Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-15 / 37. szám - Krónika • Karinthy Frigyes: A tolmács - Sebesi Ernő: Ujabb adalék az alkotás és a millió viszonyához, különös tekintettel a kisvárosi ember lélektanára avagy: Nemo est propheta is sua patria
k R O VI k \ A tolmács Apró történet a háhorubíl Az illető számára, akitől hal’ottam bejelentem a copyringhtot, amennyiben valaki észrevenné, hogy milyen bűbájos kis legyfelvonásos idillt lehet csinálni belőle. Kékszemü, ábrándos szőke fiú a történet hőse. Afféle költőiélek, civilben filozopter, sok nyelvet tud. Ennek köszönheti, hogy közlegény létére nincs mindig a fronton — szükség van rá a tisztikarban, tolmácsnak használják. Lengyel városba érkezik az ezred, estefelé. A tisztek közül néhányat elhelyeznek a kastélyban — lent, a földszint egyik traktusában, ott ragad velük a tolmács is, maga se tudja, hogyan. Kényelmesen berendezkedik a lefekvésre, -könyveket pakol ki, olvasni kezd Egy óra múlva kivágódik az ajtó, lihegve, kipirosodva rohan be egy száza dós. — Hé ... izé ... hogy hívják — igaz? hogy maga tud lengyelül? — Jelentem alássan, igenis! — vágja magát kaptákba a fiú. — Alsó, azonnal jöjjön velem! Nagy léptekkel sietnek végig a folyosón. Egy ajtón át sötétedő kertbe érnek — a kerten túl majorság-féle. Apró házikó ablakában meglepően szép, fiatal, lengyel leány. Újabb adalék az alkotás és a millió viszonyához, különös tekintettel a kisvárosi ember lélektanára avagy: Nemo est propheta in sua patria 1. Nagyon kérlek, nyájas olvasó, ne ijedj meg e fölöttébb hosszú és látszólag tudományosan nagyképü címtől. Eszem ágában sincs senkit a száraz esztétizálás mondanivalóinak labirintusába becsalni, inkább csak rá szeretnék mutatni valamire, amire bizonyára te is gondoltál, csak ezer halaszthatatlan tennivalód mellett nem jutottál hozzá, hogy ezt igy leszögezd, mint lelkiismeretes kisdiák gombostűvel a furcsábbnál furcsább bogarat. Arról van szó, hogy „Kisvárosi ballada“ cimen novellát Írtam, melyben többek közt ez az alábbi részlet olvasható. (Szabad kérnem egy kis figyelmet?) 2. „Éjfél után vagyunk. A kávéházak ablakain most leszalad a redőny. Érdekes, egészen másképp hangzik ez, mint nappal. Ez valahogy kihivóbb. A toronyban egy vézna fénysáv táncol. Biztosan a harangozó fülkéje. A rendőr a park mellett szundikál egy pádon. Most riadt föl. A bebicskázott neveket betűzi a pádon. Megyünk haza. Szépen, szabályosan jön utánunk a visszhang. Sehol egy lélek. Befordulunk az első mellékuccán. — Halt! — kiált a százados. — Itt álljon meg! És mondja, úgy, ahogy diktálom, lengyelül, ennek a hölgynek! A fiú engedelmesen meghajtja magát. — Tehát — jó estét, gyönyörű virágszál. A fiú fordítja. A lány elpirul, nevet, melegen néz a tolmácsra. A százados diktál. — Hogy tetszem magának? A fiú fordítja, a lány nevet, vállat von, aztán gyorsan bélint. Most igy megy egy darabig, heves szerelmi vallomás. A fiú mindent lefordít, a (lány eleinte vonakodik, aztán felenged. Öt perc múlva a forró „szeretsz?“' kérdésre gyengén rebegi el a boldogító igent. A százados majd kiugrik a bőréből, Most mondja neki ezt: egy éra mulvá gyere át a kerten, figyeld, hogy hová megyek most, a szobát — oda gyere be érted? A fiú fordítja, szórul-szőra. A lány gyorsan bólint, hogy érti — aztán felugrik, elszalad az ablaktól. És egy óra múlva pirulva, fátyolosán, felhevülve lopózik be, kerten át, házon át, folyosón át — a kékszemü, szőke közlegény, a tolmács szobájába. Karinthy Frigyes. — Te, hallod? — mondja a barátom. És oldalba vág. — Nem hallom, de érzem. — Mit? — kérdi rémült szemmel. — Hát az ütést, mondom. — Mit akarsz tőlem? — Még mindig nem hallod? — Mi van veled? Most már aggódva nézem. — Hát azt a sikolyt. Még mindig nem hallod? — Hallucinálsz? — Ne viccelj! És előre siet. Hirtelen megáll. —■ Itt gyilkosság történik — mondja ellenmondást nem tűrő hangon. — Hol? — kérdezem, most már megrémülve. — Hé! Rendőr! Rendőőőr!! — Mi van veled? — érdeklődöm újból, most már még jobban nyugtalankodva. —- Rögtön megtudod. Most se hallod? — És újból oldalba üt. — Most már igen. Valóban. Egy elnyújtott sikoly. — Ez már egy utolsó sikoly — állapítja meg szakértelemmel. Most ért hozzánk a rendőr. — Mi van itt kérem? — És gyanúsan néz ránk. — Jöjjön csak velünk, — intézkedik a barátom és már rohanunk a sikoly irányában. Mind a hárman. — Mi van ott kérem? — sürgeti a kérdést a rendőr. — Én már a vér szagát is érzem —■ ordítja a barátom. Alig bírjuk követni. Ahogy rohanok mellette, megborzadok. Egész exaltáltnak látszik. — Most már esküdni mernék, gyilkosság lesz. Ki lakik ott? — És felmutat egy kivilágított ablaksorra. — Strélinger, a fűszeres ■— mondom. — Most megint... hallották? —- Igen, igen — dadogom. — Mintha elevenen nyúznának valakit —- gondolja a rendőr. — Hogy él a feleségével? — Ki tudja azt? — mondja a rendőr lihegve, mert nem bírja a tempót ő se. — Múlt héten születtek ikrei — világosítom föl, de érzem, hogy ez nem érv, se pro, se kontra. — Mindenesetre kikészítem a revolvert — hallom a rendőr hangját. — Nagyon helyes. És már fönn vagyunk a lépcsőn. — Fogadni mernék, fojtogatás volt. Egyszer Budán tanúja voltam egy ilyen... többet nem hallok. Hátid kullogok a meredek lépcsőn. — Hol vagy? — jön le értem a lépcsőn a hang. — Jövök már, — kínlódom. Végre ott vagyok. Ebben a pillanatban ugyanaz a sikoly, egész közelről. — Ez már a hörgés. — És ’ etöri az ajlót. Az első szoba sötét. Tovább rohanunk. Végre benn vagyunk. Óriási konsternáció. A szobában egy kedélyes társaság. Strélinger, a fűszeres éppen befejezte a mondatot: — Nahát, édes Irmuskam, nem is mondhatom neked, hogy te ma milyen szenzációsan csináltad ezt a koleraturát, különösen ezt az utolsó túrát, azzal a kitartott hanggal — nahát egy kész művésznő vagy, Irmuskám. *. Most ránk néznek. Az első pillanatban azt hiszik, hogy valahol megkergettek bennünket. De mit keres itt akkor a rendőr?! Még nagyobb zavarban vannak, mint mi. — Mivel szolgálhatunk? — kérdi a házigazda. És csak úgy reszket a zavartól és az izgalomtól. Bocsánatkérések között, mümosollyal, tapintatosan dadogva, s amennyire lehet, részletekben távozunk.“ 3. (Engedd meg, nyájas olvasó, hogy megköszönjem neked, ha- esetleg követtél volna a türelmeddel.) Na és most számítsd ki, akár fejben, akár képlet segítségével, hogy egy húszezres lakószámot alapul véve, ha csak húsz dilettáns énekmüvésznőt és átlag .
