Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-17 / 46. szám - Jarnó József: Tragédia
TRRGéD.m Irta: 3RRNÖ JÓZSEF Meredt szemekkel bámult ki a vonat ablakán. Végtelen mezők ölelkeztek a két .szeme elé s a sárguló vidék feléje lehelte a pusztulás szagát. Ősz volt. A szőlőhegyek termése már érett gerezdekbe fáradt. Hullott falevelek barnára aszott tetemei tárulkoztak a járásra, induló lábak elé. Messze templomok harangtalan tornyai panaszkodtak a magasba, az ég felé. A végtelen tájakat ritkán cifrázta emberi alak, mintha odakint a frontokon elpusztult volna minden s ők néhányan, hazatérők, csak ittfelejtett bábuk llennének, akiket a véletlen futni engedett a nagy pusztulásból. Kibámult az ablakon. Mindig egyforma tájak. Mintha igy, emberek nélkül, egy testvér lenne az egész világ. A feje belefájdult a nagy egyformaságba: mező, házak, táviróoszlop, mező, házak, táviróoszlop, — a végtelenségig egyformán. A mozdony pedig egyenletesen zakatol. Mind’g egyformán, fejet repesztően, olyan, mint a. messzi géppuska szava. Az állomások is mind egyformák. Mintha, a szaladó kocsik körbe futnának s mindig az elinduláshoz térnének vissza, — csak a helységjelző táblák feliratát változtatná valami szorgalmas mázoló segéd. Fáradt volt. A négyéves háború minden izomfeszitettsége ott húzódott meg a bőre alatt. Rosszul, nagyon rosszul érezte magát s nagy igyekezettel próbálta magára eröltetni az örömöt. Hiszen illene örülni, kellene ... — Már csak néhány óra és otthon vagyok! Otthon ... ... Négy a-e nem látta már a kisvárost, ahol egészen addig tanította erkölcsre „Gyetvuiak krumplit kapálnak“. M. A. Bazovsky festménye. és etikára a diákokat, amíg oldalára nem kellett öveznie a kardot. —- Tanítani fogok újra ... Nem bakákat a fegyverfogásra, de ... A gondolatsor hirtelen megakadt: mit is fog tanítani? ... Háborút? Békét? ... A békés katedráról lezökkentett tanár hátán végigfutott a hideg. — Tanítani? Négy év lövészárok után? Hogyan? .. . E<gy négii ünnepély képe merült fel az agyában tolakodó gondolatok tömegéből. .... Március tizenötödike volt, s ö, a fiatal tanár, mondott beszédet. Emberi jogokról, szabadságról beszélt. — és a hatvan esztendő előtti március vértelen tisztaságáról. Tagja volt a békeegyesületnek is, — most pedig a nagy gyilkolás után egyenruhásán megy hazafelé. A mellén ott fityeg a nagy ércdarab, — a Judás-pénz, amit az elárult emberiségért kapott. Most ped:g folytassa, ahol elhagyta?... Beszéljen az emberi jogokról, a szabadságról és a békéről?... A zászlós ur? ... A vitézségi érdemkeresztté^ a mellén? ... Igaz: nincs többé gépfegyverkattogás, gránáttölcsér, szuronyroham, lövészárok. Nem kell már földalatti árokban lakni és nem kell gázmaszkot huzni a .fejére ... Most már megint civilruha lesz, vasalt nadrág és délután korzó a kisváros főuccáján. Keserű lett szájában a nyál. — Ez tragédia. A szája ön tudatlanul morzsolgatta az iskolás tragédia -m e gh a t á - rozás szavait: — A hős összeütközésbe kerül önmagával, meghasonlik és eibu-
