Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-06 / 40. szám - Csathó Kálmán: A vitéz hímzőmester
Tátrafüredi tenniszverseny. A cseh szlovákiai magyar bajnokság résztvevői. hogy kuruc előőrsök száguldoznak a völgyben, úgy mondják, a Görgei János emberei. Mihály ur nem felelt, de nagyon elgondolkozott a dolgon. Ez szombat este történt és másnap a misén azzal lepett meg mindenkit, hogy a szokásos imádságot igy kezdte: —- Uramisten, tartsd meg a császár őfelségét és adj neki különb tanácsosokat a mostani ihuncutok helyett! Három nap múlva egy kis zenebona volt a váriban. A rekviráló katonák riadtan tértek meg; lenn a város alatt kurucok támadták meg őket, kettőt le is vágtak közülük, egynek a fejét ütötték le, egynek pedig a karját törték. Kristock módfelett dühös volt, különösen amiatt, hogy a várnagy nem gondoskodott róla, hogy elegendő készlet legyen a várban a katonák számára, holott ime, most már nem lehet kívülről hozni semmit sem. — Hanem ‘iszen nem én fogom azt megbánni! — mondta. — Majd ráteszem a kezem az uraságéra; azok aztán ebe tik, ami jut nekik! Másnap maga elé citálta a grófot két katonával. Csáky már nem is ellenkezett, holott egy héttel előbb még pofonütötte volna, aki azzal állt volna elébe, hogy öt valaki hivatni merészeli. A vár körül van véve, — szólt a kapitány. — A kurucok bekerítették. A dolog kellemetlen, de nem veszélyes, mert nem tarthat sokáig. Schlick és Forgács excellenciáik felmentő serege győzelmesen nyomul előre és a rebellis kurucok hamarosan el fognak takarodni. Addig azonban a várbeli gyanús elemeket felügyelet alá helyezem és nagyságodat a lakásába internálom. A templomot kivéve nem mehet ezentúl sehová, oda is csak őrség kisérétében ... Délután kopogtattak a Csáky Mihály ajtaján, amely aztán lassan kinyílt és beóvakodott rajta Mátyás, a hímzőmester. — Hát te mit akarsz? Most nem érünk rá hímet varrni! — mordult rá Mihály ur elutasítóan. — Nem is azért jöttem. Hanem, hogy. •. nem parancso'.na-e nagyságod levelet küldeni? ... — Levelet? Kinek? A császárnak? A kurucokon keresztül? — Hátha nem a császárnak? És nem is keresztül a kurucokon? Mihály ur nagyot nézett, aztán kis hallgatás után azt felelte, de sakkal szelidebben, mint várni lehetett volna: — Eredj a fenébe! Legközelebbi mise -után azonban már általános bámulatra elhagyta Mihály ur az imádság elejéről a császárt egészen, ami nem kis feltűnést keltett a háznép körében, de senki se merte a dolgot szóvátenni a németek miatt. Hanem ettől kezdve, ha két magyar találkozott valahol az udvaron, vagy a folyosókon, hát egymásra hunyorítottak boldogan, mint aki tud valami kedves titkot, amiről azonban még nem szabad beszélni. Pedig a helyzet nem volt valami rózsás és a szabadulás még sokkal messzebb volt, mint gondolták. A kurucok se előre ne Kimozdultak, se hátra, befészkelték magukat Váraljára és úgy látszott, ki akarják éheztetni Wenzeslau-
