Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-22 / 38. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: Hölgyeim és uraim - Nagy Endre: Hazafias óda

Árverezik a békét Genfben. (Kelen karikatúrája a Népszövetségről.) szánszot. És nem nadragulyával mérgez­tek, hanem arzénnal... Ez már fejlett kémiai ismeretekre vall... Azért hiába! A kis Magyarország ... Aztán néhány nap múlva megint talá­lunk egy magyar hirt az újságokban. A düsseldorfi Mittag sopánkodik, hogy a német vizipólócsapat aligha fog tudni megmérkőzni a félelmes erejű magyar csapattal. — No lám! Miért nem féltik a néme­tek a dicsőségüket a románoktól? Vagy a szerbektől? Vagy a bolgároktól? .... Hiába!... Az a kis Magyarország!... Elkezdünk ábrándozni: — Azért mégis csak snájdig dolog volt az, amikor ezer évvel ezelőtt a ma­gyarok el-el rándultak ide. Lóháton megostromolták a kőből épült várakat... Hogy raboltak is? Hát istenem ... abban a korban ez legális vagyonszerzési möd volt. Körülbelül olyan, mint ma a bör­ze. És ma milyen tekintélye van egy Az ember kénytelen egy könnyet ki­törölni a szeméből a szegény pesti pol­gár tiszteletére. — Hagyd csak!... Csuda város az a Budapest! Ami igaz, igaz... Az a szé­les Duna... és nem kormozza tele az a sok ronda hajó a füstjével... Milyen szép nagy víz ... És egy napon a reklámoszlopon egy plakátot lát az ember, hogy a „Hansa- Eck“-kávéházban magyar zenekar ját­szik. Lastóczy „Magnaten-kapelle“-je. — Ide elmegyünk! — Hát persze, hogy elmegyünk! A kávéház a rekkenő nyári melegben is tömve van. — Hiába! Azért itt is nagy attrakció a magyar zene! — És azért nézze csak, apukám, mi­lyen jól néznek ki ezek a magyar fiuk! Milyen elegánsak! Van valami úri előke­lőség bennük! Hiába no!... Hat fiatalember. Mind egyformán ing­közepén rendőr, aki a forgalmat irá­nyítsa. Hogy gyönyörű, árnyékos, por­talan, bazalttal kirakott országutakon kényelmes autóbuszok viszik kirándulni az embert akkora távolságra mint Bu­dapesttől Szeged. És az egész ország egyetlen város, mindenütt modern Szál­lodákkal, gyönyörű vendéglőkkel, kaca­­gósan kivirágzott teraszokkal. És mi­csoda gyárak! Hisz itt a csepeli gyár legfeljebb csak afféle javítóműhely le­hetne ! Szóval csudavilág ez! De múlnak a hetek és az áradozás kezd tulcsapni a kehely szélén. Fárad­tan mutatom a fiamnak: — Nézd csak... az ott... milyen szép ... Ingerülten válaszolja: — Mit nézzek? ... Azt a vacakot?... Ilyen csak van nálunk is! No mert itt magyar újságot nem kap­ni, levél se jött már hetek óta, az em­ber elkezd izgulni. Nyugtalanul böngé­szi a német újságokat és egyszer csak diadalmasan fölordit: — Magyar hir!... Budapesti távirat! A Kölnische Zeitung budapesti tudósí­tója jelenti, hogy néhány magyar falu­ban a csendőrség nagy méregkeverő bandát leplezett le. Fiatal parasztok a szüleiket arzénnal tették el láb alól, hogy hamarább juthassanak az örök­séghez. A fiam mohón kap az újság után: —- Szabad kérnem? ... Hadd nézzem. ■— Ugyan mit nézel rajta?-— Mégis ... Budapest... azért milyen jól fest igy kinyomtatva. —- Köszönöm szépen! Hetek óta elő­ször van hir Magyarországról és akkor is ilyen esettel kapcsolatban." — Miért? Ez a kapzsi materializmus már a kultúra dekadenciájára mutat... Ott vannak a Borgiák, azok is méreggel dolgoztak és mégis- megcsinálták a rene-Rotschildnak, vagy egy Morgannak! —■ Ezer évvel ezelőtt a magyarok voltak a világ Morgan-jai! —- És hogy nyereg alatt puhították a húst? Hát ma az angolok nem pácolják a bifsztiket, mielőtt megeszik?... Hiába! Kulturnép volt! — És világos, hogy a kancatejet is azért itták, mert fejletteb igényeik vol­tak. Tudták, hogy a kancatejben még­­egyszer annyi a cukortartalom mint a tehéntejben. Egész egyszerűen: gour­­met-k voltak, mint a franciák. — És ha a németek a fejük tetejére állnak, akkor se tudnak egy olyan szép várost összehozni, mint Budapest!-—- Azt meghiszem! Hiába! Azért Bu­dapest mégis csak Budapest! — Pedig abba a szegény Budapestbe nem építették bele pazarló királyok a megalomániájukat! Mindent az a szegény polgárság teremtett meg... Az a sze­gény ... szegény polgárság!... ujjban van, bő világos nyári nadrágban, lakkcipöben. Egy magyar népdal-soroza­tot játszanak, a primhegedü, a cimba­lom, a gordonka, a brácsa, a nagybőgő mintha csupa szikraverő kovából volna. Olyan a zenéjük, mint egy nagy tűzijá­ték. A németek a sörök mellől odafi­gyelnek, mi meg nézzük a németeket. — Azért tetszik nekik, mi? — Meghiszem azt! A fene a németjét, ez csak tetszhetik neki! A Ruhr-vidék valamennyi kohója együttvéve nem bír ennyi tüzet produkálni! — És érdekes! Miért nem játszik itt román zenekar? Vagy szerb? Vagy bol­gár! — Na ja!... A kis Magyarország! —■ Hja-ja!... A kis Magyarország ... Nem szólunk többet, de mind a ketten egyre gondolunk, Holnap megyünk a menetjegyirodába. Jegyért. Haza. Nagy Endre.

Next

/
Thumbnails
Contents