Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-22 / 38. szám - Laczkó Géza: Csókolni

„Nem hiszek én többé magának!“

a dolog vége és férfiúi önérzetemet sértette minden hangja, mozdulata; tisztán éreztem, ez a fiú még az este el akarja venni tőlem a feleségemet, zsákmány jogán, úgy, ahogy ezt odakint, szuronyt szegezz, gránátot ránts, siturm, előre!

És valami nagyon különöset mondok. Azt is tisztán éreztem, hogy ehez teljes joga van, nem tudnám megmondani, miért, de joga van, tőlem, ludtalpu, pörfeteg ijedtségtől itt a hinterlandban elvenni azt, aki röviden — az életem. Ellenfelek voltunk. Ö szép és vad, én ocsmány és puhány.

— Mások is észrevették, egyetlen nő volt a kávéházban a feleségem, és szép nő, szép szőke mennyei agár, csupa visszafojtott élet, eltiport csókok, szétszaggatott luxus-vágy, méltatlanság hamujába kevert királykisaszr szony, mások is észrevették azokat a kéjesen ravasz, hivogatóan alattomos tekinteteket, amelyeikket a zászlós vetett a feleségemre s azt a lelkendező nyilt mosolyt, amelyben részvét ürügyével csókra kínálkozott neki a feleségem. Ne ijedjenek meg, mindez nem lépte túl az illendőség határát, de az ártatlan flörtöis dolgok mögött meghúzódó szándék volt monstruózus, trágár és becstelen.

— Fizetünk, mondtam a feleségemnek, aki erre a legártatlanabb arccal felelte: maradjunk még, olyan hercig ez a kis tiszthelyettes. Ezt is ismerem, ezt a női tárgyila-gosságot! Nagyon nehéz volt visszatartanom magamat valami gorombaságtól, illetőleg csak a félelem tartott vissza, mert az alvajáróra sem jó rákiáltani, ha a tetőn mászkál.

— Mialatt fizettem, nekiszilajodott a katona mulatsága, a cigányok elé állt, úgy énekelt és táncolt és ivott és megint énekelt és táncolt és újra ivott, nekipirultan, valami halálosan életes, gúnyos és engeszteilékeny, ragadozóállati és gyerekes mosollyal angyali, eltorzult arcán... és egyszer csak megállt, széles mozdulattal leintette a cigányt, derekát Ívben hátrafeszitette, szétvágta két karját és beleorditott a szürke kávéháziba egy egyszerű, szelíd szót, de amelytől mindnyájan megremegtünk, mert benne volt a halálraszántság, hogy utána jöhet bármi, vállalja, gyilkol is, ha kell, erőszakra kész, becstelen leisz és becstelenné tesz másokat, mert ebben az egy szóban benne zokogott elrabolt gyerekisége, két évi frontszenvedés, méltatlan nőstényekbe ölt első csókok jajongása, a gyönyör vad követelése, önzés és önfeládozás, Casanova-igéretek, férfi-megalázkodás az egyetlen megváltó szerelemben, poklok kínja és mennyei olvadás, Faublas-tréfák és Tankréd imádságos csókja, életreébredés és megsemmisülés, amint maga elé ordította önfeledten:

— Csókolni! ----------— És láttam, hogy összevillant a tekintetük egy nagy ölelkező beteljesülésben. Ahogy a fiú elfordult, felálltam, minden tagom remegett, az asszonyra csak ránéztem, dacos gúnnyal villant vissza rám a tekintete, de nem mert ellenkezni, amikor intettem, hogy megyünk ...

— Másnap este a feleségem megszökött s ma sem tudom, mi van vele.