Képes Hét, 1929 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1929-09-15 / 37. szám - Wallace, G. H.: Kisértet a hajón
A földkörüli útjáról visszatért diadalmas Zeppelin a berlini Brandenburger Tor fölött. Mary meghatott arckifejezést erőszakolt magára. — Remélem, hogy ha véletlenül én huzom a rövidebb gyújtószálat éis ... és ... egyszóval megőrzi emlékemet és akkor is emlékezni főig rám, amikor ... amikor már végleg lekerültem az étlapról? Kristálycsengésü kacaj röppent el ajkáról. A kapitány néma gyönyörrel nézte a lányt. Mily nyugodtan, hősiesen, jókedvűen néz ez a félig-meddig bakfiislány a biztos halál elé -—--------A Babylon előző éjjel elsüllyedt a viharban. Egy fél óra hosszat tartott, iámig a hajó a hullámok alá merült. Mikor megtudták, hogy a hajó elsüllyed, kitört a pánik. Négy utast, akik a legnagyobb mentőcsónakot a maguk részére birtokba vették, a hajóőrség Leuthner kapitány parancsára lelőtte. Ez az energikus intézkedés egy csapásra helyreállította a rendet: ami ezután következett, úgy ment, mint egy betanult gyakorlat. A mentőcsónakokat sorjában töltötték meg, vezényszóra, előírás szerint. Minden utas helyet kapott s matrózok foglalták el a kormányosok padját. A csónakok nekivágtak a koromsötét éjszakának, a habzó tengernek-------a halálnak. Vájjon milyen sors érte őket? A kapitány együtt akart veszni hajójával. Két kormányosa az utolsó csónakkal készült elmenni a hajóról, de az utolsó pillanatban fölkapaszkodtak Leuthner kapitányhoz a parancsnoki hidra, hogy még egyszer, utoljára kezet szorítsanak vele. A második kormányos kézfogása olyan volt, mint a harapófogó szorítása. Mialatt Leuthner azzal bajlódott, hogy a vasmarkot lefejtse magáról, az első kormányos hurkot vetett a lábára. A vadul tomboló kapitányt szorosra kötözték, úgy hogy moccanni sem tudott. A megkötözött embert, nagy megelégedéssel, hogy ravasz cselük sikerült, a vállukra vették és a mentőcsónakiba cipelték. Tíz perc múlva már csak egy habzó örvény sejttette a helyet, ahol a Babylon alámerült. A két kormányos csak akkor lazította meg a kapitány bilincseit, amikor Leuthner becsületszavára fogadta meg, hogy nem lesz öngyilkos. Reggel négy órakor a csónak fölfordult s a hullámok majd az összes utasait elsodorták. Csak ketten tudtak a fölfordult csónak szélébe kapaszkodni: Mary és a kapitány. Mary ismerte a kapitányt, mert az elsüllyedt hajónak mind a hétszázhuszonöt utasa személyesen ismerte öt. A kapitány nem ismerte Miaryt, mert ö viszont nem ismerte a hajó hétszázhuszonöt utasát. Virradatkor megismerkedtek. A fölfordult csónak hasán lovagoltak és kézzel-lábbal tapadtak a vassal borított csónak testéhez. Mary nem volt zárkózott természetű. A kapitány hamarosan megtudta egész élettörténetét. Apátián-anyátlan árva, egyedül utazott Glasgowba, a rokonaihoz. Leuthner eleinte vigasztalni igyekezett hajótörött sorstársnőjét, de rögvest meggyőződhetett arról, hogy a kis bakfisban sokkal több lelki erő lakozik, mint egyik-másik férfiban — egész őszintén beszélhetett vele helyzetük kétségbeejtő voltáról. A kapitány pesszimista volt és nem titkolta, hogy el vannak veszve. Mary ellenben rendíthetetlenül bízott abban, hogy SOS-jeleiiket a közelben úszó hajók fölfogták és hamarosan a segítségükre érkeznek. Francia karakterbaba.
