Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-10-06 / 40. szám - Csathó Kálmán: A vitéz hímzőmester

sékat, akiknek azonban volt annyi eszük, hogy egyelőre ne maguk éhezzenek, hanem az uraság és annak az emberei. Kristock ezt pokoli módon élvezte, csak az rontotta meg a jókedvét egyedül, hogy nem igen tudta kiszámítani, hogy meddig tarthat ez a. mulatság, mert el volt vágva a hadseregtől s hogy a tél is leszállt, a behavazott vidék egyáltalán nem mutatott olyan képet, mintha ott valami felmentő seregnek kedve lehetne megjelenni. Jónak látta, hogy rövideb'bre fogja a kosztját a saját embereinek is, emiatt azonban nagy elégedetlenség támadt az őrség között s olyanféle hangok hallatszottak, hogy ideje volna kapitulálni. Wenzeslaus kapitány erre főbelövetett két embert és megszigorította az őrséget minden bástyatoronyban. Ö maga fáradhatatlanul inspiciált s mert volt vagy húsz embere, akiknek a hűségében feltétlenül megbízhatott, kegyetlenül büntetett minden hanyagságot. A magyarok ekkoriban még sűrűbben hunyorgattak egymásra, pedig már csak zabkását ettek napok óta. Wenzeslaus azon gondolkodott, hogy ki kellene őket a várból ereszteni, de aztán azt határozta, nem hamarkodja el a dolgot: hadd kínlódjanak még egy keveset, nem árt az senkinek.

Hát ez volt a veszte, ez a kis kegyetlenkedés. Ez volt az a csepp, amitől a pohár megtelt, kicsordult, az a parányi túli eszi tés, amitől a húr elszakad.

Trencsényii Mátyás, aki sehogyse fért a bőrébe, egy nap beállított hozzá és azt mondta neki:

— Vitéz kapitány ur, én nem tartozom ide a várba, művész vagyok, ma itt élek, holnap otthon. De annyi eszem van, hogy holmi koldus népségnél nem szolgálok, ezért hát úgy gondoltam, itt kapitány uram az egyetlen ember, akit szolgálni érdemes, hát én jelentem, hogyCsáky uramat otthagytam és ha kapitány uram szolgálatába fogad, megfesteném az arcképét...

Kristock Wenzeslaus ránézett az élete párjára, aztán elnevette magát:

— Nagy kópé vagy te, Mátyás és nem is vagy ostoba. Alighanem meguntad a zabkását és szeretnél egy kis pecsenyét. Hanem én sem estem a fejem lágyára és addig nálam nem eszel, amig nem látom, hogy megérdemled. Próbáld meg, pingálj le. Ha tetszeni fog a kép, attól kezdve itt ehetsz az asztalomnál, addig azonban orrod tőle fokhagymás.

— Helyes! ■— bólintott Mátyás. — Hozom a festékeimet.

Kiment, de kis vártatva már megint ott volt az állvánnyal és egy festékes ládával, meg egy nagy késsel, amiket lerakott az asztalra és hozzákezdett, hogy az állványt felállítsa. Aztán kinyitotta a ládát és kimarkolt belőle valamit.

— Hát ez a kés mire való? — kérdezte Kristock érdeklődve.

— Levakarni a képet, ha nem sikerül. Ugyan, kapitányné asszonyom, ha kaphatnék egy kanna olajat, — szólt most Kristocknéhoz, mjd mikor az asszony kiment, ismét a kapitány felé fordult:

A kassai Nemzeti Színház uj tagjai: 1. Kormos Margit, drámai szende. 2. To>rday Magda, drámai, hősnő.