Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-24 / 47. szám - Felvonásköz a párisi Nagyoperában

megpróbáltatás, bánat, ha közvetetten is, de mindig a külső oldalról érte s hogy azért viselte olyan nehezen ezeket a meg­próbáltatásokat, mert nem volt semmi nagyobb, erősebb belső bázis, amelyre támaszkodhatott. Nem tudom, gondolkoznak-e a nők át­lagban e felett a probléma felett? Gon­dolkoznak-e azon, hogy önmaguknak vál­nak halálos ellenségeivé, ha pusztán nő­voltukra, szépségükre, fiatalságukra épí­tenek, mert azon a napon, amikor rájön­nek, hogy nővoltuk becsapja őket, úgy Felvonásköz a párisi Nagyoperában Hullámzó rufiák, fürtös fejek, valódi ékszerek. .. Lágy, simogató zene. A hegedűk sóhajtanak, az oboa sir, a cselló kö­nyörög, a hárfa imádkozik, a klarinét zokog s a közönség lélekzetvissza­­fojtva, egyetlen emberré válva figyel A kis fehér pálca a még fehérebb kézben a levegőbe fellendül, áll, re­meg, kitartást vezényel, azután fá­radtan leesik a kótanélküli pulpitus fölé. Fergeteges taps . .. Karcsú, man­­dulakörmü, ékszertől csillogó kezek csattannak össze az izmos, sporttal ápolt férfikezek között, s az elragad­tatás és öröm mint egy dús, szivár­­ványos fátyol száll a zenekar és a színpad felett. Azután megindul az áradat a bü­fék, dohányzók, foayék, csukott bal­járnak, mint Karin Michaelisz negyven­éves asszonya, aki szépsége és asszonyi­­sága elvesztésével minden életértékét el­veszítette. # Nem a férfiért kell a belső kincs, a lelki mélység ... Önmagunkért kell... Azért kell, hogy túl az érett koron, ami­kor a férfi értékevesztettnek nyilvánít bennünket, magunkért, magunknak biz­tosíthassunk olyan lelki bázist, amelyen megmosolyoghatjuk külső értékeinek el­vesztését. Bozzay Margit kónok felé. Az emberáradat, a csip­ke, a selyemáradat, a parfőm és ék­szeráradat, a brokátok s a lágy, sely­mes esti prémek áradata. Ami szép, dekoratív, drága, káprá­zatos, divatos dolog van a földön, amit tervező agy csak megálmodott, az mind itt hullámzik, lebben, omlik, suhan a vörös szőnyeggel letakart márványlépcsőkön és a foayék, bü­fék tükörsima parkettje felett. Nincs rövidruha egyetlen egy sem. És egyenesvonalu sincs... Csak hosszú van, elől jóval a térd alatt, hátul egészen földig érő, bő, kerek, dús, gloknikba szabott, amely úgy hullámzik a lépés ritmusára, mint szellőben a virágszirom. A derekak simák, testhez simulok, a hát közepéig lenyúló dekoltázzsal, amely körül sokszor dús drapériát tesznek. Legtöbb a sima és mintás krepp­­saten anyag, amely istenien érvénye­sül a bőven, dúsan omló ráncokban. Ezek után jön mingyárt a georgette, amely mindig egyszínű, de nagyon sokszor csipkével kombinált, a csip­keszövet, amely az idén már minden színben látható, sőt itt-ott a taft és muszlinsiffón is, mint a közelgő sze­zon előhírnökei. Ami igazán újítás, s ami még a ta­valyi vér- és fantáziaszegény esti di­vat után beköszöntő, csupa omlás, lágyság és nőiességet feltüntető di­vatnál is sokkal meglepőbb, az az, hogy egyetlen ruhát sem lehet látni — hozzáillő köpeny nélkül. Ezek a köpenyek rendesen Iámé, brokát vagy sifónanyagból valók, mindig azzal az anyaggal bélelve, amelyből a ruha készül. Az egyik oszlopnál sudár, magas, szőke nő áll két, ragyogó rendjelek­kel dekorált férfi társaságában. A ruhája dús, omló, egyszínű, halvány­lila kreppsatén, oldalt csodaszép stras se suttal, hozzá lilavirágu arany­brokát köpeny, nagy, valódi coboly­gallérral és konyákig érő kézelőkkel. Az egész asszony olyan szép, olyan finom és előkelő, hogy még itt, ebben a válogatott eleganciáju társa­ságban is megbámulják. A másik uj dolog a ruhák és ék­szerek tökéletes harmóniája. Egyet­len egy nő sincs, aki színben és el­gondolásban nem tökéletesen olyan ékszert viselne, mint a ruhája. A kü­lönböző színű, értékű, idejű és anya­gú dolgok teljesen eltűntek és helyet adtak az egybehangzó ékszergarnitu­­ráknak, amelyek nem ritkán valódi briliáns, zafír, rubin, topáz, vagy gyöngyből készülnek. Csodálatosan szépek a négyujjnyi széles, vésett aranykarkötők, ame­lyek kövekkel és kövek nélkül is di­vatosak, s amelyekből csak egyetlen darab díszíti a csuklókat. Cipőkben most inkább a ruhákkal megeayező színű selyemcipők szere­pelnek, hogy később helyet adjanak a brokát, a gyönggyel hímzett moiré és az arany, vagy ezüstbőr cipőknek. A cipők csatijai nem ritkán ugyan­olyan elgondolásnak, mint az ék-Harisnyákban a sötétebb tónusu járja. Az a testszin, amely erősen hajlik a napégetett barna felé, szerek. A haj — minden ellenkező híresz­telés dacára is — még mindig szigo­rúan rövid. A fürtök azonban erősen a homlokba esnek, lágyan veszik kö­rül az arcot és a fejet — szóval nőie­sebbek. — Az eton azonban teljesen eltűnt. Elmaradt, elveszett valahol a tengerparton vagy a teniszpályák között, a rövid, fiús, egyenesvonalu ruhák és angolos pizsamákkal együtt, hogy helyet adjon az omlós, bő, lágyvonalu, nőies ruhához illő, puha, selymes fürtökbe rendezett, rövidsége mellett is tökéletes nőies hatást biztositó frizuráknak.

Next

/
Thumbnails
Contents