Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-06 / 40. szám - Csathó Kálmán: A vitéz hímzőmester

— Hanem most talán tessék ideülni... És ha megengedi kapitány ur, hát megigazítom a fej állását... Erre tessék nézni... úgy! ... erre balra egy kicsit és a szemét jobban kinyitni... így! És most...

Kristock kapitány abban a pillanatban érezte, hogy valami rettenetes történik vele. Mintha tüzes vasat dugtak volna egyszerre mind a két szemébe, a látása elhomályosult és irtózatos fájdalom lepte meg, úgy hogy felorditott:

— Mit csináltál velem, te gazember? — de már nem volt ereje védekezni, mind a két kezét a szeméhez kellett, hogy vonja, annyira csípte a só, amit a himzömester beleszórt. És még ha csak ez lett volna! De ekkor hirtelen felkapta a kést és háromszor egymásután belevágta a vergődő németbe.

— Nesze, kutya! Nesze! —- ordította magánkívül, mialatt a kapitány összeesett.

Hát ‘iszen — esett már ennél lovagiasabb mérkőzés is a világon, az tagadhatatlan, de nem kell elfelejteni, hogy Trencsényi Mátyás nem volt katonaember, csak himzőmester, akitől ennyi is vitézségszámba ment.

Az asszony abban a percben ért oda, mikor Mátyás mester kiugrott az ajtón és mint az eszeveszett futott végig a folyosón az északi szakállszáritó felé, ahol átvetette magát a korláton és egy előre megerősített kötélen leereszkedett a vár tövébe. Mire a fellármázott őrség odaért, tüskön-bokron túl volt már, nem érte utói a karabélygolyó sem. De nem is igen volt, aki lövöldözzön utána, most sült ki csak, hogy Wenzeslaus tehetetlenül ott vergődött a padlón, hogy mennyire nincs senki, aki még csak bosszúra is gondoljon miatta. Csak az asszony óbégatott kétségbeeseve, a katonák közömbösen mondogatták:

— Felcser kellene neki. De az nincs a várban, csak odalenn a városban. Oda pedig nem mehetünk, mert teli van kuruccal. Minket se ereszt vissza, nemhogy a felcsert...

Wenzeslaus kapitány hörögve szólalt meg erre:

— Fel kell adni a várat! Hívjatok orvost azonnal...

Tíz perc múlva már megperdült a megadást jelző dobszó a várudvaron és egy óra múlva bevonult a várba kurucai élén Berthóthy Ferenc ezredes.

Kristockot Lőcsére vitték, ahol nyolc nap alatt felgyógyult, Trencsényi Mátyást azonban ezért a könnyű testi sértésért, amelynek Szepesvár megnyerése volt a következete, Rákóczi fejedelem kapitányi ranggal és egy kis jószággal jutalmazta.

Állítólag azt is megígérte neki, hogy le fogja magát festetni vele, de erre vagy nem került sor, vagy a kép veszett el, vagy ami legvalószínűbb, talán meg is van, csak annyira nem hasonlít az eredetihez, hogy senki sem ismert rá eddig. De nem igen ismert volna rá senki Csáky Mihály grófra se, aki így szabadult ki a saját várából, hová úgy zárkózott be, mint makacs császárpárti és ahonnan úgy lépett ki. mint lelkes kuruc. Egyenesen sógorához, Bercsényihez, majd vele együtt a fejedelemhez sietett, hogy a hódolat1’ esküt letegye.

Ott nyomban ki is nevezte Rákóczi ezredessé s kitüntetvén magát, később felvitte tábornokságig. Hűséggel szolgálta hűséges urát mindvégig sok vitéz harcokon, amelyeknek dicső emlékein ha most végigszáll gondolatunk: — „recrudescunt...“ kiújulnak mi fájó sebeink ez mái ny o m o ru s ág unkb an.

Szöllősy János, Rimaszombat: Rimái részlet, itatás. (Pályamű.)