amit én leginkább becsülök a költészetben: cafrangok és régi legendák nélkül a mindennapi élet, a hétköznapok, a jelen mítoszát.

Móricz Zsigmond:

—- A Képes Hét-nek, mint a csehszlovákiai magyarság egyetlen szépirodalmi lapjának egyetlen hivatása, hogy Szlovenszkón hókat neveljen. Ahhoz, hogy valaki iró legyen, nem elég a tehetség, a gyakorlat, ahhoz a közönséggel való állandó érintkezés is kell. A legnagyobb szónok is csak úgy tanul meg beszélni, hogy szónoklás közben rájön, hogy milyen hangnemből kell ehhez vagy ahhoz a közönséghez szólni, érveit csoportosítani és úgy kell müvésziteni az előadását. Az iró is csak akkor tud egy jó novellát megírni, ha rögtön visszhangot kap. Mái a következő Írásán ő maga megérzi az előző balesetek kiküszöbölésére irányuló törekvését s ez a következő irás javára válik. Szintén fontos, hogy az irók maguk közt folyton ellenőrizzék egymást és a mesterségbe vágó dolgaikat. Ez fokozza legjobban az iró erőkifejtését Legrtttenetesebb, ha nincs visszhang, ha az ember hangja a fekete sötétségbe megy és elvész. Minden irót megöl az, ha csak az Íróasztalának dolgozik. A Képes Hétnek missziója lehet az, hogy irót és közönséget neveljen Szlovenszkón.

— Én

is bízom benne, hogy ez sikerülni fog, mert a szlovenszkói írókat ismerem és el tudom képzelni azt, hogy Szlovenszkón egy évtized alatt ugyanolyan irodalmi élet és eredményes irodalmi munkásság fejlődik ki, mint amilyen Erdélyben van.

— Szlovenszkón

már ma is van néhány iró, aki megjelenhetik az egész magyar irodalom plénuma előtt. Én most, hogy a Nyugat szerkesztőségét átvettem, ezeket be is fogom mutatni a magyarországi közönség előtt.

Schőpflin Aladár:

— Összegezem

a kérdéseket. Úgy látom, a szlovenszkói írókat nagyon foglalkoztatja a kérdés: mit szólnak róluk Pesten és miképp lehetne nekik Pesten érvényesülni. Erre csak egy feleletet tudok: olyan könyveket kell írni, amelyek mindenütt érdeklődést keltenek, ahol magyarok akadnak, vagyis nagyon jó könyveket kell írni. Ne tessék azt hinni, hogy itt nálunk más az érvényesülés módja. Aki középszerű könyvet ir, az nem tudja felkelteni az érdeklődést maga iránt, akár Budapesten ir, akár másutt. A pesti Írónak, ha középszerű dolgot ir, legfeljebb az a technikai előnye van, hogy személyesen tudja szorgalmazni a szerkesztőségekben tárcái, cikkei megjelenését, tehát könnyebben eléri, hogy a lapok, melyek hajlandók jobb hijján középszerű írásokat is közölni, néhanapján kiadjanak tőle valamit. Sikere azonban csak annak van, aki a középszerűnél jóval különbet ir. Itt van az erdélyi irók példája. Néhányan közülük teljes sikert értek el nálunk is. Ne higyje senki, hogy ezt valami különös ügyeskedéssel vagy valami részünkről való elfogultság révén érték el.