Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-29 / 39. szám - Német történet
vetítővászon mögött recsegni és morogni kezd valami, egyelőre nem lehet semmit kivenni a hangjából, olyan, mintha ítéletidőben rádiót hallgatna az ember. Hozzá kell szokni a hangosfilmhez, elfogadni, mintha a film sohasem is lett volna néma. Persze, az ember szkeptikus, nem bízik nagyon a dologban, hogy igy meg úgy, nem ér az egész semmit, nekem ne beszéljenek! Holott később, az előadás folyamán kiderül, hogy a találmány valóban geniális, fogyatékosságaiban is az, de a film, a FILM hiába tanult meg beszélni, nem változott, giccs maradt, szomorú, lapos, csömörletes hollywoodi giccs. Régi, bölcs, tapasztalati igazság, hogy aki ostoba, jobban teszi, ha nem beszél. Si tacuisses... Most, hogy a film végre megszólalt, egyszeriben meg lehet ítélni, mennyi badarságot hallgatott el idáig kifejezési lehetőség híján Hollywood. Mert ezek a „talkiek“, amik most forgalomba kerülnek, nem is beszélnek, hanem fecsegnek, ízléstelen dialógusokat darálnak. Szóval nem a hiányos technika, nem a fáradt közönség, nem a színház konjunktúrája kergette csődbe a néma filmet, hanem a kaliforniai filmmágnások rabszolgáinak túlfűtött üzleti szelleme és művészi tehetetlensége. Az ő kezeik közt a beszélőfilm nem beszél, hanem fecseg... J0-Apropos, beszélőfilm. 1914-ben Psylander Valdemar, az első férfi-filmsztár, bejárta Európát egy uj találmánnyal. A találmány a beszélőfilm volt. Gyerekkoromból emlékszem még a kassai díszelőadásra, mely a nagy érdeklődésre való tekintettel a színházban folyt le. A padsorok tömve voltak ábrándos nőkkel, akik eljöttek, hogy szemtől-szembe láthassák a nagy Valdemárt, akiért akkoriban világszerte öngyilkolták magukat a bakfisok és vénleányok. És Valdeinár okosabb volt, semhogy ezt ki ne használta volna. Psylander fehér lovon nyargalt be a színpadra, a tapsorkántól a szegény paripa majd megbokrosodott. Talán elég, ha úgy jellemzem a díszelőadás színvonalát, ha elárulom, hogy Valdemár, miután a fehér táltosról leugrott, valami elképzelhetetlenül hamis kiejtéssel elénekelte: Szép asszonynak kurizálok, kurizálok, de kurizálok. A lányokra fittyet hányok, fittyet hányok, de fittyet hányok. És aztán jött a hangosfilm anno dazu mal. A képpel együtt egy gramofont is elindítottak, mely a beszéd funkcióját végezte. Ne is kérdezzék, hogyan. Egy gyilkossági jelenetnél az áldozat már régen kimúlt, mikor a gramofonban végre nagykegyesen eldördült a pisztoly. De a siker azért óriási volt, évekig énekelték a lányok: „Psylander Valdemár, szeretsz-e, valld be már!“ Nincs uj a nap alatt. Vozári Dezső. Ez írásom érdekében hitet kell tennem róla, hogy szóról-szóra megtörtént, egyetlen árnyalatnyi kieszeltség sincs benne. Különben is — majd meg méltóztatnak látni — olyan igénytelen, köznapi történet ez, hogy egyetlen mentsége csak az igaz-volta lehet. Itt Bonnban a penziónk udvarát csak néhány szál drót választja el a szomszéd ház udvarától. A szomszéd ház magániskola, amelyben Pestaloz zi módszerével tanítják azokat a gyermekeket, akiket a pszichotechnikai vizsgálat nem ítélt elég fejlett szellemüeknek, hogy a nyilvános iskolák tananyagával megbirkózhassanak. Délben a földszinti ebédlőben ültünk épp és a levest kezdtük kanalazni. A szomszéd udvarban nagy zsivajjal játszottak a gyerekek, akiknek tiz perc szünetjük volt. Egyszerre csak csörömpölve bezuzódott az ablak hatalmas üvegtáblája és egy bőrlabda pottyant az asztalunkra. Meghökkenve és részvéttel néztünk mindannyian a penzió tulajdonosára, a jó Ív esten mamára. Tudtuk róla, hogy úgyis mennyi gondjába kerül az élet és egy ilyen ablaküveg katasztrófa lehet keservesen kiegyensúlyozott költségvetésében. De Ívesten mamán semmi izgalom se látszott. Az állandó mosoly meg se rezzent az arcán. Fölállott, kihajlott az ablakon és átkiáltott szelíden az iskolaudvarra. — Kérem, aki betörte az ablakomat, legyen szives átjönni hozzám! Aztán nyugodtan visszaült az asztalhoz és továbbkanalazta a levesét. Mi, külföldiek összemosolyogtunk titokban, ez a jámbor asszony azt hiszi, hogy az a gyerek bolond lesz átjönni, amikor olyan kényelmesen elbújhatok száz hancurozó gyerek rengetegében. De néhány perc múlva kopogtattak az ajtón és két fiúcska nyitott be. Köszöntek illedelmesen, arcukon semmiféle zavar, feszélyezett ség se látszott. Ivesten mama sze- Igy látja a hidakat a vasárnapi, kezdő vitorlás. Kémet történet
