Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-17 / 46. szám - Herczeg Ferenc: Üzlet - üzlet

Brwnd, a vadász. való, hogy halásszak a számára. — És hol halásszon a méltóságos ur? — kérdezte Rabinovich gyanakodva. — Azt hiszem, Faragó úgy gondolja a dolgot, hogy az ön zsebében, kedves Rabinovich. Az öreg ur ekkor sajnálatosan megfeledkezett arról, hogy mivel tartozik házigazdájának és önmagának s in­dulatosan az asztalra csapott. — Szemtelenség! — kiáltotta. A méltóságos ur a fegyelmezett gentleman nyugal­mával fogadta ezt a kitörést. — Magam is azt hittem, hogy Faragó doktort minden túlzás nélkül szemtelen embernek lehet nevezni. Ez azon­ban nem változtat a tényen, mert számitása egészben véve helyes. Elméletben legalább az. Én pedig kénytelen va­gyok magamat azzal vádolni, hogy súlyos hibát követtem el, midőn megengedtem, hogy az adósságaim oly arány­talan módon oszoljannak meg. Én önnek félmillióval, Fa­ragónak pedig csak tízezer koronával tartozom. Önnek ezen aránytalanság folytán ötvenszer nagyobb érdeke, hogy talpon maradjak, mint Faragónak. Ö ezt tudja és számol a helyzettel. Ö tudja, hogy ön, mint okos ember, nem engedheti meg, hogy tízezer korona miatt megindul­jon a lavina és én csődbe jussak. Szóval: a támadás tulaj­donképpen önnek szól és én rendkívüli módon sajnálom, hogy ezúttal nem is tudom önt megvédeni. — Ez az ember megint tízezer koronát fog belőlem kipréselni! — mondta magában Rabinovich. A föltevés szinte fantasztikusnak látszott, az öreget azonban páni félelem fogta el. Úgy érezte, hogy még meg­menekülhetne, ha most, se szó, se beszéd, eliramodnék inn­­nen. De aztán megelégedett azzal, hogy szorosan begom­bolja pénztárcája fölött a kabátot. Beszélhet és szavalhat most már a méltóságos ur, ameddig akar, ezúttal nem kap pénzt. Ha térdre borul, ha sírva fakad, ha meghal Rabinovich lába előtt, akkor sem kap. A nagyobb biztos­ság kedvéért az öreg titokban átkot is mondott magára, rettenetes és szent átkot, magára és minden oldalági és lemenő rokonára, mely átok akkor válik esedékessé, ha még egyszer jégre vezettetné magát ezzel az emberrel­— Tudja mit, Rabinovich bácsi — szólt ekkor a mél­tóságos ur — ne beszéljünk ma üzletről és pénzről. Unom már a sok herce-hurcát. Lesz, ami lesz — punktum! Azzal fölkelt, az ablakhoz lépett és ásitozva lenézett az uccára. Láthatóan igen szerette volna, ha hitelezője el­hordja magát. Rabinovich azonban elhatározta, hogy itt marad még. Végre is a mesterségéhez tartozott, hogy al­kalomadtán kissé kellemetlenkedjék adósának. A méltóságos ur most körüljárt a szobában, miközben azt a furcsa fölfedezést tette, hogy a képei mind ferdén lógnak. Miközben sorra megigazította őket, félvállról be­szélt az öreghez. — Nini, most eszembe jut valami... Az imént a nem­zeti vásáron jártam. -. Egy sátorban, hol holmi bajusz­keféket árultak, egy igen érdekes fiatal hölgyet láttam... Azt mondták, hogy Rabinovich Róza a neve ... Talán valami rokona? — Az én Rózám. A lányom. A méltóságos ur fölemelte a mutatóujját, lehunyta a fél szemét és úgy igyekezett megállapítani a függőleges

Next

/
Thumbnails
Contents