Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-29 / 39. szám - Hamsun, Knut: A szerelem rabszolgái
sorom... A sárga nö a cirkusszal tovább állt. Elfelejtettem öt. Nem gondolok többé reá. És mégis írtál neki még ma egy levelet, mondta egyik barátja. Igen, de ez volt az utolsó, felelte Vladimír. A virágárusnőtől egy rózsát vásároltam és T. gomblyukába tűztem. Leheletét éreztem a kezeimen, amíg feltűztem a virágot, alig tudtam a tűt megerősíteni. Köszönöm! mondotta. Ami járandóságom még volt, néhány márka, kikértem a pénztárnál és odaadtam neki. Szóra sem volt érdé rnes az összeg. Köszönöm! mondotta megint. Egész este boldog voltam, végre megszólalt Vladimír. Ezen a pénzen elutazom egy hétre, ha visszatérek, megkapja pénzét. És amikor tiltakozó kézmozdulatomat látta, igy szólt: Egyedül magát szeretem. És megfogta a kezemet. Egészen fel voltam dúlva, hogy elutazik és nem mondja meg, hová. Az egész kávéház, a tükrök, a csillárok táncot jártak körülöttem. Nem bírtam tovább és sírva megragadtam mindkét karját. Egy hét múlva újra itt vagyok magánál, mondta és felállt. A föpincér hozzám jött és igy szólt: El lesz bocsátva! Bánom is én, gondoltam; mit tesz az? Egy hét múlva Vladimír újra itt lesz. Megfordultam, hogy megköszönjem neki ígéretét, de Vladimír már elment volt a kávéházból. VII. Egy hét -múlva, egy napon, mikor hazajöttem, egy levelet találtam tőle otthon. Oly vigasztalan hangon irt, megírta, hogy a sárgarulhás hölgy ultán utazott, a pénzt sohasem tudja nekem visszafizetni, sohasem, a nyomot egészen megtörte már. Azután újra aljas lénynek nevezte magát a levélben, melyet igy irt alá: Rabszolgája vagyok a sárga hölgynek! Szomorkodtam éjjel és nappal, de többet nem tehettem. Néhány nap múlva elvesztettem állásomat s uj foglalkozás után kellett néznem. Egész nap jártam a kávéházakat és szállodákat, sőt magánszemélyeknél is megjelentem s fölajánlottam nekik szolgálataimat. De nem volt szerencsém. Késő este megvettem az újságokat, hogy ott hon elolvassam az apróhirdetéseket. Gondoltam: talán sikerül magamat és Vladimírt megmenteni... Tegnap este az egyik újságban láttam a nevét és ol vashattam felőle. Kifutottam a lakásból, bolyongtam az uccákon át és csak ma reggel jöttem vissza. Az is lehet hogy aludtam valahol, vagy ültem valami küszöbön és nem tudtam továbbmenni; de erre már nem emlékszem. Ma újra elolvastam, de tegnap olvastam először, mi kor hazajöttem. A kezeimet tördeltem. Azután egy székre ültem. Később a padlóra ültem lp s hátamat a széknek támasztottam. A két tenyeremmel a padlóra ütöttem, amíg gondolkodtam. Talán -nem is gondolkodtam, de úgy zúgott a fejem és nem tudtam magamról. Azután, azt hiszem, felálltam és lementem az uccára. A sarkon, úgy em lékszem, egy garast adtam az öreg koldusasszonynak s igy szóltam: Ez a szürkeruhás úrtól való, hisz tudja... Talán a menyasszonya? kérdezte. Nem, — az özvegye vagyok. : És ma reggeliig kószáltam az uccán. És most mégegyszer elolvastam azt az újságot. Vladimír T. volt a neve. (Vozári Dezső fordítása.) Az orsz. diákkongresszus alkalmával Brogyányi Kálmán koszorút, helyez az érsekujvári Czuczor Gergelyszoborra. Koczor Gyuláné, Holota János dr. és Richter szenátor az érsekujvári „Gazdanap“ tábori miséjén.
