Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-22 / 38. szám - Wallace, G. H.: Kisértet a hajón

Crawen kapitány odasugta Leuthnétnek: — Nagy kitüntetés! Rendkívüli eset, hogy Mrs. Pyne megjelenik a vacsoránál. Ebédjét, és vacsoráját rendsze­rint a kabinjába viteti. Alice hamiskásan megfenyegette: — Mit tikolóznak ott ketten? — Az időjárásról beszéltünk, — kötekedett Crawen kapitány. Rajtuk kívül az asztalnál ült a hajóorvos is, egy kecs­keszakállas öreg ur, aki szemmelláthatólag gyengéd ér­zelmeket táplált a szesztartalmu italok iránt és Alicehoz titokban verseket irt. Mellett ült a gyomorbajos másod­kapitány és a kormányos. A másodkapitány majd minden fogás után 'bevett valami fantasztikus port. Majdnem egy­maga emésztette meg az orvos egész házipatikáját, de azért az istenért sem lett volna hajlandó diétát tartani az evésben. A kormányos nagyon elhanyagolt külsejű ember volt és — mint a kapitány mondta — mindig háromnapos szak állt viselt. Valóban sohasem látták frissen borotvál­­tan, azonban az egész arcán szétburjánzó borostája soha­sem vette föl egy szabályszerű szakáll alakját. Leuthnernek be kellett ismernie maga előtt, hogy Alice ez urak közül egyikhez .sem táplálhatott gyengédebb érzelmeket. Akkor tehát? ... Talán a legénység sorából lesz valakije-------? Leuthner visszautasította ezt a. gondolatot, de elha­tározta, hogy résen lesz. —- A hosszú idő alatt nem unta még meg a tengeri életet? —• kérdezte Mary Alicetől. Az asszony csöndesen elmosolyodott. — Ó, szó sincs róla. A. tengerrel sohasem lakhat jól az ember. —- És nem vágyódik társaság után? Hogy újabb és újabb arcokat lásson? — A legkevésbé sem. — No, én nem tudnám olyan sokáig kibírni, — véle­kedett Mary. — Már alig várom, hogy újból a moziban legyek. Alice éppen válaszolni akart valamit, de a mosoly megfagyott, az arcán — elsápadt, mint a fal — egész tes­tében remegni kezdett... — Ott... ott... Az ajtó felé mutatott. —- Mi történt? —- kérdezte Leuthner rémülten. Alice merően nézett az üvegajtóra és nem válaszolt. —■ Megint az idegei... — suttogta Crawen kapitány Leuthner fülébe, mialatt az orvos Alice körül foglalatos­kodott. Az asszony mindjárt magához tért. Mosolyt erősza­kolt arcára. Wagner Sándor temetése Losoncon. (Mayo Dániel felv.) Briand francia külügyminiszter távozik a népszövet­ség genfi üléséről, ahol nagy visszhangot keltő beszé­det tartott Páneurópáról. — Hirtelen rosszul lettem. Már ismét jól vagyok. —- Nem lenne jobb, ha kissé kipihenné magát? — kérdezte a kapitány aggodalmaskodva. — Köszönöm. Már semmi bajom. A beszélgetés ismét belejött, a kerékvágásba. Amikor a többiek nem vehették észre, Alice Leuth­­ncibez hajolt és odasugta: — Láttam őt. — Kit? — Lanet. —- Hol? — kérdezte a férfi meglepetten. — Mikor? — Most —- itt! Benézett ide az üvegajtón át. A. hangja ismét idegesen reszketett. Leuthner c sillapiit ott a. —- Ugyan, ugyan. Abszurdum. Hogy jöhetett volna ide? Hiszen jól tudja, hogy nincs szabadon. Alice fölsóhajtott. —- Sajnos, tudom. És mégis láttam. — Senkit nem láthatott. Az ajtó előtt koromsötétség van, s még ha Lane meg is szökött volna, ami lehetetlen, A valamilyen csoda révén erre a hajóra került volna, ami még lehetetlenebb, és a maga testi mivoltában állt volna itt az ajtó előtt, akkor sem láthatott volna semmit... — Én is csak a két szemét láttam, amikor a lámpa "énye oda esett. Megismertem, az az ő szeme volt.. . — Agyrém, Alice. A mi nem-remélt találkozásunk korbácsolta föl így az elfelejtett, eltemetett emlékeit... ( Folyt, köv.)

Next

/
Thumbnails
Contents