Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-03 / 44. szám - Wallace, G. H.: Kisértet a hajón
A matróz közölte vele, hogy a hajó Nápolyba megy, vasúton előre utazott s mikor a iSvan befutott a kikötőbe, akkor hamis papirosokkal fölszerelten rádiótávirászként ajánlotta föl szolgálatait. — Mért akart ön mindenáron Mrs. Pyne, akarom mondani, Mrs. Rasselyer-Brown közelébe férkőzni? — kérdezte Crawen kapitány. Lane lehajtotta fejét. — Akkor még ártatlannak hittem magamat. A börtönből abban a hitben szöktem el, hogy a gyilkosságot nem én, hanem Mrs. Rasselyer-Brown követte el. Föltétlenül a közelébe akartam jutni, talán elárulja egyszer magát — egy szóival — egy mozdulattal... — Miért nem kérdezte meg nyíltan? — vágott szavába a féltékeny Mary. — Hiszen oly jó viszonyban vannak egymással. — Hogyan? — csodálkozott Lane. — Csak ne tetesse magát — szavalt tovább a kis Miss. — Azt hiszi, nem tudok róla, hogy minden nap találkoztak titokban? Lane elhült. — Amióta a hajón vagyok, egyetlenegy esetben sem beszéltem Alice asszonnyal. Mary valamit válaszolni akart, de Crawen kapitány leintette. Mert ez most nem lényeges. Crawen Lánchoz fordult: — Az imént azt állította, hogy a börtönből való szökésekor ön ártatlannak hitte magát. Ezzel azt akarja mondani, hogy most már nincs ezen a véleményen? Lane letérten a tenyerébe rejtette arcát. — Nem tudom. — Hogy érti azt, hogy nem tudja? — A bíróság halálra Ítélt, de megkegyelmeztek nekem. Én ma reggel halálra Ítéltem magamat és végrehajtottam az ítéletet, mert nem tudom, hogy mégis nem én vagyok-e bűnös. •. Napról-napra jobban kételkedem ártatlanságomban. Mert napról-napra egyre kevésbé tudom megmagyarázni, hogy rajtam kívül ki más ölhette meg Rasselyer-Brownt. Talán pillanatnyi elmezavarban gyilkoltam? Mit tudom én-------— Később valahogy elmosódott laz emlékezetemben. Nem tudom az esetet másképp megmagyarázni magamnak. Hónapok és esztendők óta gyötröm magamat minden éjszaka azzal a kérdéssel, hogy került holttest a szobámba, holott onnan egy pillanatra sem távoztam el. Hiába minden-------megfejthetetlen. Megfejthetetlen-------csakis én lehetek a gyilkos. — Ez bennünket nem érdekel — jegyezte meg Crawen kapitány. — Ezt önnek az első adandó alkalommal a hatóságokkal kell tisztáznia. —■ Ki akarják adni? — kérdezte Miary ijedten. — Természetesen. A kis Miss szivében végigrángott valami, jókora erőfeszítésébe került, hogy szigorú arcot vágjon. De nem vetheti közbe magát egy gyilkos érdekében. — Hogy lehetséges az — firtatta tovább Crawen kapitány — hogy Mrs. Rasselyer-Brown önt nem vette észre a hajón? — Egyszer mégis észrevette — vetette közbe Leuthner. — Igen, azon az estén, amikor ön a hajóra került. Máskor mindig vigyáztam. Nappal sohsem hagytam el a fülkémet — szolgálatom elég jó ürügy volt erre. Egyébként szakállam annyira elváltoztatta arcomat, hogy Alice asszony, ha néha távolról meg is látott, nem ismerhetett meg. Már csak azért sem, mert nem is álmodhatta, hogy a hajón vagyok. Azon az estén, amikor Leuthner kapitányt váratlanul viszontláttam a hajón, annyira oda voltam, hogy megfeledkeztem elővigyázatosságomról és Alice asszonnyal átellenben belestem az üvegajtón. Ekkor megismert vagy legalább is gyanakodni kezdett, hogy a hajón vagyok. Azt nem tudta, hogy épp a rádiótávirász volt az, akit látott. Mert különben nem kérdeztette volna meg táviratban a newyorki rendőrségtől, hogy Lane még a börtönben ül-e? A szikratáviratot természetesen nem küldtem el, hanem olyértelmü választ hamisítottam, hogy Lane még nincs szabadon. Ezzel el akartam oszlatni minden gyanúját. Valószínűleg nem sikerült ez teljesen, mert tegnap a Miss ismét hasonló tartalmú távirattal fordult hozzám. — És ezt sem továbbította? — kérdezte Crawen kapitány haragosan. — Nem. —- És hogy hangzott a válasz? — kérdezte Leuthner. — Már olyan ideges voltam -—■. folytatta Lane — hogy nem is tudtam, mit csinálok. A newyorki rendőrségnek azt adtam a szájába, hogy Lane még mindig a börtönben ül ,a férjgyilkos Alice asszony helyett. Crawen kapitány alig tudta türtőztetni magát. És mit akart ön elérni ezzel a ... ezzel a... — Semmit. Elragadott ia kétségbeesésem. Éreztem, hogy inkognitómat tovább nem őrizhetem meg — kissé azt is reméltem, hogy Leuthner kapitány továbbadja a táviratot — s az Mrs. Rasselyer-Bronwra olyan hatással lesz, hogy elveszti a fejét és bevallja a gyilkosságot... •—- Ön még tegnap is azt hitte, hogy Mrs. Rasselyer- Brown követte el a gyilkosságot? Lane fáradtan tekintett Crawenre. — Én nem tudom, minden összekiuszálódott. És mégis, igen, tegnap este még rágyanakodtam. — Ellenben ma reggel már annyira meg volt győződve bűnösségéről, hogy fölakasztotta magát? Hogy egyeztethető ez össze? Közben történt valami? — Nem történt — felelte Lane. — De tessék elképzelni. Az utolsó napokban már nem voltam beszámítható állapotban, idegeim föl voltak dúlva — látomások gyötörtek. Ma reggel is------— Mi volt ma reggel? — Ismét láttam a kisértetet —- amikor a kabinom lfj. Bencze Samu: „A sajógömöri ev. templom“. f Pályamű.)
