Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-13 / 41. szám - Móricz Zsigmond: Áldozócsütörtök

II. —- Kezét csókolom, Kati néni, — s ebben a pillanat­ban vendég lépett be a kapun. Magas kisasszony, aki meg­lehetős tarkán volt öltözve s japán napernyő volt a vállán. — Isten hozott Juliska. — Mi az Kati néni? — Oh semmi, ezek a gyerekek. Ez a huncut Gazsi ki­borította a bölcsöt. — Jézus Mária, csak nem történt valami baj? — Nem, de az embert felzaklatják az ilyen apró dol­gok. Hát gyere csak beljebb ebből a melegből. — Ni, Juliska — lépett ki az ajtón az anyácska is s ő is sietve leitörülte az arcát s már nevetett. —• Hogy történt? Hogy lehet az, hiszen olyan ügyes az a kis Gazsi. Az ügyes kis Gazsi bent volt a szobában a sötét sa­rokban, falnak fordulva állott, mert ez volt a büntetése. Nem volt szabad neki visszafordulni, ott állott s csöndesen sirdogált. — Muszály ezekkel a gyerekekkel egy kis rendet csi­nálni, mert nagyon elhízzák magukat — mondta a nagy­anya. — Oh Istenem, a mai napon nem szabad büntetni a gyereket — mondta Juliska édesen, mézesen, simogatóan. —- Hányadik évforduló, Erzsikéin? ugy-e hatodik, ugy-e jól tudom, hogy hatodik? — Bizony már hatodik. — Hogy szalad az idő. Nekem úgy tetszik, mintha tegnap lett volna, mikor itt voltunk a lakodalmon. — Oh, nem is volt az lakodalom, Juliska- Az csak olyan csöndes mise volt. Kis mise, nagy mise, utoljára semmise — s nevetett a nagyanya csöndesen. Gazsika egy kicsit visszafordult, mert ő is elfeledke­zett az előbbi dolgokról s nagyon szerette a nagyanya ar­cát látni, mikor nevet s csakugyan meg is látta a nagy­anyja vékony száját s az a fog úgy kihegyesedett a száj­szélén s az neki mindig nagyon tetszett. Juliska néni abban a pillanatban elsikitotta magát. — Ez a gyerek úgy nő, mintha húznák. Na, engedjé­tek el neki a büntetést, Kati néni, tessék elengedni neki a büntetést. A kicsi, aki a sirás után elaludt az ágyon, most újra feltápászkodott s feltérdelt, úgy kukucskált ki a dunnák közül. — Miiyen szép fekete szeme van! Ez lesz a legszebb fiad, te, Erzsi. Hej, nagy lánycsábitó lesz még ebből, ha megnő, evvel a ragyogó fekete szemével. De milyen fur­csa, egyiknek kék szeme van, a másiknak fekete. Gyere Görlök szépségversenye Sydneyben.

Next

/
Thumbnails
Contents