Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-10-06 / 40. szám - Móricz Zsigmond: Áldozócsütörtök
MacDonald angol miniszterelnök és leánya, Miss Ish bel MacDonald, repülőgépen érkeztek vissza Svájcból Londonba. Az anyácska leguggolt hozzá, az öléhe szedte, nem törött-e el valamije s ő is elkezdte a sírást. — Itass vele vizet— s már hozta nagyanya a poharat. A pici igy végre hozzájutott a vízhez s míg csuklándozva szürcsölte, lassan a sírást is abbahagyta. Már csak az anya sirt és Gazsi szipogott a sarokban s reszketve várta a következményeiket. A nagyanya fedezte föl: •— Gyere csak ki, gyere csak, gyere csak ki te gonosz! — Én nem akartam! — visított Gazsi. — Mit nem akartál! Még a kellett volna, hogy akard! Gyere csak ki, gyere csak a konyhába! Gyere csak, keress egy jó vesszőt! te Luciper! — Ne bántsa édesanyám! — kiáltott rémülettel, fiát féltve az anya. De a nagyanyáról lehullott a könyörgés, s úgy vonszolta ki Gazsit, mint egy kis állatot s pár perc múlva suhogó verés hallatszott. Sip, sup, síp, sup! Az anya remegve hallotta s azon rémült el, hogy a verés után semmi sirás. Kirohant, hogy talán agyonütötték a fiát. Gazsi ott állott a szuszék előtt s összeszoritott foggal nezett maga elé, oly konokul s' olyan keményen összecsikorított fogsorokkal, -hogy az arcán megfeszült a bőr. Makacsul, sirás nélkül tűrte a verést s a szidást. Ez a hallgatag makaccsá még jobban felbőszítette a nagyanyát. —- Kérsz bocsánatot rögtön? Kérsz bocsánatot? De a fiú lesütötte a szemét s oly ellenségesen nézett maga elé, mint egy kuruc hajdú. — No, kérsz bocsánatot, te kutya! Kérsz bocsánatot! — kiáltott magánkívül a nagyanya s hogy a kisfiú egy hangot se felelt, újra felemelte a vesszőt, hogy most már aztán istenigazában végigvágjon rajta. De az anya közéjük rohant s egyik karján a kis Balikával, Gazsit az ölébe kapta. — Ez a csökönyös, megátalkodott! — kiáltotta a nagyanya s eldobva a vesszőt, most már ő fakadt sírva. — Csak védjed! hiszen agyonvertem!... Sohase fogsz tudni gyereket nevelni. Ezzel kiment a házból az udvarra s fekete kötényét felemelve, azzal törölhette arcáról a bőven ömlő könynyeket. A kis Pista szótlanul, megszeppenve várta az elmúló zivatart, mint egy kis teknősbéka. (Folyt, köv.)
