Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-03 / 44. szám - Bozzay Margit: Leányvásár…
bátyja révén, zsuron, jégen, tánciskolában, stb. — egyszóval mindenképpen csak úgy, hogy a külsőséget, az ismeretlent látja maga előtt. Ha kiismerhetné, együtthaladna vele, talán, mint érdektelent, tenné félre. De nem jut hozzá. A tanítói kétségbeesnének, szülei megtiltanák, legjobb esetben mindenki megvetéssel „sorsára hagyná.“ A „felvilágosodottak“ a legrosszabbak. Ezek a pedagógusok csinálnak excentricitást a normális dolgokból. Mert normális az amerikai barátkozás fiú és leány között, de van is erkölcsi alap hozzá! Az európai leány még várjon. Csak az a gyenge verekedjen, akit van, aki hazatámogasson! Öt bizony nem támogatja semmi gyengeségében. Mig a flappernek nem is kell gyengének lennie, csupán hagynia kell a férfit erősnek bizonyulni! Azt mondja Lyttelton, etoni pap igazgató: „Mihelyt olyasmit bízunk az ifjúra, amiért felelős, azonnal önzetlenné kezd válni.“ És ha az amerikai fiú el is felejtené „gentleman“ mivoltát, még mindig megmaradnak a nőket védő törvények. Amerikai leányt erőszakkal megcsókolni nem lehet, sem illetlenül fixirozni, mert az illető kockáztat 2 heti börtönt. Rámutatott a nő egy férfira: „Assault!“ (Merénylet!) s az csak alapos védekezéssel kerülhet el párévi börtönt. És örüljön, ha nem kap öt évet „nemsikerült merényletéért. Reggeltől-estig, estétőlreggelig, évekig járkálhat a férfi ugyanazzal a leánnyal, senki házasságra nem gondol és tudott „necking“ dacára férjhezmenési sánszai nem csökkentek. Viszont egy házasságra vonatkozó megjegyzés, egy indokolatlan ajándék, (amelyet eljegyzési ajándéknak tarthatnak) már fegyverré válhat. Rosszindulattal beperelhető „be nem tartott házassági ígéret“ címen. Csak egyszer mutassa be a leányt, mint feleségét, töltsön ki igy bejelentőlapot, — annak cime mindörökre „törvényadta feleség“ marad, a morganatikus feleség minden joga megilleti. Beperelheti „nemfizetett tartásdijért“, „lelki kegyetlenségért“, „hűtlen elhagyásért“ stb. Az „álflapperek“ várjanak, mig a „boy“-ok megváltoznak. Reméljenek, hogy valaha az európai leány is emelt b'vel barátkozhat fiukkal, de ilyképp megváltozott fiukkal! Ne siessenek Amerika felé! Olaj Judit. Leányoásár... Erkölcsrajz 1929-ben Szin: Jól berendezett, polgári szalon. Pár kedves, intelligens asszony, müveit férfi. A háziasszony kedves, figyelmes s minden igyekezetével azon van, hogy a lehető legjobban szórakoztassa vendégeit. Az egyik vendég, a ház szemefénye, a külföldön nevelődő házikisasszony iránt érdeklődik. A háziasszony megköszöni az érdeklődést, kimegy, s pár pillanat múlva egy csomó fotográfiával tér vissza. — Oh ... óh ... Gyönyörű ... Csodás ... Isteni... — hangzik mindenfelől. Én is gyönyörködni akarok s odaállok az egyik ur háta mögé ... Megdörzsölöm a szemem ... Jobban... még jobban ... Nem akarok hinni neki... A kép ... a tizenötéves leányt... — hogy is mondják csak? — anyaszült mezítelen ábrázolja... Hogy ez a mezítelenség tökéletes s hogy az elragadtatott felkiáltások jogosultak, azt egyetlen pillanat alatt leszögezem ... Az érzésem azonban — bár prüdériával senki sem vádolhat s bár határtalanul értékelem a szépet minden vonatkozásban — mégsem az elragadtatás, hanem valami mélységes megdöbbenés, ijedt tiltakozás, halálos szégyenkezés. A szemem révetegen, riadtan botorkált végig a társaságon, s láttam a leányok, asszonyok irigy, kétértelmű mosolyát, kedvességbe, elismerésbe rejtett rosszakaratát, a férfiak kigyulladt szemét, felvillanó éhségét, s mindenekfelett láttam az anya büszkeségtől csillogó tekintetét, amint a leánya testén kalandozó férfiszemeket kisérte. Határtalan undort éreztem. S mert amit nagyon érez az ember, az az arcán is visszatükröződik, a háziasszony is észrevette s hangosan, édesen felnevetett. — Nézzétek ezt az asszonyt... Hogy megbotránkozott... Pedig kár, mert a meztelenségben ma már nincs szégyelni való ... Annyira nincs, hogy Németországban egyesületek is alakultak, amelyeknek tagjai a higiéné és a természetesség jelszavával egymás előtt csak ruhátlanul járnak ... S azután ... ez most chic is. — Chic? Igen? Ijedten tekintettem körül. Olyan ijedten és tehetetlenül, mint mikor lemarad a vonatról valaki... Ez hát a fejlődő korszellem, az emancipáció, a vívmány, amiért a világ legkülönb asszonyai szálltak síkra? Ez? És én nem tudok róla semmit. Pedig én is igyekszem haladni. Olvasok, tanulok, nézek, figyelek, tanácsokat adok, sebeket kötözök, érdeklődöm minden szép, nagy, okos dolog iránt, nevelem a fiaimat s irok is néhanapján. S mégis. Hol vagyok én? Melyik sötét kis állomásán a rohanó világnak? S a poggyászomban, melyet eddig némiképen értékesnek hittem, micsoda avult korok Ízlését, divatjamúlt finomságait, értékét vesztett nézeteit, dohos tanításait, buta, avult, ösztönös szemérmességeit cipelem? Szerettem volna mondani valamit. Ha mást nem, hát azt, hogy igen, a németországi egyesületről tudok. Tudom, hogy ott az egyesület tagjai ruhátlanul járnak, de tudom azt is, hogy ott a férfiak nem azzal az éhes, mohó pillantással nézik a nőt, mint ahogy ezek nézték az előbb... Tudom, hogy ott, abban az egyesületben a higiéné, az egészség, a napsugár, a szabad mozgás a fontos, de tudom azt is, hogy az előbb, ennek a fényképnek a mohó megragadtatásánál nem ezek a szempontok voltak az irányadók. S hogy még ha százszor azok lettek volna is... én akkor sem ... sohasem adnám a leányom aktját idegen férfiak éhes tekintete elé. Sőt megtiltanám, hogy csináltasson ilyet. Ha még annyira chic is. De nem szóltam semmit... Köszöntem és mentem. Gondolkozni azonban annál többet gondolkoztam az eseten ... S bár azóta hetek múltak már, mégsem tudok döbbenet nélkül az anyára gondolni, aki fiatal leánya testét a legmagátólértetődőbb természetességgel bocsátja közszemlére. S nem tudom eldönteni azt sem, hogy mire kell ez? Mert szerintem, a bennünk élő ösztönös szemérmességtől eltekintve, ennek a közszemlére bocsátásnak sem a férjhezmenni akaró, sem az eszéből, a munkájából megélni akaró nőnél nincsen semmi értelme sem. Hiszen, aki férjhez akar menni, az az önmagának tartozó megbecsülésen kívül a jövendő férjére, gyermekeire való tekintettel, nem akarhatja azt, hogy testének minden rejtett szépsége köztudott legyen, aki pedig önálló, kenyérkereső lesz, annak felül kell állnia az ilyesmin, mert hiszen az eszével való kenyérkeresetnél az embervolta hangsúlyozódik ki az aszszonyvolta felett. Marad tehát az egyetlen lehetséges eset... Az, amikor nem a tehetség és az ész, hanem a szépség áll a kenyérkereset szolgálatában ... Ezeket a szomorú lehetőségeket azonban — úgy tudtam eddig — tulnyomórészben a kényszer produkálta, sőt, hogy az anya — ha csak egy kis lelke volt is —- minden eszközzel igyekezett megakadályozni ezt a lehetőséget... A XX. század felvilágosult néhány asszonya azonban félredobja ezeket az ódon elveket és vásárt csinál a leánya szépségéből.... Bozzay Margit A KÉPES HÉT előfizetési dija: egészévre 140‘—, félévre 72, negyedévre 36’— Ke. Egyes szám ára 3 Ke
