Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-03 / 5. szám - Heltai Jenő: Álmokháza (4)
Amerika a jóvátételi konferencián. Owen Young, az Egyesült Államok legkiválóbb reparációs szakértője, a londoni konferencia volt elnöke. Amerika a jóvátételi konferencián. Pierpont Morgan, a „világbankár“, akinek szakértői kinevezése világszerte nagy szenzációt keltett. a válásba. Hátha félreértés volt csak... levelei elkallódtak, Nusi nem volt Budapesten és amikor megjött, röstelt életjelt adni magáról? Ki tudja, hátha reménytelenül ólálkodva az erkélyen, az elmúlt hónapok alatt is mindennap várta, arra jön-e megint? Mi történt, mióta búcsú nélkül elváltak? Mindegy, akármi, nem számit. Most itt van megint, szőkén, kívánatosán, meztelenül a kék pongyola alatt. Lelkendezve rohant föl a lépcsőn. Ezúttal sem kellett becsöngetnie, az ajtó nyitva volt. De Nusi nem állt az ajtó mögött, mint régen, hogy már a sötét előszobában a nyakába ugorjon. A hálószobában motoszkált. Karmel fölrántotta az ajtót és kitárta két karját: — Nusi! A homályos hálószobában csak egy fehéren viliózó női testet látott. És amikor feléje rohant, rémült sikitást hallott. Megdöbbenve állt meg. Az a nő, aki az erkélyről integetett neki, nem Nusi volt. Megtévesztően hasonlított rá, de nem Nusi volt. Irén volt. Az ügyvédné. Karmel egy pillanatig azt hitte, hogy csapdába csalták, ma megbünhődi Nusival való viszonyát. De nyomban elvetette ezt a bárgyú aggodalmat, hiszen idestova egy fél éve annak, hogy szakítottak. Mi értelme lett volna az elkésett bosszúnak? Honnan tudták, hogy éppen ma vetődik erre? Mialatt mindez átvillant az agyán, Irén esztelen kapkodással iparkodott visszabujni a kék pongyolába. Arca eltorzult, gyűlölet szikrázott a szemében, ö is megismerte Karmelt. Szólni akart, de hang nem jött ki a torkán. A szája reszketett csak és a foga vacogott. Nehezen, fuldokolva lélegzett. Karmel egy másodpercig szótlanul nézte, aztán elnevette magát. Diadalmas, gonosz nevetés volt, hatalmas föllélegzés: nem ő került csapdába, hanem Irén. Az ügyvédné, aki összetévesztette valakivel... a szeretőjével! Azt várta, annak integetett. Irénnek valahogyan mégis csak sikerült beburkolóznia a pongyolába, ami egy kicsit megnyugtatta. Végre szóhoz is jutott. És csalhatatlan asszonyi ösztönével megérezte azt, hogy kiszolgáltatta magát, fölösleges hetykélkedés helyett nyomban megalázkodott és a férfi úgynevezett lovagiasságába, ebbe a hitvány szalmaszálba próbált belekapaszkodni. Rimánkodni kezdett: — Karmel, maga úriember... gavallér... az ég szerelmére kérem, könyörüljön meg rajtam és menjen el. Karmel megint nevetett: — Úriember? Gavallér? Ezzel fogadta volna azt is, akit meztelenül várt? Az asszony lehajtotta a fejét. Még alázatosabb lett. — Megérdemlem, hogy igy beszéljen velem. Maga gyűlöl, Nusi miatt. Tudom. De amit tettem, csak Nusiért tettem. Az ö boldogságáért. És ha egy kicsit szerette, megbocsátja nekem azt, amit maga ellen vétettem... Fürkészően nézett rá, várta, vált-e ki belőle egy kis ellágyulást ez a hangzatos hazugság. De mielőtt feleletet kaphatott volna, odakint megszólalt a csengő. Éles, követelő berregés futott végig a homályos szoba csöndjén. Irén meggondolatlanul az ajtó felé sietett. Karmel megfogta a karját. — Itt maradsz! Nem nyitod ki... — Az uram... — hazudta Irén bizonytalanul és ki akarta tépni karját a szorító kéz békójából. (Folyt, köv.)
