Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-17 / 46. szám - Herczeg Ferenc: Üzlet - üzlet
Brwnd, a vadász. való, hogy halásszak a számára. — És hol halásszon a méltóságos ur? — kérdezte Rabinovich gyanakodva. — Azt hiszem, Faragó úgy gondolja a dolgot, hogy az ön zsebében, kedves Rabinovich. Az öreg ur ekkor sajnálatosan megfeledkezett arról, hogy mivel tartozik házigazdájának és önmagának s indulatosan az asztalra csapott. — Szemtelenség! — kiáltotta. A méltóságos ur a fegyelmezett gentleman nyugalmával fogadta ezt a kitörést. — Magam is azt hittem, hogy Faragó doktort minden túlzás nélkül szemtelen embernek lehet nevezni. Ez azonban nem változtat a tényen, mert számitása egészben véve helyes. Elméletben legalább az. Én pedig kénytelen vagyok magamat azzal vádolni, hogy súlyos hibát követtem el, midőn megengedtem, hogy az adósságaim oly aránytalan módon oszoljannak meg. Én önnek félmillióval, Faragónak pedig csak tízezer koronával tartozom. Önnek ezen aránytalanság folytán ötvenszer nagyobb érdeke, hogy talpon maradjak, mint Faragónak. Ö ezt tudja és számol a helyzettel. Ö tudja, hogy ön, mint okos ember, nem engedheti meg, hogy tízezer korona miatt meginduljon a lavina és én csődbe jussak. Szóval: a támadás tulajdonképpen önnek szól és én rendkívüli módon sajnálom, hogy ezúttal nem is tudom önt megvédeni. — Ez az ember megint tízezer koronát fog belőlem kipréselni! — mondta magában Rabinovich. A föltevés szinte fantasztikusnak látszott, az öreget azonban páni félelem fogta el. Úgy érezte, hogy még megmenekülhetne, ha most, se szó, se beszéd, eliramodnék innnen. De aztán megelégedett azzal, hogy szorosan begombolja pénztárcája fölött a kabátot. Beszélhet és szavalhat most már a méltóságos ur, ameddig akar, ezúttal nem kap pénzt. Ha térdre borul, ha sírva fakad, ha meghal Rabinovich lába előtt, akkor sem kap. A nagyobb biztosság kedvéért az öreg titokban átkot is mondott magára, rettenetes és szent átkot, magára és minden oldalági és lemenő rokonára, mely átok akkor válik esedékessé, ha még egyszer jégre vezettetné magát ezzel az emberrel— Tudja mit, Rabinovich bácsi — szólt ekkor a méltóságos ur — ne beszéljünk ma üzletről és pénzről. Unom már a sok herce-hurcát. Lesz, ami lesz — punktum! Azzal fölkelt, az ablakhoz lépett és ásitozva lenézett az uccára. Láthatóan igen szerette volna, ha hitelezője elhordja magát. Rabinovich azonban elhatározta, hogy itt marad még. Végre is a mesterségéhez tartozott, hogy alkalomadtán kissé kellemetlenkedjék adósának. A méltóságos ur most körüljárt a szobában, miközben azt a furcsa fölfedezést tette, hogy a képei mind ferdén lógnak. Miközben sorra megigazította őket, félvállról beszélt az öreghez. — Nini, most eszembe jut valami... Az imént a nemzeti vásáron jártam. -. Egy sátorban, hol holmi bajuszkeféket árultak, egy igen érdekes fiatal hölgyet láttam... Azt mondták, hogy Rabinovich Róza a neve ... Talán valami rokona? — Az én Rózám. A lányom. A méltóságos ur fölemelte a mutatóujját, lehunyta a fél szemét és úgy igyekezett megállapítani a függőleges
