Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-06 / 40. szám - Hogyan él a pápa?

tallmas, sima íróasztal, rajta iratok, ak­ták, telefon. Az Íróasztalon, szentben a pápával, hatalmas- aranykere&zt. Perzsa­szőnyegek, márványszobrok. Az íróasz­tal előtt, pontosan szemközt XI. Piuis karosiszékével, két másik karosszék a látogató, vagy látogatók sízámára. Itt csak a legmiagasaibbrangu polgári, vagy egyházi állású személyeket. fogadja, a. pá­pa,. A többi látogatók a kisebb, vagy na­gyobb közös audiencián járulnak eléje. Gasparri után következnek az audien­ciára. előzőleg jelentkezett többi bíboro­sok, akik beszámolnak a. közvetlenül alá­juk tartozó egyházi1 közigazgatási kerü­leteik aktuális kérdéseiről. Végül az ér­sekek, püspökök, polgári látogatók, kö­vetek jelennek meg a pápa dolgozószo­bájában. Körülbelül a déli órákig tarta­nak a miagánkihallgatások. Az úgynevezett trónteremben gyűltek össze ezalatt azok, akik engedélyt kap­tak a szükebbkörü audienciára, amelyet persze meg kell különböztetnünk a fenti, 'hivatalos jellegű látogatásoktól. Az udvarmesteri hivatal előzőleg min­denkinek a lakására nyomtatott karton­lapot küldött, amelyen az audiencián va­ló megjelenés külsőségei vannak felje­gyezve. Papok reverendában.) férfiak frakkban, — fekete mellénnyel ps fehér nyakkendővel, — nőik „magasain, a, nya­kon záruló hosszú fekete ruhában és fá­tyollal“ tartoznak megjelenni. A hölgyek gyakran félreértik a félre nem érthető rendelkezésekét és térdig érő világos kosztümökben próbálnak bejutni a pápá­hoz. Az óvatos, udvarmesteri hiivátal azért képet is rajzoltatott a.z Írott utasí­táshoz. Egy karcsú, fiatal hölgyet mutat a kép, akii fekete ruhát, visel, amely fent a nyaknál egészen záródik, az ujjak hosz­­szuak, a ruha bokáig ér, a hajat egé­szen elborítja a fekete fátyol. Meg kell azért állapitainli, hogy mindezek dacára sem tartják be- a höCigyek az előírást. Az udvari tisztviselők, úgy látszik, már megunták a folytonos vitákat, mert újabban szemet hunynak a drapp ruhák és a testisziinü harisnyák fölött. Piros selyemmel bevont falak, ernpire­­stilusu, finom metszett, aranyszínű búto­rok. Vakítóan csillogó, üvegszerüen tisz­ta padló, Szemben velünk a trón, ara­nyos karosiszék, fölötte biiborszinü bal­­daeíhin. Nem vagyunk sokan. Csak ajánlóleve­lek alapján engedélyezik ezeket a „szü­kebbkörü“ audienciákat. Ide-oda sétál előttünk egy udvari tiszt­viselő. -Frakkban,. Főleg ruháinkat vizs­gálja. Kezével mutatja saját-magán a höl­gyeknek, hogy a nyakon feifétle íül- zár­ni kell a ruhát. Egy öreg, hajlott-hátú szolga figyelmez­tet, hogy mindnyájan, térdeljünk le. És már nyílik a hatalmas ajtó két szárnya és megjelenik a pápa. Előtte halad egy udvari pap, ia nemesi gárda egy tisztije és egy udvari tisztviselő .aranyhimzéses diplomata-frakkban. A pápai állam há­rom rétegének, a papságnak, a katona­ságnak és a polgárságnak a képviselői. A pápán fehér selyemreverenda, ame­lyet fehér selyemöv ölet, körül a derékon. Vékony aranyláncon hatalmas kereszt függ a nyakán. Puha, piros bőrből ké­szült, sarokinélküli, hímzésekkel díszített cipőit visel XI. Pi-us. iSzelid, mindent megértő és megbo­­ceájtó tekintettel halad el előttünk. ■— AranykenetCiS, meglehetősen erős szem­üveget hord, amelyen át melegen sugár­zó, barna szemek tekintenek ránk. Az arca barna, kreofcciinü, mint az olaszoké általában. A homlok magas, nyílt, deiüs. Az egész emberből árad a. harmónia, a nyugalom, a magasab.br eindü lelki élet­nek minden öszltö löisen érezhető nyilvá­­niuláaa. A pápa, ajkán mosoly. Nehezen deíftne­­álható -ennek a mosolynak a természete. Van benne valami földöntúli, különös, misztikus messzeségekkel teli. A többi hallandó gondjaitól, küzdeLimeiitől, életé­től való nagy-nagy elvohatkozottiság fe­jeződik ki ebben a mosolyban., egy meg­mérhetetlen hatalom letéteményesének a tulajdon emberi élete, fölé való emelke­dése. A pápa kíséretében lévő udvari pap halk szóval mutatja be egymásután a tér­deplőket és itt-ott megjegyzést tesz az illető személyi vonatkozásairól, a társa­dalom, vagy a katolikus egyház érdeké­ben kifejtett különös munkásságáról. —■ Csöndes fejlbólinltással fogadja a pápa mindezt.. Azután kezet nyújt a bemuta­tottnak, aki megcsókolja a pápai gyűrűt, pontosabban a platinába foglalt nagy, kék köveit. Ez a jelenet mindannyiunk­­nál megismétlődik. Néhány kedves, ba­ráti szóval, amely a látogatók épip-en érintett személyi dolgaira vonatkozik, búcsúzik a pápa. Rövid imát mond a lá­togatókkal együtt, azután áldásra emeli kéziét. És már indul is a három ur, a pap, a tiszt, az udvari tisztviselő. Az öreg szolga kitárja előttünk az ajtószár­­nyaklat. A pápa követi őket. Más irány­ban tűntek el, mint jöttek. A „nagy“ audiencia terme felé vonultak. Száz és száz ember, rendszerint a Rómát látogató idegenek jelennek meg ezeken a nagy audienciákon, amelyek persze nem lehetnek olyan bensőségesek, minit az a. finom, felejthetetlen jelenet, amely néhány ember előtt folyt le mind-Aki minden szituációban alkat .ezkcdlk -az előírásokhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents