Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-08 / 49. szám - Csathó Kálmán: A nők titka
egy férfit megkaparithassanak. De rögtön betegek lesznek, ha ugyanazt az ügyet szolgálni lehet a betegséggel! . . . Mert bizonyos, egészen bizonyos, hogy az asszony csak azért kapta meg az influenzát, hogy maga helyett a leányát küldhesse be hozzám! Nos? Mit szólsz, hozzá? Brumm: Hallatlan! És aztán? Pribitzer: A leány ápolt egy hétig... Ápolt, mint édesanya gyermekét!... Mit édesanya!... Mint olyan valaki, aki egy férfinak azt akarja megmutatni, hogy ápolná a gyerekeket, ha a férfi elvenné és lenne neki . . . Brumm: Engedj meg, de már erre azt mondom . . . Pribitzer: Nem engedek meg! És ne mondj semmit! Téged becsapnak. Engem azonban nem lehet.. . Alorvosnö (súgva Pribitzernéhez): Igazán nem lehet? Pribitzerné: Hogyne lehetne! Férfi! Pribitzer: Azaz akkor még lehetett. És tudod mivel? Azzal, hogy azt mondta, nem akar férjhez menni és nem tud szerelmes lenni. Ezzel elérte azt, hogy feleslegesnek találtam minden óvatosságot és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy a legnagyobb barátságban vagyok vele. Brumm: És ekkor beleszerettél? Pribitzer: Nem! Ekkor sem! Csak hálára voltam kötelezve és a férfi tartozik vele a nők szerint a férfiasságának, hogy lovagias, udvarias és hálás legyen. Hát hálás voltain . . . Én legalább azt hiszem, hogy csak hálás vagyok. De mire észrevettem, már nemcsak hálás voltam, hanem vőlegény! Hát látod! így történt a szerencsétlenség. Alorvosnö (halkan) : így volt? Pribitzerné: Előírás szerint. Alorvosnö (halkan Pribitzernéhez, kezet nyújtva) : Gratulálok, Szép munka! Pribitzerné (szerényen): Ö, kérem! Nem volt nehéz eset! Brumm: No és aztán? Az asszony nem becsülte meg magát? Pribitzer: Azt nem mondhatnám! Takarékos, szorgalmas háziasszony lett belőle, hűséges feleség. . . kitűnő anya. Brumm: Gyereketek is van? Pribitzer: Azt hiszed, ilyen nő elengedi, hogy ne szüljön egyet bele a világba minden felelősség nélkül? Ha sikerül fiút, a nők nem örömére; ha nem sikerül, leányt a férfiak bajára. Nekem, sajnos, leányom van ... De az nem lesz tagja a maffiának. Esküszöm! Brumm: Micsoda maffiának? Pribitzer: Téged azért kérettelek éppen, hogy ezt a dolgot elintézd. Beszélj a feleségemmel, hogy adja ide a kis leányt nekem! Pribitzerné (feláll). Alorvosnö (visszaülteti): Csendesen! Brumm: El akarod tőle venni? Pribitzer: El! Hiszen azért csukatott ide. De hiába ... Hajlandó vagyok akármire, csak a kis leányt adja ide . . . Úgy se tudja rám bizonyítani, hogy őrült vagyok, amig férfidoktorok vizsgálnak... Az, hogy megfojtogattam egy kicsit, az semmi... Azt is józanul tettem. Brumm: Megfojtogattad? Pribitzer: De meg ám! Most a napokban. Huszonharmadikán ... De meg is érdemelte! Brumm: Hát rosszul éltetek? Pribitzer: Nem. Sőt! Én iparkodtam beletörődni a helyzetbe ... Elvettem, hát levontam a konszekvenciákat.. . Bizalmas voltam vele és azt hittem, ő is az ... Elfelejtettem, hogy nő és férfi örök ellentét és hogy ezt a nő sohasem felejti el egy pillanatra sem. És a hadititkot nem árulja el még férjnek sem. Ezért akarom tőle elvenni a kis leányt. Brumm: Nem értem. Miféle hadititkot? Pribitzer (titokzatosan): Nem vetted észre, kérlek, hogy a nők között van valami titkos szövetség?
