Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-10 / 45. szám - Herczeg Ferenc: Üzlet - üzlet
ban nem lett semmi. És nem is lesz belőle semmi. A báró ur kitiltotta önt a házából és Lucy kisasszony külön megmondta a portásoknak, hogy utasítsák el méltóságodat, ha be akarná magát jelentetni. A méltóságos ur mélabusan mosolygott. — Bravó, Rabinovich! Maga kitünően van értesülve. — Biztosítom méltóságodat, hogy ez elég pénzembe is került. Még többet is tudok. Azt is tudom, miért nem akarja önt Lucy kisasszony többet látni. — Nos? — Mert méltóságod ahelyett, hogy Lucy kisasszonynak udvarolt volna, kikezdett Csigolyay grófnéval, Boronkai Brunner férjes leányával. A méltóságos ur hatalmas füstkarikát fújt a levegőbe és a karika jóidéig ott lebegett Rabinovich fejebubja fölött, ami némileg hasonlatossá tette Illés prófétához. —- Ez bizony szórul-szóra így történt — hagyta helyben fedett hangon a méltóságos. Az öreg önuralmának egyszerre vége szakadt. Felugrott és két öklével az asztalon kalapálva, oroszlánhangon bömbölte: — Mi lesz a pénzemmel, kérem alássan? És be sem várva adósának válaszát, harsogó hangon hozzátette: — De most már nincs pardon! Csődbe hajtom méltóságodat, megnyomorítom, tönkreteszem! Erre a becsületszavamat adom. A méltóságos keményen végigmérte hitelezőjét. — Rabinovich — mondta — ön kezd engem untatni a badarságaival. Ön nagyon félreérti a helyzetet, ha azt hiszi, hogy megnyomoríthat engem. Értse meg végül, hogy egy embert, akinek minden vagyona az esze és a sétapálcagyüjteménye, nem lehet tönkretenni. Ha én ma csődöt kérek önmagam ellen, akkor nem én leszek megnyomorítva, hanem ön. Mert önnek ez a csőd félmillió koronájába fog kerülni. Ezt eddig kíméletesen elhallgattam ön előtt, de végre az én türelmemnek is van határa! — Az én pénzem! Az én jó pénzem! — sopánkodott Rabinovich. — Ön félti a pénzét? — kérdezte naiv csodálkozás hangján a méltóságos. — Hogy féltem-e? Én volnék Pesten a legboldogabb ember, ha féláron túladhatnék a méltóságod váltóin. A méltóságos türelmetlenül felszökött, a telefonhoz sietett és csengetett. — Mit csinál? — kérdezte az öreg. — Eladom az ön váltóit. Azaz az én váltóimat, amelyek önnél vannak. — Azt hiszi, akad Pesten bolond, aki megveszi? — Bízza rám. Én különben már régebben elhatároztam, hogy megvonom öntől a bizalmamat. Ön nem üzletember. Ön kiszámithatatlan és beszámíthatatlan impreszszionista. Akár egy alanyi költő. Ön Írjon verseket, mint Mikszáth Kálmán, de ne foglalkozzék olyan dolgokkal, amelyekhez nem ért. A méltóságos ur időközben összeköttette magát doktor Faragóval. Az irodából azt mondták, hogy a doktor fent van a lakásán, de mindjárt lehivatják. — Ezt az embernyuzót is ismeri? — kérdezte megborzadva Rabinovich. — Hitelezőm. Ön nagyon téved, ha azt hiszi, hogy ön az egyetlen. Óvatos adós nem szolgáltatja ki magát egy ember önkényének, hanem több hitelezőt tart. Faragó jelentkezett a telefonon. — Halló! — kiáltontta a méltóságos. — Arról van szó, hogy hajlandó-e doktor ur nagyobb összegű váltóimat átvenni fele áron? — Fele áron? Akár egy milliót! — Köszönöm! A méltóságos lecsöngetett. Rabinovich még mindig a Umberto, olasz trónörökös, aki ellen eljegyzésének napján sikertelen merényletet követett el egy anarchista Brüsszelben. kezében tartotta a telefon kagylóját. — Mit jelent ez? — kérdezte tágra nyitott szemekkel. — Az jelenti, hogy Faragó kitűnő üzletember, aki tudja, hogy az én váltóim ma aranyat érnek. Menjen azonnal hozzá és kösse meg az üzletet. Mint régi jóbarátja
