Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-10 / 45. szám - Starke, Ottomár: Akik már visszaérkeztek
Mérleg, nyaralás után Irta és rajzolta: Ottomár Startié Óránként többezer vonat fut be az öt világrész rengeteg pályaudvarára, csattognak a fülkék becsapódó ajtói, a várakozók érzelgősen omlanak az érkezők karjai közé. Kölcsönösen biztosítják egymást arról, mily pompásan néz ki a másik, hogy megnőtt a gyerek s milyen pufók és erős lett, bátorítóan veregetik meg egymás vállát, seregszemlét tartanak a poggyász darabjai felett s hazaeveznek a családi tűzhely mellé. Az asztal ilyenkor különös gonddal van megtérítve s az érkező kedvenc ételei díszelegnek rajta. „No, nézd csak, töltött borjúméit, ez igazán figyelmes tőled! És turóscsusza... az egész nyaralásom alatt nem láttam egyetlenegy turóscsuszát sem, pedig mennyire szeretem!“ Meg vannak hatva. Az ember lassan megbékél a hazaérkezés sivár gondolatával s alig csillapította első éhségét, valamint a viszontlátás kötelező örömeit, várakozásteljes szemek merednek rá, amikből világosan kiolvasható a kérdés: mit hoztál nekem? Csak a javíthatatlanul goromba fickó fog ilyenkor a kofferba gyömöszölt piszkos fehérneműről beszélni. Ámde minden gyöngéd lélek, kiben a finomság húrjai vannak kifeszitve, titokzatosan és ingerkedve s bizonyára nem minden ünnepélyes merevség nélkül megy e pillanatban a bőröndhöz, körülményeskedve kinyitja azt s a rendszerint amugyis egészen fent elhelyezett csomagot kihúzza a napfényre. A csomag lehet kisebb vagy nagyobb. Még mielőtt a csomag ki volna bontva, ezeket a szavakat aratja az em— Na, milyen volt az utazás?... — Köszönöm, 7 zsebórát, 1 karkötőt, 4 gyűrűt, 23 cigarettatárcát eredményezett &er; „Ó, ez igazán kedves tőled!“ És ha azután a huzalok és huzatok, spárgák és csombékok végre mind lehulltak és feloldódtak, ez következik: „Nem, erre igazán nem volt semmi szükség! Kár volt magad ilyen költségekbe verni! Kár azért a sok pénzért! De mondd, édesem, ugye ez legalább is ennyibe és ennyibe kerül...“ s rendszerint nem tart igen sokáig, amíg a költségek magassága nyílt titokká lesz. Állapítsuk meg itt mingyárt, sokkal jobb, ha valamely ékszerdarabot, egy csinosabb ruhakelmét, egy elegáns retikült vagy más közszükségleti tárgyat hoz magával az ember, mint esetleg egy levesmerőkanalat, melyre tarka színekkel van rápingálva München város látképe, egy tollszárat, melyre rá van égetve: „Balatoni emlék“ vagy akár egy üveggolyóbist, melyben a Tátra miniatűr kópiája van elhelyezve s melyet ha felráznak, havazik benne. Mert könnyen megtörténhetik különben, hogy ilyenkor a meglepetés egy könnyű sikolyát hallanád s előkerülne egy kanál, melyre a Balaton van festve, egy tollszár, mint „Tátrai emlék“ s egy üveggolyó, melyben a müncheni havazást lehet könnyűszerrel előidézni; azaz kiderülhet, hogy ajándékok megválasztásában neked nincs eredetibb Ízlésed, mint őnagyságának. De a legraffináltabb módon kispekulált ajándék is eltéveszti hatását, ha — mondjuk ■—- nem tudod, milyen szinü kelme a divatos, mely szövet fiatalit és melyik öregbit, valamint, ha azzal nem vagy tisztában, mely ruhadarab a „legszükségesebb“. Tapasztalt hazaérkezők éppen ezért mindenkor fentartják maguknak a kicserélés feltételét, lettek légyen bár egy kameruni négerfaluban. A megérkezés napján általában minden ajándék örömet és lelkesedést szül, a kritikára csak később, de legkésőbb másnap kerül sor. Ma azonban még nyugodtan húzhatod fel kényelmes papucsaidat s ülj nyugodtan szivar és feketekávé mellett hitveseddel szembe, aki ilyenkor így szó!: „Na és most mesélj valamit!“ És a sokezer vonatban, melyek naponta zakatolva futnak keresztül-kasul a földkerekségen, még több ezer agyvelőben felgyülemlett minden elbeszélhető, amit a
